ezt magamnak írom

bolondok | 2013. 10. 27.

Fényes nappal szemezek a Holddal.
Most akarok telet, amikor még be sem rezesedtek
a felkacagó falevelek.
Fürgének érzem magam, bár
csak kiterülve heverek a szőnyegen, és
hányingerem van az egészségtől.

Spirálban tekereg a káosz a fejemben,
mint egy tejszínhabból épülő torony.
A gondolatok varjak alakját öltve
raknak fészket a torony tetejére.
Erről  kilátóról lesik
a vészt, ami már rég elavult.
Azt károgják: kell valami, ami
gyökeret ereszt és támaszt nyújt,

én viszont
minden erőmmel próbálom
kicsavarni az emlékeket a zsigereimből,
mert egyre keserűbb lesz tőlük a nyelvem.

Szabadjára akarom ereszteni a varjakat,
de már megszokták, hogy táplálom őket.
Túl ragaszkodóak,
és olyan hűségesek,
hogy talán halálomig vigyáznak rám
a bolondok.