ezt magamnak írom

bacchánsnő | 2015. 04. 10.

Most még hűvös a délutáni napsütés,
de a tavasz már az orromba költözött,
onnan bizsergeti a nyelvemet: frissítőt követel.

Vörösborral oltom a szomját, és
a savanyú zamatú leheletem
olyan termékenyen farag
rügyekként pattogó dallamokat a szélből,
mintha egy bacchánsnő méhében lubickolnék.

Magzatvizem keserédes altató,
az idei termés gazdagságát sejteti,
egybekel a véremmel
és elfeledteti velem,
hogy az éjszakák még fagyosak.

Levedlem megkopott páncélomat,
és a még álomittas, de már pislákoló
bujaság völgyén hemperegve
lesem a megújulás lépteit.