I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

hetvenhetedik fejezet - Az élet Doncasterben II.

♫ The Script — Before the Worst

L.

Egész nap szarul éreztem magamat amiatt, hogy nem mentem be az órákra. A suli előtti pakolóban ültem egyedül, a gondolataimba merülve, Harry közösségi oldalát tanulmányozva.

A koncert óta nem tett ki semmi lényegeset, az utolsó tevékenysége az volt, hogy ismerősnek jelölt, én pedig elfogadtam.

A profilképeit böngésztem, és újra látni a göndör tincseket, akár csak fényképen is, nagyon felkavart. Nem tudtam eldönteni, hogy jót teszek-e magamnak mindezzel, vagy inkább ártok, egészen addig, ameddig meg nem éreztem arcom jobb oldalán egy kigördülő könnycseppet.

Azonnal letöröltem, és eltettem a telefonomat. Nem engedhettem meg magamnak, hogy elgyengüljek. Nekem kell több eszem és nagyobb kitartásom legyen, nem szabad elgyengülnöm.

Eszembe ötlöttek Harry gyönyörű zöld szemei, mire elmosolyodtam. Ha csak a pillantására gondolok, megenyhülök.

Megráztam a fejemet, és a cigim után nyúltam. Mióta itt ültem szinte a fél csomagomat elszívtam már, ami már végre kezd hasonlítani a Harry előtti fogyasztásomra.

Pedig ameddig Harry nálam volt, alig cigiztem..

Szomorúan pillantottam az ujjaim között tartott szálra, majd hirtelen felindulásból visszagyűrtem a csomagba, és zsebre vágtam.

Nem leszek bánatomban láncdohányos.

Harry nem ezt érdemli.

És ha tudná, hogy szinte nikotinmérgezést kaptam valamelyik nap, mert láncszerűen egyik cigivel gyújtottam meg a másikat egymás után, biztosan hatalmasat csalódna bennem.

Nem mintha lenne hova tovább csalódnia..

Ha ki lehetne kapcsolni ezt a hülye hangot a fejemben, azonnal beruháznék egy kikapcsolóra.

Gondolataimból a csengő éles hangja zökkentett ki, meg Stanék gyűrűje körülöttem.

— Mna mivan Tommo? — bökött vállon Jake.

— Semmi különös — vontam meg a vállamat miután mindegyikükkel kezet fogtam. — Nem volt ma kedvem bemenni.

— Ezért inkább egész nap itt ültél a parkolóban? — vonta fel Thomas a bal szemöldökét.

Bosszúsan összevontam a szemöldökeimet, majd úgy döntöttem válaszra sem méltatom. Nem muszáj mindenki tudjon az ígéretemről.

— Azt beszéltük ezekkel az állatokkal, hogy ma átugorhatnál próbálni — ült le mellém Stan, és játékosan meglökött. —Mindjárt április 12, és mióta.. — itt hirtelen elhallgatott, mivel vészjósló pillantást vetettem rá, nehogy elszólja magát. — Szóval, régóta nem gyakoroltunk veled, és jó lenne, ha eljönnél, hogy egyeztessünk. — bökte ki egy levegővel, majd kutató pillantását a szemembe fúrta.

Kitartóan álltam a pillantását, majd eszembe jutott, hogy utoljára Harryvel voltam a garázsban. Stan arca elmosódott, és életre kelt a göndör ijedt tekintete, mikor még attól tartott, hogy vajon kedvelni fogják-e a barátaim őt, majd a szenvedély, amivel a munkájáról beszélt és ahogyan a péksüteményeket sorolta, majd szinte éreztem, amint a hátamhoz simul, mert esküszik, hogy megmozdult valami a komposzt-projekt konténerében..

Úgy hiányzik.

Hiányzik Harry.

Hiányoznak a göndör fürtjei..