ezt magamnak írom

döntéshelyzet | 2015. 01. 01.

Sokat vacakolok az öngyújtóval,
mire kiköpi utolsó leheletét.
Egy pillanatig csak a dohány íze éltet.
Az első slukk mindig kielégít,
nekem nem kell több.
Ráérősen kifújom a füstöt,
aztán továbbadnám a cigarettát.
Várom, hogy valaki elvegye.
Ujjakat keresek a sötétben, de
nincsenek.

Látom, elaludtál.
Olyan kényelmesen heversz az ágyamban,
mintha abban születtél volna.
Egy pillanatig elhiszem, hogy a látvány felpezsdíti a véremet,
aztán elnéző mosollyal súgom a ciginek:
"Most mit kezdjek veled?"