The last year-Luke Hemmings fanfiction (Hungarian)

12. ℜész ♒ Béke az ördöggel

Szemeimet becsukva alámerültem. A víz kellemesen langyos volt. A buborékokat néha éreztem arcomról lepattani. A medence tisztítójának zúgása már szinte megőrjített. Még néhány másodpercig úszkáltam, majd kénytelen voltam feljönni levegőért. Kicsivel távolabb kerültem a zsibongó testektől, mikor pedig hátraneztem, Luke nem volt már az előbbi helyén. Ez csak egyet jelenthet, utánam fog jönni. Gyors kapálózásba kezdtem lábaimmal és kezeimmel, a vizet toltam el magam mellett. A hatalmas medence másik végéhez értem. A világítás nem működött, ezért leereszkedtem, úgy, hogy csak orromtól fölfele lógjak ki a vízből. Vártam Luke hirtelen felbukkanását, de erősödő hangok helyett, néma csönd tel epedett a medencére. Meglepődve észleltem, hogy a bulizók lassan vánszorognak ki a strand helyszínéről. Talán nem is akart idejönni. De akkor hova ment? Lassan elindultam a medence pereme felé, hogy kimászhassak és lehetőleg ne zárjanak be ide északára. Azonban, mikor kiemeltem magamat a vízből egy erős kéz visszarántott. Felsikkantottam, de megnyugodtam, hogy biztosan csak Luke az. Húzni kezdett egy sötét barlang felé, amit eddig észre sem vettem, pedig előtte gubbasztottam. Nem szóltam semmit, hagytam, hogy behurcoljon a sötét műsziklafalak közé. 

- Nem hittem volna, hogy utánam jössz - jegyeztem meg, mikor a falhoz nyomott. 

- Nem hittem volna, hogy hagyod - jött a rekedtes válasz, ami cseppet sem hasonlított Lukéra.

Összerezzentem kicsit, de aztán kapálózni kezdtem kezei alatt, amik szorosan tartották csuklómat.

- Mit szeretsz te abban a bálygúnárban? - kérdezte gúnyos hangon.

- Mi közöd van neked ahhoz? - vágtam hozzá.

-Igazad van, semmi. Akkor miért nem engedted, hogy megcsókoljalak? - kérdezett ismét.

Elgondolkodtam szavain. Hamar rájöttem, hogy Coy a fogvatartóm, ami nagyon felbőszített.

- Mert nem kértelek rá, vagy adtam jelet efféle közeledésre - sziszegtem összeszűkített szemekkel, amin talán egy papírlap se fért volna be.

- Egy nagy francot nem! - háborodott fel tüzesen. - Mivel magyarázod a nézéseidet, az elpirulásodat?

- Te mi a szarról beszélsz? - kérdeztem meghökkenve, elég viccesen hangzott a szánalmas érvelése.

- Amikor elkaptalak a lépcső aljánál, elpirultál - magyarázta.

Emlékeim között kutatva idéztem fel az érdekes kis jelenetet, de valahogy nem ugrott be, hogy elvörösödtem volna. Eszembe jutott, hogy akkor még egész helyesnek találtam. Talán a lépcsőfordulóban érthetett félre valamit? Mert ugyebár akkor mosolygott rám. 

- Biztos, hogy ez megtörtént és nem a fantáziád túl élénk? - kérdeztem bizonytalanul. 

- Luna, nem vagyok hülye - forgatta szemeit. - Tökéletesen kivehetők voltak a kis piros pozsgák az arcodon.

Ezen már nevetnem kellett. Ráadásul meg is csikizte az oldalam, ami még több okot adott vihogásomra. Már nem szorított a falhoz, de azért véletlenül sem ment félméternél távolabb. 

-Mi lenne, ha kibékülnénk?- kérdezte hirtelen és kezemért nyúlt a víz alatt. 

Nem kerültem el érintését, de a nevetésem abbamaradt. 

- Nem is tudom... - tanácstalanul lenéztem világító bikinimre.

- Kérlek! - könyörgött. - Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, de engem még egy lány sem utasított vissza - ismerte be, kicsit lesütve szemeit.

- Azzal nem is lenne gond, csakhogy Kiara valószínűleg dührohamot kap majd. - gondolkoztam hangosan.

- Kit érdekel? - legyintett. - Amúgy sem a barátnőm.