4.ℜész ♒ Nem kívánatos vendégek

3.9K 198 9
                                    

Első nap:

Az évnyitó elég unalmas volt. Sokat beszéltek és dicsérték a sulit. Szó volt az év folyamán megrendezendő versenyekről is. A rajz esélyesnek tűnik. A tankönyveim már meg vannak, de az első héten még nem lesz rá szükségünk. Az osztályfőnököm elég jó arc. Mindig hülyéskedett és megnevetettett minket. Az osztály, olyan vegyes. A punktól a plázacicáig mindenféle stílus megtalálható. Jól elvagyunk egymással, de még eléggé látszik, hogy igyekszünk a saját "fajtáinkhoz" , barátainkhoz húzódni. Holnap lesz a bemutatkozás. Hála az égnek, nem olyan, hogy fel kell majd állni és öt percig folyamatosan beszélni magunkról, hanem a többiek kérdezgetik a padon ülőt, mert megbeszéltük azt is, hogy nem állni kell, hanem a padon ülni. Ez lazább. Szó fog esni az osztálykirándulásokról is. Az év elejét is azzal kezdjük és egy hetes lesz! Faházakban kell majd aludnunk, viszont nem tudom, hogy gondolta az igazgató de kijelentette, hogy két lány - két fiúnak kell együtt aludnia! Hiába háborodtunk fel és kértük, hogy azonos nemek aludjanak együtt, mintha meg se hallotta volna! Gondolom leginkább attól tartott, hogy négy fiú egy házban vagy nem férne meg egymás mellett, vagy szétvernék a házat buliból. Az órarendünk már meg van. Nem tudom, mit írhatnék még le, szóval ennyi.

Becsuktam a naplót és betettem az éjjeliszekrényem fiókjába. Ez a kirándulós dolog eléggé szar így és van egy olyan érzésem, hogy Kiara keze is benne van a dologban. Egyébként az osztály egészen normális, ha levonjuk azt a tényt, hogy ott tanyázik az a picsa, meg a bájgúnárja. Egyébként ismét normálisnak gondolom Luke-ot. Flo-ból kitudtam szedni, hogy tulajdonképpen nem is bántotta, hanem el vett tőle valamit, amit már sosem kap vissza. De mikor megkérdeztem tőle, hogy próbált - e ellenállni, vagy bármi, gyorsan témát váltott. És akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen ő akarta, hogy Luke megfektesse. Ez pontosan egy perce történt. El se hiszem, hogy a képembe hazudott.

- Miért? - kérdeztem lesújtva.

- Féltem, hogy egy szakadt kurvának nézel majd -zokogta.

- Ez hülyeség - öleltem meg - Mindenki véthet hibákat.

- Úgy irigyellek. Téged nem lehet befolyásolni szavakkal, vagy tettekkel, de én... Gyenge kezdő vagyok -  nevetett fel szakadozottan.

- Hát igen, engem nem lehet meghatni holmi "szeretlekkel", vagy arcra puszival - kuncogtam hátát simogatva.

Felnézett rám világoskék szemeivel, a festék teljesen elfojt az arcán és valószínűsítem, hogy a pólómra is jutott belőle. Elnyúltam egy zsepiért és letörölgettem a nemkívánatos, fekete szemfestéket és újra kihúztam neki. Nemsokára egymást sminkeltük röhögve, de szerencsére egész jól néztünk ki a végén.

Épp egy póló után kutattam,amikor kopogtak.

- Ez Dara lesz - mondtam, majd úgy melltartóban elbukdácsoltam az ajtóig és kinyitottam.

Nos,nem Dara volt.

- Szia, Flo i...

Luke állt az ajtóban és mikor megpillantotta,hogy én vagyok az, ráadásul melltartóban elakadt a szava és szemérmetlenül nézett egyik mellemről a másikra. Szememet forgattam belegondolva, hogy az összes fiú nyáladzani kezd a nagyobb méretű keblek láttán.

- Mit szeretnél? - kérdeztem ártatlan szemekkel, mire fejét felkapva, végre abbahagyta a padló áztatását.

- Csak... Flohoz.. .Ki hívnád? - dadogott.

A nagymenő csávó zavarban van? Luna, te egy őstehetség vagy!

- Flo! - szóltam a földön kockuló barátnőmhöz.

The last year-Luke Hemmings fanfiction (Hungarian)Where stories live. Discover now