I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

nyolcvanhetedik fejezet - Sietség és hátulütői

♫ Justin Timberlake ‒ Can't Stop The Feeling

H.

Az egész éjszakát átbeszéltük Louisval. Akkor döbbentem rá, milyen régóta beszélünk, mikor a telefonom jelzett, hogy merül. Egységem volt bőven, hiszen az utóbbi időkben alig beszéltem telefonon, és ha mégis beszéltem, akkor vagy anya, vagy Will hívott.

Minden lehetséges témáról beszéltünk, kezdve azzal, ami a legjobban érdekelt minket: hogy mi történt a másikkal időközben; egészen a Battle of The Bands-en át, sporthírekről, és arról, hogy mennyire várjuk már mindketten az idei X Faktort.

‒ Basszus, Harry, már hajnalodik ‒ fújt egyet Louis, mire elhúztam az ablakomon lévő sötétítőt. A hajnali nap sugarai valóban már nyaldosták a láthatárt.

Gyönyörű volt ez a pillanat: a vörös fénynyalábok és Louis angyali hangjának kombinációját egész életemben el tudtam volna viselni; még ha ez azzal is járt volna, hogy az elkövetkezendő napjaimban nem fogok aludni. Louisért ezt akármikor bevállalnám.

‒ Hogyhogy nem vagy álmos, Göndör? ‒ tette fel Louis azt a kérdést, ami egyébként engem is foglalkoztatott már egy ideje.

‒ Őszintén nem tudom ‒ kacagtam és elfordultam az ablaktól. ‒ Holnap péntek? ‒ kérdeztem kicsit eltévedve Louist.

‒ Nem Göndör, holnap szombat ‒ nevetett Louis. ‒ Már péntek van egy ideje.

‒ Uhh ‒ döbbentem le, de én is kacagni kezdtem. ‒ Akkor mindjárt mehetek suliba ‒ nyöszörögtem.

‒ Ja, én is ‒ hallottam Louis unott hangját, mire őszinte mosoly ült ki arcomra. Nagyon jól esett, hogy pár esetet leszámítva Louis valóban betartotta a nekem tett ígéretét, és járt iskolába.

‒ Louis ‒ szólítottam meg.

‒ Hmm.? ‒ nyögött bele a telefonba.

‒ Köszönöm ‒ mondtam mosolyogva.

Hosszú csend következett, de tudtam, hogy tudja mire értem.

‒ Mit szólsz, Göndör, megpróbálunk aludni két órát suli előtt? ‒ tette fel a kérdést Louis, mire hatalmasat ásítottam. ‒ Ezt igennek veszem ‒ kacagott.

‒ Muszáj aludnom, a Mandeville-ben nem aludhatok el ‒ vallottam be kelletlenül.

‒ Tudom ‒ mondta Lou, és nagyon hálás voltam neki, hogy ennyiben hagyta most a dolgot. Tudtam, hogy legközelebb nem úszom meg pikáns megjegyzések nélkül Mr. Donaldot illetően, de most szerintem Louis is érezte, hogy nincs energiám hozzá. ‒ Suli után beszélünk?

Louis hangjából kiéreztem a bizonytalanságot.

‒ Szeretnéd, ha beszélnénk? ‒ hecceltem, mire Louis felnevetett.

‒ Igen, nagyon szeretném ‒ mondta végül, mire arcomra kiült egy harminckettes vigyor.

‒ Akkor majd hívj ‒ suttogtam ágyamra huppanva.

‒ Aludj jól, Göndör ‒ Louis simogató szavaira aludtam el, és negédes álmomban ismét Doncasterben barangoltam Louval, az ikrekkel és egy sünicsaláddal.

X

Szörnyű fejfájással ébredtem. Kikászálódtam az ágyamból, és a szobámmal átlósan szembe lévő fürdőbe siettem. A kagyló fölötti tükörből egy vérmes, karikás, kialvatlan szemű és fejű srác nézett vissza rám. Elvigyorodtam, mivel tudtam, miért nézek ki úgy, ahogy és a fejfájásom is kezdett elillanni.