Minden Mögött

8. Én is téged

/ J A N I /

Meglepődöm a hirtelen hangra, kicsit megrándul a kezemben a pohár, ahogy Pisti hangja visszaránt a valóságba.

- Persze, mondd csak.

- Gyere inkább ki! Sétáljunk egyet! - felel titokzatosan. Még sosem láttam ilyennek, valami eddig ismeretlen érzés csillog a szemében, ami kíváncsivá tesz.

Leteszem a poharat a konyhapultra, és elindulunk lefelé az utcán a tengerpart felé, ahol ma már egyszer feljöttünk. Pisti gondolkozik, hogyan kezdhetné el mondani, amit szeretne, majd végül így tűnik, belekezd, aztán majd lesz valahogy.

- Jani, az utóbbi időben nem tudtam nem észrevenni, hogy valami megváltozott közöttünk. Egyszerűen...nem úgy nézel rám, ahogy azelőtt.

Nagyon megijedek. Ezek szerint észrevette, és nyílván nem tetszik neki a dolog. El kell mondanom neki, hogy miért van ez, mert nem olyan hülye, hogy bevegyen valami mesét, amit most találok ki. Márpedig jelen helyzetemben nem lennék valami kreatív. Pedig annyira igyekeztem, hogy ne mutassak semmit ebből. Igen, az a bizonyos gondolat, ami New York-ban befészkelte magát a fejembe, nemhogy nem tűnt el, de hatalmasabb volt, mint bármikor. Az elmúlt két hónapban rájöttem, hogy tényleg szeretem ezt az embert, aki most mellettem sétál. Szeretem, úgy, ahogy van. Ahogy az enyém. Vagyis ahogyan az enyém is lehetne. Nem tehetek róla, úgy látszik, ez a karmám. A sok-sok meleg poén így áll rajtam bosszút.

- Persze, mikor kamera előtt voltunk, nagyszerűen leplezted, olyankor még én is elhittem, hogy képzelődöm. De mikor kettesben maradtunk kamerán kívül...valami nem volt a régi. Jól érzem? - folytatja Pisti.

Nem tudok megszólalni. Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék. Hazudni nem fogok neki, de az igazságra nem vagyok felkészülve. Időközben a part szélére érünk, lábunk belesüllyed a homokba, ahol Pisti megáll és felém fordul.

- Jani, kérlek, mondj valamit! - néz rám, miközben megfogja mindkét kezem. A pulzusom valahol 300 és 400 között lehet, és ha nem fognám Pisti kezét, lehet, hogy el is ájulnék ebben a pillanatban. Fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Nem veszíthetem el.

- Nem tudok neked hazudni, Pisti... - mondom halkan, miközben a kezünket vizslatom, amit valószínűleg utoljára foghatok meg, a szemébe képtelen vagyok nézni.

- Ezt el is várom, ezért kérdezlek. - feleli lehető legkedvesebb hangján. - Jani, figyelj csak. Mi van, ha azt mondom, hogy nem vagy egyedül azzal, amit próbálsz elrejteni előttem?

- Tessék? - kapom fel a tekintetem. - Ne mondj ilyeneket felelőtlenül, fogalmad sincs, mit nem tudsz.

- Nézd, kezdetben én sem akartam észrevenni, amit a szemedben láttam, mert nem tudtam volna mit kezdeni vele. De az utóbbi hetekben bennem is megváltozott valami, és úgy érzem, talán most már menne. Talán tudnám viszonozni azt, amit leolvastam rólad. És amit most is látok. Mindig fontosabb volt, hogy mit gondolnak mások, hogy mit gondolok én magamról, de most nem érdekel, mi lesz. Ez nagyon buzis, de rá kellett jönnöm, hogy te vagy az, akivel boldog vagyok, és akivel elhiszem, hogy még sokáig az is lehetnék. Ha az a szerelem, amikor nem tudnál valaki nélkül élni, mert nélküle nem lennél már saját magad, akkor én azt hiszem, hogy szeretlek. Nem tudom, meg fogom-e ezt bánni, de jelenleg csak az volt fontos, hogy ezt elmondjam neked, és hogy megkérdezzem, jól érzem-e, hogy te is hasonlót titkolsz?

Megint nem tudok megszólalni, de már nem a félelemtől, hanem a döbbenettől. Ilyen nem létezhet! TheVR Pisti, aki a legkisebb buzis poénomon is felháborodott, aki néha még a szobából is kizavart volna egy-egy durvább beszólás után, most szerelmet vallott nekem?! Ébresztő, Jani!