I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

ötvenhetedik fejezet - Tervek és végrehajtásuk

L.

- Harry, kérlek ne akarj mindent te felcipelni! - szóltam rá csípőre tett kézzel a göndörre, aki jobbjában a festékekkel, baljában az üres vedrekbe dobott diluánttal és pigmensekkel, szájában az ecsetekkel és nadrágja zsebében a rolókkal igyekezett fellógni az emeletre. Komikus látványt nyújtott, és szívemet melengette, hogy ennyire kímélni akar.

- Útyfem öngedöm, hoty szipej - motyogta teli szájjal, amiből nagy nehezen kivettem, mit akart mondani: "Úgysem engedem, hogy cipelj!". Felnevettem és odaléptem hozzá.

- Adj valamit ide, kérlek - néztem a szemébe mosolyogva. Harry makacsul lehunyta a szemeit, és nemlegesen megrázta a fejét. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyel, a szájából lógó ecsetek felé nyúltam, de a szemfüles Styles mégis észrevette, miben mesterkedem, és elfordította a fejét, majd a lépcső felé iramodott (természetesen olyan gyorsasággal csupán, amennyire a nála és rajta lévő súly engedte).

Fejemet csóválva, nevetve követtem szemeimmel amint eltűnik a lépcsőfordulóban, és arra gondoltam, milyen szenvedélyesen ölelt át a konyhában, miután bevallottam, hogy szeretem.

"Én is szeretlek"..

Szélesen elvigyorodtam az emlékre, majd a bejárati ajtóhoz léptem, és elvettem a hátra maradt dolgokat : a rácsokat és a fadarabot, amivel a festéket keverhetjük össze. Alaposan körbe néztem, de semmi mást nem láttam (Danny kémlelő tekintetét leszámítva a szomszédból), amit még fel kellet volna vinnem, így csatlakoztam Harryhez.

A lépcsőfordulóban hatalmas dübörgést hallottam, és bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy nem Harry-től származik, nem tudtam. Hármassával szelve a lépcsőfokokat, tizedmásodperceken belül a szobámban teremtem. A látványra, ami fogadott, egyik részem sem volt felkészülve.

Harry a padlón feküdt, kiterülve, mint egy tengeri csillag. Jobbjában még mindig görcsösen szorongatta festékek szárát, bal kezében pedig feltartotta a diluántot, nehogy leessen és valami baja legyen (gondolom, attól tartott, hogyha leesik, berobban, vagy nem tudom..). Szemei kitágulva meredtek a szájából kilógó ecsetre, kétségbeesetten, mintha nem tudná beazonosítani, mi tornyosodik látóhatára elé. Nem vehette észre, hogy a szobába rohantam, mivel nem mozdult. Ijedtemben, hogy talán azért nem mozdult, mert nem tud, elé léptem.

Harry szemeivel most rám fókuszált és egy röpke pillanatig még ijedt volt a tekintete, majd elmosolyodott, mire az ecsetek megmozdultak szájában. Felnevettem, majd kivettem az ecseteket a szájából, és gyengéden homlokon csaptam velük.

- Kellett neked mindent egyedül hoznod! Jól rám hoztad a frászt az eltaknyolásoddal.. - vallottam be leülve mellé. - Tudsz egyáltalán mozogni?

Harry megmozgatta a csípőjét, fel és le, mire vér szökött az arcomba. Próbáltam palástolni zavaromat, de erre az apró, enyhén kompromitáló mozdulatára is vér gyűlt a lábam közé.

Harry felkacagott, de szerencsémre nem vette észre zavaromat.

- Persze, hogy tudok mozogni, csak elveszítettem az egyensúlyomat.. - vigyorgott, majd megpróbált felülni, de a súly, amihez még mindig görcsösen ragaszkodott nem engedte. Nem kellett sokat gondolkodnom: lefejtettem ujjairól a festékesvedrek szárát, és felhúztam magam mellé, ülő helyzetbe. Átlendítettem jobbomat vállán, és magamhoz szorítottam.

- Tudod, mit mondanak.. - suttogtam, mire Harry kérdően hümmögött egyet. - Sokat akar a Styles.. de nem bírja a.. -itt egy pillanatra megálltam, és megerőltettem magam, hogy nehogy beleremegjek Harry farkának gondolatába is, majd folytattam: - keze.