Spring Day • BTS Kim Taehyung magyar ff • befejezett

15

most nem

KT

-Kookie, nem kéne először bejelentkezni? - fordultam hátra hozzá. - Eddig mindig betelefonáltam, ha jöttem és... lassíts már! Tudok magamtól is menni! - utaltam arra, hogy mióta beléptünk a kórházba a hátamon tartja tenyerét menet közben. - Nem fogok hazamenni, ne aggódj már!

-Te is tudod, ha elengednélek, gyorsan megfordulnál és elfutnál. Fene se tudja hova. Na itt is vagyunk! - állt meg, ahogy felértünk az emeletre. - Elismétlem a tervet.

-Az elmúlt 24 óra folyamán minimum háromszor elmondtad, köszi, nem kell. - ráztam fejemet.

-Tuti elszúrnád, szóval elmondom. Te bemész, és három lehetőség áll fent:megismer téged, elrendezitek a dolgokat és mindenki boldog lesz. Viszonylag. Vagy a másik az, hogy nem emlékszik rád egyáltalán, ezért egy teljesen új személy léphet az életébe. Ő legalábbis ezt gondolja majd. És az utolsó az, hogy először nem emlékszik rád, aztán tudod, idővel előjönnek az emlékek , de akkor előtte...

-Jó, elég, a többit tudom magamtól. De akkor sem tudok bemenni. -félek. Nagyon. Eddig mindig bejöttem, folyamatosan beszéltem hozzá. -Beszéltem hozzá! - mondtam a kelleténél hangosabban. - Amíg kómában volt. Akkor az emberek hallják amit mondunk. Azt nem tudom, emlékszik-e rá. És mi van a tegnap éjszakával? Az normális, hogy kimondta álmában a nevem?

-Taehyung, nem értek ehhez, nem tudom. Csak menj be és próbáld meg. - bíztatott. Már az ajtaja mellett állunk. Óvatosan beles, hogy lássa, van-e valaki vele. - Na, itt az időd! - mosolygott rám.

-Módosítok a terveden. - közöltem, s nemes egyszerűséggel, semmiből vett bátorságból lépkedtem be a szobába.

-Szia - mosolygott rám egyből, ahogy bejöttem. Emlékszik? Vagy csak szimplán jókedvű? Azon a véleményen van, hogy az idegenekkel mindig kedvesnek kell lennie? - Mi a baj? Szóljak egy orvosnak? Olyan sápadt vagy. - ez annyira abszurd. Hihetetlen.

-Szia. - próbáltam visszamosolyogni. - Kim Taehyung vagyok. - hajoltam meg kicsit. - Leülhetek? - mutattam a jól ismert fekete székre. Hány órát is töltöttem abban ülve?

-Öhm... nyugodtan. Lee Ha Yeon vagyok. - még szélesebben mosolyog. Most ez csak egy rossz vicc, ugye? - Nem akarok udvariatlan lenni, de miért is jöttél? - kérdezte, én pedig már majdnem elsírtam magam. Szegény biztos őrültnek nyilvánítana el, ha csak ölelgetném őt perceken át.

-Csak beszélgetni szeretnék veled. Tudod... nos... - gondolkoztam el. Most mi legyen? - Van ez a pszichológiai dolog, kóma után ajánlatos kipróbálni.

-Micsoda? - vonta fel szemöldökét. Tökéletesen látja rajtam, hogy nem vagyok sem szakember, sem valami egyetemi hallgató, akinek kutatást kell végeznie. Mégsem teszi szóvá. Mindig ilyen volt. Először csendes.

-El kell mesélnem egy történetet. Mindennap bejövök, elmondok egy részletet, a végén pedig meglátjuk, hogy mi lesz. Veled. - tettem hozzá.