Spring Day • BTS Kim Taehyung magyar ff • befejezett

16

HY

Nem tudom elmondani Min Seonak, hogy milyen rossz is ez. Hiányt érzek. Minden és semmi iránt. Fél év kimaradt az életemből, egy részeg férfinak köszönhetően, aki vezette azt az autót. Indult egyáltalán bármi ellene? Eljárás? Börtönben van? Hagyták elmenekülni, miután én hatalmas erővel, fejjel nekicsapódtam a kemény betonnak? Azt mondták, először nem tűnt vészesnek a helyzetem, más ezt könnyebben megúszta volna. Nem volt nagy baleset. Akkor én miért kapom ezt a sorstól? Hibát követtem volna el, csak nem emlékszek rá?

Ágyhoz vagyok kötve, azt mondták, pihennem kell. Még csak a folyosóra sem tehetem ki pár napig a lábam. Utána is csak a kertig mehetek le, azt meg már nem is tudom, mikor fognak hazaengedni.

Minden furcsa. Egyedül vagyok. Hogy telt ez a pár hónap? Lemaradtam a télről.

Ez a tegnapi fiú is furcsa. Kim Taehyung. Csak fészkelődött a székben, elmondta, hogy felolvasni jár a hozzám hasonlókhoz, majd köszönés nélkül kiment a szobából. Persze, a hülye is látja rajta, hogy nem valami magas végzettségű doktor. Legszívesebben már akkor kiáltottam volna a nővérnek, hogy vigye ki, amikor belépett a szobába. De nem tettem. Ez a cselekedetem nagyon meglepett. Nem szeretem az idegeneket, de megesett rajta a szívem. Olyan kis esetlennek látszik.

Mi történik? Mindenki ilyen zavarodott, amikor a kómából ébred fel?

Ma reggel megint bejött. Megint ideges volt. Megint abba a fekete székbe ült le. Megint az ujjait babrálta, néha a szék karfájába szorította elfehéredett ujjait. Megint a poros padlót pásztázta.

1 hét és elhagyhatom a kórházat.

-Elkezdhetem? - kérdezte. Mennyire kínos. Egy idegen fiú valami szedett-vetett mesét akar nekem elmondani, aztán kielemezni, hogy hogyan reagálok rá.

-Nyugodtan. - mosolyodtam el, bár nem láthatta. Azért ő is elmosolyodott.

Most már azért is akarom tudni ezt a történetet. Olyan nehezen kezdi el, mintha félne, hogy kihagy belőle valamit, vagy nem jó sorrendben mondja.

-Szóval, volt egy fiú. Nincs neve, nincs kora, se kinézete. Egy senki. Mindenki senkiként kezelte őt. Kivéve egy embert.

-Egy lány volt az? - kérdezek bele. Az ilyenek mindig így végződnek, jön a hősszerelmes aki megmenti az összetört lelket. Teljesen mindegyik, melyikük a fiú, melyikük a lány. Eleve a nemük is mindegy, de ez részlet kérdése. - Ugye?

-Igen, az volt. Különleges volt. Őt sem kedvelték, senki sem tudja miért. Talán azért, mert olyan hobbija volt, amit idétlennek találtak, de ennek meg értelme sincs. Összebarátkoztak. Mindig megmentették egymást. - és megállt. Nem mondott többet. Rám nézett, elmosolyodott, s még azelőtt eltűnt, hogy a folytatás után érdeklődtem volna. Különös. Nagyon. Egyfajta pánik söpört végig testem minden pontján; képzelődöm csak, hogy ilyeneket látok? Mintha nem is erről a világról jött volna, vagy megvan a saját kis világa?

Tipikus klisé, de jönni fog valami csavar, ugye? Meghal az egyikük. Ez biztos. Mindig ez van. Mindig meghal valami vagy valaki.

nem soká epilógus :c még pár rész