Minden Mögött

7. Elzárt gondolatok

/ P I S T I /

Körülbelül két hónapja jöttünk haza New Yorkból. Azóta valami mindkettőnkben megváltozott. Mármint a nézők számára biztos nem, Jani arra nagyon figyel, és a színészi vénája segítségével remekül tartja is a látszatot. De amikor kettesben maradunk, és nem vesznek a kamerák, mintha máshogy nézne rám, és ezáltal én is máshogy nézek rá. Máshogy csillog a szeme, mikor rám néz. Jó, tudom, ez kurva buzis, de akkor is ezt látom. Egyébként egy ideje már én sem tudom, mit gondoljak róla. Sosem felejtem el, mikor azt mondta, hogy ami köztünk van, ez több, mint barátság, és én egyszerűen nem találtam okot, hogy ellenkezzek. Nem azért, mert akkor egyik kameránk sem vett minket, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy igaza van. Persze igazából sosem tagadtam, hogy így van, de akkor is. Ott azt valahogy máshogy értettem. Őszintébben. Természetesen ő azóta sem hozta szóba, lehet, hogy fent sem akadt ezen, de nekem akkor is a fejembe ragadt az a pillanat, és nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Meg amit előtte mondtam, hogy mennyire köszönöm, hogy itt van nekem. Az is mi volt? Bizonyos dolgokat olyan hangulatban mond az ember, hogy csak később eszmél rá, hogy tejóisten, hogy lehet ilyeneket mondani? Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem gondoltam komolyan, csak Pisti nem mond ilyeneket. Pisti maximum kimutatja, ha szeret valakit, de nem mondja a másik képébe, pláne nem, ha egy másik hímneműről van szó. Még akkor sem, ha az történetesen Jani, akinek normál keretek között mindent elmondhatnék, de mégsem teszem, mert buzis. És Pisti nem buzi! Jó, alapjában véve nincs bajom a melegekkel egyébiránt, mindenkinek szíve joga, hogy kit szeret, de Pisti azért ennyire nem változott meg attól, hogy Jani két hónapja a kamerákon kívül úgy néz rá, mintha ő lenne az utolsó elveszett kalózkincs a földön! Nem bizony! Na jó, mivel az agyamban még nem olvas ez az állat (remélem!), játsszunk el a gondolattal, hogy kicsit jobban megmaradt a memóriámban Jani zöldesbarna szemének színe az elmúlt hetekben. De ez még mindig csak Jani! Az más. Más férfiakra eszembe nem jutna így nézni, Anitát pedig még mindig szépnek látom, még ha nem is sokat látom. Ha hetero módon szeretem Janit, az úgy annyira nem buzis, és úgy nem is furcsa a gondolat. Persze az is lehet, hogy Pisti ezt csak bebeszéli magának, mert kizárólag így tudja elfogadni, hogy igen...a maga félig tagadom-félig beismerem módján igenis szereti Janit.

- A rohadt kurva életbe! - szalad ki a számon félhangosan, mikor ez a mondat végre teljes valójában átsuhant az agyamon. Még szerencse, hogy Azmo és Jani jelenleg mélyen alszik mellettem a repülőn.

Nem mondom, hogy nem fáj a felismerés, hogy nem tartott kurva sokáig, de azt hiszem, felesleges ezen tovább rágódni, hogy fejezhetném ki máshogyan. Teljesen mindegy, hogy hetero vagy homo szemmel, itt egy ember, aki mindig velem volt, amikor kellett, még akkor is, amikor nem, elfogad annak, aki vagyok, esze ágában sincs megváltoztatni, és akivel még mindig boldog vagyok annak ellenére is, hogy olyan, mintha együtt élnénk, és úgy érzem, a vele töltött időt sosem tudnám megunni. Igen, szeretem ezt a hülyét, és ha maga a Nameless King most leszállna ide, hogy elvigye egyikünket, boldogan áldoznám fel magam érte! ...GG, Pisti! Most a hetek óta tartó tépelődés után végre valahára magadnak bevallottad, de hogyan tovább? Lenne bátorságom ezt Janinak is elmondani? Lenne egyáltalán értelme? Talán ha végre leszállunk LA-ben, lesz alkalom rá, hogy ezt megbeszéljük. Egyszer úgyis muszáj lesz, én nem vagyok akkora színész, mint ő, és ha ez a gondolat csak tovább hatalmasodik, képtelen leszek tagadni. Legalább előtte biztosan nem. Hogy tagadhatnék le Jani Holmes előtt bármit is, mikor a vesémbe lát?!

Életünk második Los Angeles-i hete elkezdődik. Itt van mindenki, Azmo, Nessaj, Meggymag, Tompi és természetesen mi Janival. A szobakiosztásnál Jani lestoppolja Azmot, én pedig megkapom szobatársnak Nessajt. Na most féltékenységről jelenleg szó sincs, ugyanis Azmo nagy vadállat, de ő tényleg csak viccből buzul. Ekkora faszságokat szerintem őszintén ember nem csinál. Azt viszont jobban furcsállom, hogy Jani direkt nem akart egy szobába kerülni velem.

Másnap reggel gyorsan kipakoljuk, amit hirtelen muszáj, aztán átvesszük a baszó kocsinkat, amit az ittlétünk idejére béreltünk, azonnal csinálunk is vele egy képet Instára, vlogolunk egy kicsit előtte, mert annyira megbaszón néz ki. A kép másoknak olyan, mintha mint az összes többi. Két videós haver, akik egy iszonyat menő kocsival pózolnak. De számomra belengi a képet valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság. Immár mindkettőnk részéről. A nap további része chill-ben telik. Vlogolunk, hülyülünk, gyakorlatilag végigröhögjük a délutánt. Sokszor figyelem Janit, hogy ilyenkor milyen természetes még sokszor kamerán kívül is. Csak akkor mutat bármi zavartságot, ha kettesben maradunk, és úgy is csak kamera nélkül. Mikor nincsenek ott a nézők, csak mi, és nincs kiknek játszania a „minden tökéletes" szerepet. Felveszünk rólam egy iszonyatosan vicces tengerparton futós jelenetet, biztos vagyok benne, hogy a srácok imádni fogják. A parton töltjük az időt, amíg késő délután nem lesz, és vissza nem sétálunk a szállásra. Betolunk az arcunkba egy baszó vacsorát, aztán mindenki bevonul a szobájába kipihenni a kaját, és folytatni a kipakolást. Nessaj a saját vlogját vágja az asztalnál, én pedig a telefonomat nyomkodom az ágyamon, de fogalmam sincs, mit csinálok, mert Janin jár az agyam.

- Nessaj? - szólítom meg szőke hajú barátunkat.

- Iiiigen? - kérdez vissza, miközben még a fél szeme a Premieren van.

- Voltál már olyan helyzetben, hogy egy kérdés tönkretehette a kapcsolatod valaki nagyon fontossal, de ennek ellenére úgy érezted, hogy muszáj tudnod?

Nessaj széles vigyorral fordul el a laptop elől, hogy szembeüljön velem a székkel.

- Ha most ez a kérdés arra vonatkozik, amire gondolok, akkor szerintem tegyél egy próbát. Túl régóta kerülgetitek már egymást, ideje valamelyikőtöknek lépni.

- Te tudtad? - fagyok le.

- Bizonyos szint után az ember elkezdi komolyan venni, ha valaki „viccel". Megeszem a nem létező pingvines kalapom, ha Jani minden alap nélkül buziskodik veled ennyit. És ha te ezt képes lennél végre viszonozni, akkor ne várj semmire. Mert persze velem és Azmoval is csinálja, de azok mögött sosem éreztem érzelmeket, feléd viszont igen.

- Fura, hogy ezt mondod. Törvénytisztelő emberként azt kellene mondanod, hogy legalább előbb minimum szakítsunk a csajainkkal, és csak utána másszunk egymásra... - mondom cinikus mosollyal.

- Igen, ezt kellene mondanom, de most tényleg remek alkalmad nyílhat erre. Ha két ember ennyire egymásnak van teremtve, mint ti, ott bizonyos normákat fel lehet rúgni. De ezt most nem én mondtam, és el ne mondd Zsófinak, hogy ilyen tanácsokat osztogatok!

- Nem fogom! Köszi, haver! - nevetek, majd leugrom az ágyról, és elindulok a konyha felé.

Nagyon halkan csukom be az ajtót magam mögött. Meglátom Janit, ahogy egy pohár Colával a kezében az ablak előtt áll, és a lemenő napot nézi. Kicsit közelebb megyek hozzá, de a szőnyegen sétáló lábaim nem csapnak elég nagy zajt ahhoz, hogy észrevegyen. Megállok egy kicsit. Nagyon gondolkodhat valamin, mert meg sem rezdült, mióta nézem. Bántja valami. Egyszerűen csak...érzem, ahogy ő mondaná. Valamilyen belülről törő vágy késztetni akar arra, hogy odaszaladjak és hátulról átölelve megvigasztaljam. Hogy belenézzek a zöldesbarna szempárba talán olyan közelről, amilyen közelről még soha. Életemben először úgy érzem, kurvára nem érdekel, milyen buzis gondolatok suhannak át az agyamon, mert a lelkemnek jólesnek. És nem akarom elhessegetni őket, mert akarom, hogy jólessenek. Látnom kell a szemeit. És vidámságot akarok látni bennük, mert nem bírom, ha szomorú. Nem akarom megijeszteni, de valahogy el kell kezdenem, amiért jöttem. Amennyire lehet, elzárom az agyam minden felesleges részét, minden gondolatot, ami bezavarhat, mert most minden létező érzelemre szükség lesz, amit eziránt az előttem álló szemüveges iránt érzek. Nem táncolhatok vissza egy kósza gondolat miatt, ami megtántoríthatna. Most nincs TheVR. Nincs Orsi. Nincs Anita. Nincs Nessaj. Nincs Azmo. Nincs olyan, hogy valami túl buzis. Most csak Jani és Pisti van. És egy érzés, amit már régen nem kellene tíz körömmel magamba fojtanom, mert már attól sokkal jobban vagyok, hogy magamnak bevallottam. Egy utolsó nagy levegő, mielőtt így vagy úgy, de porrá zúzom addigi életem és magamról alkotott képem egy jelentős darabját.

- Jani? Beszélhetnénk? - kérdezem kedvesen.