18. ℜész ♒ Párosodás

2.3K 161 13
                                    

A tanteremben már mindenki elfoglalta a helyét, mikor én nagy nehezen beestem. Nem elég, hogy föl kellett rohanjak a biológia tankönyvemért, még Flo is kitalálta, hogy ő most halálos beteg. Természetesen semmi baja, csak egyszerűen lóg én meg itt szopok egyedül a padban.

Leültem a székre és körbenéztem az osztályban. Egy, kettő, három... Hárman hiányoznak. Könyveltem el magamnak. Flo, Zane és Mozella helye üres volt. 

- Jóóóó reggelt mindenkinek! - száguldott be az őrült biosz tanárunk.

Haja az égnek állt, szemöldöke össze volt nőve. Őrült. Már a legelső óráján megállapítottuk Flo - val, hogy a csávó kiköpött Tumnusz a Narniából. És ha ez a borzalmas fej nem lett volna eléggé vicces, felkapott egy két számmal, a fejénél kisebb félhold szemüveget. Ez volt a hab a tortán. Vagy a szarv Tumnuszon?! 

Most is ugyanilyen rémisztően nézett ki. Elhangzott a jelentés és a tanár kiosztott padonként egy feladatlapot. Mikor visszatért a tanáriasztal mögé, összecsapta kezeit.

-Na! Akkor West és North üljenek egymás mellé! - mutatott a padtársmentes fiúra és lányra.

- A nevem Wes, nem West! - méltatlankodott hajdani szobatársam.

- Én pedig Nora vagyok, nem North!! - háborgott az előttem ülő lány is.

A tanár legyintett egyet majd Luke irányába szegezte ujját, ezután pedig... rám...

- Luke, kérlek párosodj Luna - val. - mondta végül.

A borzalmas viccen mindenki röhögött, kivéve engem és Luke - ot. És ő felállt a helyéről a cuccaival együtt. A padnak a legeslegvégére húzódtam, hogy tutira ne érintkezzek vele. Aztán eszembe jutott, hogy az étkezőben milyen jól megszívattam. Nem ártana folytatni ezt a tervet.

Luke lassan átcuccolt hozzám én pedig gyorsan visszacsusszantam a pad közepéhez. Vigyorogva figyeltem ahogy felhúzott szemöldökkel néz rám.

- Mi van? - kérdezte.

- Semmi. - válaszoltam még mindig vigyorogva.

- Elég félreérthető, amit csinálsz. - folytatta.

- Mire gondolsz? - suttogtam ártatlanul miközben pulcsijának madzagját birizgáltam.

Nem válaszolt csak elővette telefonját és nyomkodni kezdte. Beletörődve, hogy nem érdekli a kis akcióm lefeküdtem a padra, arccal felé. Néztem ahogyan a száját néha megnedvesítette nyelvével és ahogy beharapta az alsó ajkát. Azok az ajkak. A piercing csak tökéletesebbé tette. És a csókja...

Kurva életbe! Megfertőzte az agyamat!! 

Hirtelen csak egy alakot láttam elsuhanni a pad mellett, majd Luke elégedetlen arckifejezését észleltem. A tanár kikapta a kezéből a telefonját és az asztalára helyezte. Ezután magyarázott tovább a diploid és a haploid szakaszos izékről. Elvileg ezt már tudnunk kéne. Ahha...

A mellettem ülő fiú hamarosan fekve aludt. Tökéletes. Előkerestem az egyik alkoholos filcemet és a nyakára írtam a nevemet. Meg se mozdult, még horkantott is néha. Díszítésképp néhány szívecskét is köré rajzoltam. Voilá! De nekem ez még nem volt elég. A táskám első zsebéből kivettem a pirosítót és egy lila szemhéjfestéket, majd amikor a tanár nem figyelt egy szép kis szívásnyomot pingáltam Luke füle mögé. Kiara várhatóan kicsapja a balhét. 

Mikor az utolsó simításokat végeztem a gyönyörűséges művemen, a tanár megállt mellettem és figyelt. 

- Alszik? - kérdezte halkan.

- Eléggé úgy tűnik. - vigyorogtam.

- Akkor folytasd csak nyugodtan. - mosolygott, mire én beleegyezve bólogattam.

Ahhoz képest, hogy milyen idióta, elég jó fej. Az óra végeztével boldogan hagytam el a termet. Ha jól láttam, Luke még mindig aludt.

* ~ * ~ * ~ * 

- Mit gondolsz, melyik szín állna jobban? - kérdezte Flo a haját fésülgetve.

- Nem tudom, nekem tetszett a régi, vörös is. - válaszoltam unottan.

- És ha hidrogén-szőke lenne? 

- Nekem mindegy. - keltem fel az ágyamról. 

Az éjjeli szekrényemen lévő kulcsot és pénztárcát zsebre vágtam, majd kiléptem az ajtón.

- Várj meg! - kiáltott utánam.

- Igyekezz, mert maximum húsz percünk van odaérni és sétálnunk kell! - ripakodtam rá.

- Dehogy kell. -nevetett miután a kezeiben két gördeszkával kijött a folyosóra.

- Ez mind szép és jó, csak van egy kis bökkenő. - mondtam - Én rohadtul nem tudok deszkázni.

- Nyugi, majd belejössz.

Szememet forgatva elindultam le a lépcsőn. Flo - ra maradt az ajtóbezárás, úgyhogy már csak az utcán ért utol. Letette elém a színes deszkát én pedig bizonytalanul ráléptem. A leghihetetlenebb az volt az egészben, hogy meg tudtam állni rajta!! 

- Most kezdd el lassan hajtani magad a lábaddal. - adta ki az utasítást barátnőm.

Én pedig - a hülye fejemmel - úgy elrugaszkodtam, hogy kis híján seggre estem. A következő próbálkozás alkalmával annyira koncentráltam, hogy sikerült nekimennem valakinek. Mikor felnéztem egészen jó látvány fogadott.

- Bo - Bocsi, nem láttalak. - habogtam.

- Semmi baj. -mosolygott le rám a szemöldök piercing - es, zöld hajú srác. - Véletlenül nem te vagy az írócsajszi?

- Hát, hogyha Ashton zenekarában játszol, akkor igen. - válaszoltam kicsit bizonytalanul.

- Igen, abban játszom. - mosolygott ismét. Miért ilyen édes? - Most mennem kell. Sziasztok.

Rám kacsintott, majd elment.

- Tudod, kezdelek irigyelni. - mondta barátnőm.

- Mert? - vigyorogtam.

- Neked elég szimplán nekimenned egy srácnak és már bejössz neki. Szóval, kedves Luna. Kapd be!

The last year-Luke Hemmings fanfiction (Hungarian)Where stories live. Discover now