Spring Day • BTS Kim Taehyung magyar ff • befejezett

10

ez... ennél több

HY

Lehet unatkozni, miközben kómában fekszel és csak álmodozol? Legalábbis azt hiszed, hogy álmodozol. Ez... ennél több. Mintha nem akarnék felébredni, pedig minden erőmmel küszködök érte. Itt olyan békés, nem látok, nem érzek fizikailag semmit. De lelkileg már felemésztett a tudat, hogy te minden nap itt vagy velem. Miért nem éled rendesen a mindennapjaidat? Miért nem hagysz magamra, ahogy én is tettem veled?

Régen is megvolt ez a hibád. Túl sokat foglalkoztál velem. Nem, nem zavart annyira. Az viszont igen, hogy engem helyeztél előtérbe magad helyett.

Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy különleges vagyok. Aztán leszidtam magam, mert már megint csak én voltam a szemeid előtt? Miért?

Miért vagy itt velem? Most nem érzem magam különlegesnek, bármennyire is próbálkozol. Csak egy ágyhoz kötött test vagyok, s egy apró, láthatatlan lélekfoszlány, ami úgy érzi, nem képes visszatérni. Nincs elég ereje visszatérni.

Nem tudok visszamenni.

KT

A tegnapi beszélgetés után nem tudtam aludni. Semmit sem. Csak egy dolog járt a fejemben. Órákon át kutattam a telefonomon mindenféle cikket, feljegyzést, személyes tapasztalatot róla. Nem tudom elhinni.

Ma reggelre szemeim alatt szépen kirajzolódtak a fáradtság jelei, amit a többiek is észre vettek, miután ők is megérkeztek a kisbuszhoz. Én már percekkel hamarabb kijöttem, nem láttam értelmét bent lenni. Minél hamarabb el akartam indulni. Lezavarjuk a programokat, forgatunk egy keveset, megtesszük a kitérőnket, én pedig a hazaérés után csak aludni fogok, hogy holnap új erővel, reményekkel eltelve mehessek be a kórházba. Bemennék ma is, nem érdekel mennyire lennék erőtlen, de jóval a látogatási idő lejárta után érünk vissza. A többiek tervezték, hogy visszamennek a dormba, vagy mindenki haza megy, ha már szüneten vagyunk. De meggondolták magukat.

-Mit írkálsz? - hajolt az ölemben tartott lap fölé Yoongi. Még az út felénél jártunk csak. Nem takartam le a kezemmel, nem húztam el, már teljesen mindegy. - Egy... búcsúlevelet? - tisztán hallottam, ahogy félve nyel egy hatalmasat, mielőtt rákérdezne.

-Nem. - ráztam meg a fejem. - Csak úgy írogatok. Nem tudom.

-Akkor azt majd javítsd ki. - mutat az egyik szóra. - Nem rímel.

-Kinek az érzései vetődnek papírra? A tieid vagy az enyémek? - kérdem, s még azért is kijavítom a sor végét.

-Bocs. - visszahúzódott mellém. Szemem sarkából figyeltem, ahogy a fülhallgatójának zsinórját babrálja. - Jó lenne dalszövegnek.

-Hm? - fordultam felé. Leraktam kezemből a tollat a lapra, hogy teljesen figyelhessek rá.

-Nem kihasználni akarom a helyzetet, nehogy azt hidd! - teszi fel kezeit védekezésképp. - De így elolvasva tényleg jó. Tudod, a koncertek előtt kellenének új számok, hogy bővítsük az előző albumot. Nem kell sok, 3-4 csak. Kettő már megvan, ez lehetne a harmadik, és a negyedik meg majd jön idővel. Megírod, mi átnézzük és kijavítjuk ha szükséges, felénekeljük és eldöntjük, kinek melyik lesz a része.

-Köszi, most nyomás alatt leszek, hogy muszáj jóra megírnom...

-Mi is nyomás alatt vagyunk gyakran, ha írnunk kell. De egyébként felesleges. Nem baj, ha ez nem jön össze, mindig van egy plusz tervünk. - megvonta vállait, mintha olyan könnyen menne a dolog. - Nyugi, címet még nehezebb kitalálni. - nevetett fel halkan.

-Ennek már megvan. - közöltem vele csak úgy félvállról. - Mondhatni. - bizonytalanodtam el.

-És mi az?

-Még nem tudom pontosan. - gondolkoztam el. - De az biztos, hogy köze lesz ahhoz a naphoz, amikor Ha Yeon felébred.

Nem terveztem, hogy ez legyen belőle. Tényleg egy levélnek indult, de nem azért, hogy elbúcsúzzak tőle. Inkább köszöntöm őt. Nem. Nem és nem. Nem tudhatjuk, hogy felébred-e. Egyszerűen csak hozzá szólt. Neki írtam. Nem a nagyközönségnek, bármekkora sikerünk is lenne belőle. Még csak nem is összefüggőek a sorok, eleve a tartalma sem. Keszekusza gondolatok valakitől, aki kölyökként beleszeretett a legjobb barátjába, s a mai napig nem tudta elfelejteni, míg őt teljesen elfelejtették.

A reggeli álmosságom semmi volt a mostani, már esti állapothoz. Hullafáradtan estem be a hátsóülések egyikére a fiúk mellé, kezemben tartva a poros dobozt, amit nem rég hoztam ki szüleim házából. Nem voltam bent sokáig, éppen, hogy tíz percet megengedhettem magamnak velük. Jeleztem, hogy elindulhatunk, ők pedig egyből letámadtak. A nap végére mindannyiunk felszabadultabb lett, még én is. Minimális időre kiszellőztethettem az elmémet, de nem sokára újra visszatér a zűrzavar.

-Ebben mi van? - próbált meg belekukucskálni Hoseok a fedett dobozba azzal, hogy felemeli a tetejét, de elhessegettem onnan.

-Nem lényeg. - ingattam fejemet. Valamikor úgyis megmutatom nekik, ne most kelljen.

-Akkor sem mondod el, ha szépen kérünk? - próbálkozott be Jin hyung is, majd a többiek bólogatva értettek egyet vele.

-Talán. - sóhajtottam. - De vannak feltételeim.

-Jesszus, mit hoztál el? - fintorgott Jimin felhúzott orral. - Ugye nem él? - megbökte óvatosan a dobozt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban nem egy kiskutyát próbálok meg becsempészni a hotelbe. - Olyan... fura szaga van.

-Nem. - ráztam meg gyorsan a fejem, mielőtt még beszélni is elkezdene az ölemben szorongatott tárgyhoz, hátha egy ugatással válaszol neki. - Az meg azért van, mert a szobámban porosodik az ágy alatt már azóta, hogy eljöttem otthonról.

-Ne húzd már az időt! - nyüszíkelt Jungkook is. - Mi ennyire titkos?

-Levelek. - közöltem egyszerűen.

-Milyen levelek? - csatlakozott be Namjoon is, aki eddig a telefonjával volt elfoglalva.

-Én írtam őket. Ha Yeonnak. - levettem még gyorsan a fedőjét és ledobtam magam elé a padlózatra, mielőtt meggondoltam volna magam.

Szépen, sorban voltak elrendezve a félbehajtott, teleírt lapok. Mindegyik dátummal ellátva.

- Azután írtam őket, hogy elköltözött. Néhány nincs itt, mert azokat feladtam. De nem érkezett rájuk válasz, ezért a továbbiakat megtartottam magamnak. - folytattam.

-Hű - ámult el Yoongi, s vele szinkronban mindenki - Te tényleg szeretted, ha ennyit írtál neki.

-Mai napig, de ez nem lényeges. - kivettem az elsőt beszéd közben, s oda adtam neki. - Olvasd el.

-Miért akarod, hogy elolvassuk őket? - vette el tőlem a másodikat Namjoon. Mindenkinek adtam sorban egyet-egyet, mielőtt újra beszélek.

-Nézzétek. Tudom, hogy mellettem álltok, bármi van. Azt is tudom, hogy nagyjából képben vagytok a történtekkel. De ezekről csak ti tudtok rajtam kívül. Szeretném, ha elsőkézből ismernétek meg ezeknek az éveknek a történteit. Én lehet, nem tudnám ugyanazt a hatást kelteni, márpedig az most fontos lenne. A feltételek csak annyik lennének, hogy ne véleményezzétek őket. Megtörténtek és kész. Nem kell túltárgyalni őket, van, amiben tényleg hülyeség van leírva. Nem terveztem, hogy tudtotokra adom a mai napig tartó létezésüket, de...

-Taehyung - szólt félbeszakítva engem Yoongi. - Ezeket neki viszed, ugye?