Minden Mögött

4. Vissza Londonba

/ J A N I /

- Basszus, ilyenek ezek a milliárdos utazóbloggerek... Úgy járunk már Londonba, mint más a sarki ABC-be! Reggel megyünk, este jövünk, és még lesz kis időnk is lesz közben, beszarás!

- Ühümm! - nyugtázza Pisti végtelenül álmos hanggal mellettem. 5-kor keltünk, hogy elérjük a gépet, nem csodálom, hogy nincs a toppon, én is tudtam volna még aludni.

- És most te vagy itt velem... - nézek rá láthatóan választ várva. Igazából nem tudom, miféle elismerő választ vártam, csak jelezni akartam, hogy tudom, hogy nem esett neki jól a múltkori út Nessaj-jal, de most kivételesen akaratomon kívül sikerült buziskodni.

- Jani, bazdmeg, korán van még ehhez... - csukja be a szemét vigyorogva, amit nem értek, hiszen nem tud repülőn aludni, szóval előveszem a telefonom, hogy csináljunk egy képet Instára.

Ahogy megosztjuk a képet, rögtön dőlnek a lájkok és a kommentek, de az egyiken megakad a szemem: „Jani, a Nessajos londoni utazás után békítőleg elviszed Pistit is? Most már nem szomorú, ugye?" Felszakad belőlem egy elfojtott röhögés. Nem hiszem el, hogy ennyire nyilvánvalóak vagyunk, ennyire nem találhatnak mindig bele a lényegbe véletlenül!

- Mi a faszt röhögsz? - néz fel Pisti a saját telefonjából.

- Semmi-semmi. - zárom le a telefont még mindig félig nevetve, és inkább kinézek az ablakon. Az előbb megmondta Pisti, még korán van a buzuláshoz.

Az út további részében leginkább a Prey-ről beszélgetünk, hiszen emiatt megyünk most vissza Londonba. Na meg persze arról, hogy a kivételesen rendelkezésre álló szabadidőnkben hova menjünk, habár mindketten tudjuk, hogy úgyis zabálás lesz a vége.

Így is lett, találunk egy faszán kinéző kávézó-cukrászda-féleséget, ahol sikerül egy akkora cukorsokkot okozó fagyi kelyhet rendelnem, hogy még én is meglepődöm. Alul valami cukorzselé, aztán mini mályvacukrok, aztán eper, aztán fagyi. Ezek mind egy pohárban egymáson.

- Jani, bazdmeg, ha ezt te most megeszed, utána nem viszlek a hátamon, ha mozdulni sem tudsz majd. - nézi Pisti döbbenten az előttem tornyosuló fagyikölteményt, amibe egyébként egy zavaróan UTP kábelre hasonlító piros szívószál is került. Tudják ezek, hogy mi kell nekem...

- Nem kell aggódni Pisti, nyugalom!

- Hát te tudod, én szóltam. - kezdi Pisti enni a saját fagyiját, ami ennél az adagnál jóval emberibb. - Viszont hadd fotózzalak már le, ezt látniuk kell a srácoknak is! - veszi elő a telefonját.

Azóta sem tudom, mire gondoltam, hogy így néztem a telefon kamerájába, de gyakorlatilag életem legkihívóbban néző Janija tekintett vissza rám, mikor Pisti megmutatta a fotót a röhögéstől kifolyó könnyeivel küszködve.

- Mi ez a kép, Janiii? - kérdezte Pisti szakadva.

- Nem tudom. Csináljunk újat?

- Dehogy csináljunk! Abba a pillanatba' rakom ki! Képzeld, mi lesz, ha Nessaj meglátja ezt... - mondja szokatlan lelkesedéssel, majd az utolsó mondat után mintha legalább két árnyalatot halványult volna a szeme, és elkomorul. Mintha ő is meglepődne azon, amit mondott.

- Őőő. Biztos jót nevet majd ő is. - fúrom a tekintetem a fagyimba, és inkább folytatom a rózsaszín cukorkupac felszámolását.

- Szerencséd, hogy holnap futni megyünk, legalább kicsit leadsz ebből a nyolcezer kalóriából, amit most a képedbe pakolsz. - vált témát megenyhült mosollyal.

- Jaja. Így annyira nincs is bűntudatom. Pedig ömlik belőle az epeeel... - idézem a Berlini fánkos vlogunkat, mire Pisti felnevet.

Eszembe jut, amit Nessaj mondott nekem múltkor hazafelé a repülőn. Ha Pisti is hallotta volna, biztos máshogy nézne a helyzetre. Sőt, nem gondolná, hogy egyáltalán van bármilyen helyzet. Mert ha jobban belegondolok, helyzet sincs. Van a TheVR, van Nessaj, akik jóban vannak, és ennyi. Nem akar itt senki kitúrni senkit sehonnan. Csak valamiért Pisti körül keringenek furcsa rezgések, mikor Nessaly barátom szóba kerül. Pontosabban Nessaly barátunk, mert tudom, hogy alapvetően Pistinek sincs vele semmi baja, csak valamiért becsípődött nála ez a múltkori Samsungos utazás, ahova nem jöhetett, és hát a mindenhol minket bombázó kommentek nem sokat segítettek a helyzetemen.

- Figyelj csak, Pisti. - kezdem.

- Hm?

- Nem tudom, hogy te most végül is mit gondolsz Nessaj-ról, de nem kell aggódnod semmiért.

- Miről beszélsz, Jani? Én nem aggódom Nessaj miatt.

- Ennél azért jobban ismerlek, látom rajtad, hogy feltűnően kerülöd a Nessaj-témát, miközben tudom, hogy ti is jóban vagytok, csak te most valamiért tévedésben élsz. És azt is tudom, hogy te se gondolod komolyan, hogy leváltanálak bárkire. Sőt, Nessaj saját maga ismerte el, hogy ez az egész nevetséges.

- Igazad van, tényleg nem gondolom komolyan. Igazából én sem tudom, mit gondoltam. Csak furcsa volt a helyzet, meg a sok komment, hogy jaaaj, VR Nessaj...tényleg bocs. - gondolkozik el.

Válaszul csak felé nyújtom a kezem. Egy brofist az üres fagyi kelyhek fölött, aztán megyünk is a dolgunkra, valakinek ma még a Prey-t is ki kell próbálnia!

Mindig érdekesek az ilyen nyilvános helyen felvett gameplay-ek. Pistihez olyan természetesen hozzátartoznak az indokolatlan felüvöltések vagy káromkodáshalmok, mint hozzám a szemüveg. Mikor pedig ilyen helyen veszünk fel videót, mindig uralkodik magán, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést. Valahogy ilyenkor mindig úgy érzem, hogy nem Pisti az, akit látok, vagy legalábbis egy másik Pisti. Egy olyan Pisti, akinek nem forr 200-on a vére, nem harapja el a torkod hirtelen haragból...és aki nem TheVR Pisti. És ez mindig hiánnyal tölt el.

A gyors játékpróba után este már repülünk is haza, hiszen másnap életünk egyik legérdekesebb kihívása vár ránk.

- Jani, szerintem mi ezt nem gondoltuk végig. - bátortalanodik el Pisti, mikor odaérünk a Telekom Vivicittá helyszínére.

- Szerintem sem, de most már nincs visszaút. Futni kell!

- De nemá', bazdmeg! - nyafog, amin muszáj nevetnem.

- Most gondolod meg magad? - nevetek. - De tudod, hogy jó célért csináljuk, ezért vállaltuk el.

- Tudoom, de áááá...

- De mondom, nem muszáj futni, az is elég, ha gyorsan sétálunk.

- Én most lassú sétára is csak nagyon mérsékelve vagyok alkalmas, Jani!

- Ugyan már, na! Nem lesz ez olyan hosszú, hamar túl leszünk rajta. Hidd el, még jól is fog esni! - biztatom.

- Óóó, biztos vagyok benne... - ironizál unott fejjel.

Pisti még nyavalyog egy sort átöltözés közben, amire én csak mosolyogva a fejemet ingatom. Végül egészen összeszedi magát és haldoklás nélkül teljesítjük a távot. Azaz hogy csak Pisti, mert én a célba már igazi Jani módjára a Razor rollerral érkezem. Ezt a részt a srácok imádni fogják a vlogban, már előre tudom!

Az igazat megvallva igazán büszke vagyok Pistire megint, de most inkább nem sokkolom az elismerésemmel, tudom, hogy nem szereti, mert nem tud mit mondani rá. Pedig valójában sokkal többször vagyok büszke rá, mint ahogy azt ő gondolná. Alapvetően folyamatosan büszke vagyok rá, és arra, hogy itt van nekem. Nála jobb barátot azt hiszem, keresve sem találnék. Vagyis többet, mint barátot, de ez már túl buzis...