Minden Mögött

9. Hogyan tovább?

/ P I S T I /

Hogy mi van most a fejemben? Zavar. Kételyek. Kérdések. Meghatározhatatlan méretű boldogság. De ezekre jelenleg nincs időm, mert nem romantikázni jöttünk „Losziba", hanem lényegében dolgozni, legalábbis az elkövetkezendő napokban biztos, hogy dolgunk lesz. Ráadásul elég nagy stábbal jöttünk ahhoz, hogy nehéz kettesben lenni Janival anélkül, hogy ne lenne gyanús. Pedig mit meg nem adnék most pár szabad óráért! Vagy akár egyért is. Túl sok mindent fojtottam el magamban túl sokáig, és most minden érzelem egyszerre akar feltörni a torkomból, hogy csókok formájában vezessem le újdonsült szerelmemen. De nem szabad, tartanunk kell magunkat, ha lelepleződünk, annak el sem tudom képzelni, milyen következményei lehetnek. Pörgetni kell a melót, utazás, vlogolás, E3, Xbox...legalább tartalom legyen, ha már más szenvedélyemnek jelenleg nem hódolhatok!

Ahogy az első pörgős nap után hazaesünk a szállásra, mindenki hullafáradt, Meggymag és Tompi azonnal elvonulnak, én pedig furán érzem magam, mert egész nap nem voltam kettesben Janival. Pedig nem ártana komolyabban is megbeszélnünk, hogy most akkor végül is hogyan tovább? Mikor már a nap utolsó perceiben a konyhában isszuk a nap utolsó pohár üdítőit, kezdek kétségbe esni, de Nessaj megmenti a helyzetet.

- Azmo, gyere már be a szobába velem egy kicsit! - fordul Nessaj a magas szemüveges felé.

- Uuuh, mit akarsz te a szobában, szőke fiú? - kérdezi Azmo a szokásos stílusban.

- Jajj, ha te azt tudnád! - ragadja meg Nessaj Azmo kezét, miután maga után vonszolja a szobánkba. Nem tudom, hogy mit fog neki ott mondani ürügyként, valószínűleg a saját vlogjára fogja majd, mindenesetre bízom abban, hogy nem árul el, és egyben nagyon hálás is vagyok neki.

- Tényleg, Jani, te meg gyere már velem, vegyünk fel valami búcsúszöveget a mai vloghoz, mert eléggé lecsapva lesz vége! - mondom, mielőtt még becsukódna az ajtó, és egy fokkal hangosabban a normálisnál, hogy Azmo biztosan hallja. Egyébiránt tényleg kellene a vlognak valami lezárás.

Elindulok Janiék szobája felé, de mikor beérünk, alig hagyok időt a szemüvegesnek, hogy becsukja az ajtót maga mögött. Amint felém fordul, megragadom a nyakát, és olyan lendülettel rántom az ajkait a sajátomra, mint ahogy a legdrámaibb szerelmes filmekben szokás. Jánosom ennek hatására belemosolyog a csókba, amitől az csak még édesebb lesz.

- Hjajj, végre! - sóhajt fel aznapi első csókunk után, majd ölelve hozzám bújik. Olyan erővel szorít, mintha meg akarna fojtani, így hasonló erővel visszaölelek.

- Jó ötlet volt beavatni Nessajt, szükség lesz rá, hogy legyen néha pár szabad percünk. - mondom Jani nyakába, miközben kicsit sem eresztjük egymást. Az ölelésen át érzem, milyen gyorsan ver a szíve. Le sem tudná tagadni, hogy erre a pillanatra várt egész nap.

Jani nem szól semmit, csak rám néz. Igaza volt Nessajnak. A feléjük irányuló sok-sok buzis poén mögött semmi érzelem nem volt. Sosem fogok kételkedni abban, hogy szeret. Mert ha éppen a szívét nem is hallom, a szeme mindent elárul majd. Elárulta azt is, hogy máshogy néz rám, és most azt is, mennyire boldog. Nessaj vagy Azmo sosem kapott ilyen pillantásokat, ez a hihetetlenül boldog szempár csakis az enyém. Eddig sosem láttam a szemeit olyan közelről, hogy erre rájöjjek. De most már mindent látok benne. A zöldesbarna árnyalatokban való elmélkedésemet Jani zavarja meg, aki újra megcsókol, így ösztönösen lehunyom a szemem, majd átkarolom a nyakát, hogy még véletlenül se tudjon eltávolodni tőlem. Minden egyes csókban felfedezem egy kis csodáját az életnek, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik, és hirtelen sajnálni kezdem a régi Pistit, amiért mindezt megtagadta saját magától. Sok csókot kaptam már életemben, de ilyen édes egyik sem volt. Anélkül, hogy Jani ajkai elválnának az enyémről, elindul előre, amivel rákényszerít, hogy az ágya felé lépjek egy párat, majd leüljek rá. Mikor emiatt szétválunk, csodálkozva nézek rá, de leül mellém, és ott folytat mindent, ahol abbahagyta, csak most már az ő karjai fonódnak a nyakam köré, én pedig mellette támaszkodom az ágyon. Egyem meg, már az állva smároláshoz is lusta. Hirtelen egy ajtó hangja töri meg a boldogságunkat, szerencsére ez még a mi szobánk ajtajához tartozik. Jani hirtelen elenged, hogy mire pár lépés után Azmo benyit, már csak annak legyen tanúja, hogy az ágyon ülünk egymás mellett, még ha furcsán közel is. Bár az utóbbi percekben dézsával öntöttem le a torkomon a boldogságot, mikor Jani elengedett, olyan volt, mintha egy cseppet sem kaptam volna. De nincs mese, felállok az ágyról, jóéjt kívánok Janiéknak, majd visszatérek a saját szobámba.