I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

harminchetedik fejezet - "Nem kapok jóéjtpuszit..?"

L.

Sokáig bámultam még a mellettem csendben szunyokáló göndör emelkedő-süllyedő mellkasát és ellazult arcát.

Megfigyeltem ahogy dús rózsaszín ajkait enyhén csücsőríti, mint egy halacska; lecsukodott szempilláit, amik szinte súrolták a szeme alatt éktelenkedő, kimerültségről árulkodó sötétebb karikáit; a széles, de mégis tökéletes orrocskáját, ami lélegzetvételei során összehúzodott és kitágult és göndör tincseit, amint a párnámon szétterülve hevertek, kivillantva aranyos füleit.

Szemem lennébb kalandozott, nyakán át a kulccsontjaira, amik kilátszottak a póló alól mérete és Harry pozíciója miatt.

Észrevettem, hogy enyhén libabőrös bőre a póló alatt, így alaposan betakargattam, és úgy helyezkedtem, hogy jobb kezemre támaszkodva még figyelhessem a mellettem alvó Holmes Chapel-i angyal arcát, egészen addig, ameddig engem is elnyomott az álom.

Alig hunyhattam le a szemeimet, egy hangos, fortyogó hang felébresztett.

Harry horkolt mellettem, igencsak kitekert pozícióban: feje felém irányult, törzse viszont az ágy másik felére, jobbra volt fordulva.

Halkan kuncogni kezdtem, majd elkezdtem bökdösni.

Meg sem moccant.

Hirtelen felindulásból összecsíptem mutató és középső ujjammal orrát, mire röfögve megébredt.

- Miaz.. - nyögte laposakat pislogva.

- Nem tudok tőled aludni, úgy horkolsz - mondtam kuncogva, mire Harry ijedten pislogott rám, szemét dörzsölve.

- Ne haragudj, nem akartam - suttogta rekedten, mire gyomrom bizseregni kezdett.

- Semmi gond, göndör - borzoltam össze haját, ami nagyon jól esett: ujjaimmal beletúrtam a göndör tincsekbe, amik makacs módon csavarodtak ujjperceim köré. - Csak vicceltem!

- Ja.. - göndörke akkorát ásított, hogy félő volt, menten engem is bekebelez. - Akkor jó..

- Aludj csak vissza - mosolyogtam rá, még mindig tincseivel játszadozva. - Holnap mozgalmas napunk lesz: festés, ebéd, és be akarlak mutatni a bandának is!

- Lou.. - suttogta Harry álmos hangon. - Ilyen vállal nem festhetsz..

Torkomba gombóc szökött aggódó szavai hallatán.

- Holnapra kutya bajom sem lesz! - próbáltam pozitív maradni, s rákacsintottam, de sajnos tudtam, hogy Neki van igaza.

- Nem engedem.. - motyogta Harry félálomban.

- Majd meglátjuk. - mondtam mosolyogva, és megsimogattam fejét. - De most már tényleg aludnunk kéne - futó pillantást vetettem az éjjeliszekrényemen lévő órára, ami hajnali fél hármat mutatott. - Mindjárt három óra!

- Oké - morogta Harry két ásítás között.

- Szép álmokat, göndör! - simítottam végig haján utoljára, majd átnyúltam felette, lekapcsoltam a villanyt, majd átkaroltam párnámat.

- Szép álmokat, Boo - motyogta Harry az álomvilág határán, majd mély csend telepedett a szobára.

Már éppen átfordultam volna a hátamra, amikor meghallottam a göndör álmos hangját:

- Nem kapok jóéjtpuszit..?

Fülig érő mosollyal könyököltem fel jobb karomra, és átfordulva egy apró, gyengéd puszit hintettem arcára.

A sötéten át is éreztem, hogy mosolyog, azokkal az ennivaló gödröcskéivel.

( Sziasztok Drágáim! 😇
bocsánatot szeretnék kérni, amiért az utóbbi időben ilyen rendszertelenül és ritkán hozom a részeket!😞

Ígérem, hogy ezentúl megpróbálok napi rendszerességgel, legalább egy részt hozni, és személyesesebb lenni Veletek! 😊

Köszönöm szépen, hogy olvastok, és remélem nem okozok Nektek több csalódást! 😢

Sok puszi és ölelés,
Zsuzsi 😇😘😘)