I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

huszonkettedik fejezet - "LOUIS!!"

H.

Szemeim előtt enyhén elmosódott már az utca, mire megpillantottam házunk ajtaját.

Már rég besötétedett, és elkezdett fújni a februári jeges szél.

Az állomás felől sötét felhők követtek, amik baljós színükből ítélve nem barátságos szándékkal érkeztek Holmes Chapel felé.

Benyitva a házba éppen csak meg tudtam tartani az egyensúlyomat a hirtelen jött meleg levegő ugyanis kiszívta minden tartalék energiámat.

Tudat alatt teljesen igazat adtam Lou-nak: embertelen volt az, amit az a hajcsár Mr. Donald művel velem.

De ameddig ő a munkáltató, és ameddig Khemal szabadságon van, addig tűrnöm kell minden engem érő atrocitást, különben búcsút mondhatok a nyári munkámnak- azt pedig nagyon nem szeretném.

A mai nap viszonylag nyugis volt: csak háromszor kellett kimennem a város másik felében lévő nagyáruházba; mivel keveset árultunk, csak kétszer kellett kipucolnom a négy sütőt és csak egyszer behevíteni a kemencét; a polcokról nem fogytak el a sütik és a kenyerek sem; és a Mayát sem kellett megsétáltatnom.

De a tegnapi nap.. Katasztrófa volt.

Már csak az emlékére is felsóhajtottam.

Hatszor, ismétlem, hatszor kellett kirohannom a bevásárlóközpontba, mert Mr. Donald folyton elfelejtette, miből is fogytunk ki; ahogy vissza értem fel kellett vennem a felgyűlt rendeléseket, mert Mr. Donaldnak "nem volt kedve jópofizni a kliensekkel"; a kemencét folyamatosan hevítenem kellett, mert rengeteg kenyér-megrendelésünk volt; folyton kiürült a pult és a polcokról is elfogyott minden süti, amit fel kellett töltenem; és kétszer ki kellett vinnem a kutyát sétálni, munka után pedig az állatorvoshoz, mert Mr. Donald unokája csokis croissant-ot adott neki, és Maya gyomra felfúvódott tőle.

Lassan lefejtettem magamról kabátomat, sálamat és kesztyűimet, majd kilépve bakkancsomból a konyhába vonszoltam magam.

A konyhaasztalnál anyu is hasonlóan kifacsartan nézett ki: reggeli szoros kontyja borzosan állt a kiszabadult tincsek miatt, szemfestéke enyhén elkenődött és arca sápadt volt.

- Szia anyu - köszöntem neki rekedten, mire még én is megijedtem saját hangomtól. Gyorsan megköszörültem torkomat, mielőtt ismét megszólaltam volna. - Nehéz napod volt, ahogy látom..

- Ne is mondd, kicsim. - sóhajtott fáradtan.

A konyhapult felé fordultam, és a gyümölcsöstálból kiragadtam négy narancsot.

Kettészeltem őket, megtisztítottam a hajától, majd a turmixgépbe helyeztem őket- nem volt erőm kézzel kicsavarni őket, pedig anyu mindig úgy csinálja, és ő is megérdemelte volna.

De egyszerűen nem volt hozzá elég erőm.

Fél perc múlva készen is volt: fogtam két borospoharat és kitöltöttem a narancsleveket.

Letettem anyu elé az övét, és homokon pusziltam.

Fáradt, de annál szeretetteljesebb mosollyal nézett rám és koccintásra emelte poharát.

- A munkás élet örömeire!

Remegő kézzel én is felemeltem, és összekoccintottuk poharainkat.

Nagyon jól esett a frissen facsart gyümölcslé. Éreztem, amint lehűsíti az agyamat(amire nagy szükségem volt) és ahogy felpezsdíti a véremet.

- Holnap mikor indulsz Doncaster-be? - kérdezte anyu kíváncsian.

- Hétkor - mondtam.

- Mr. Donald elengedett hamarabb? - nézett rám aggódva, mert tudta, hogy hétig szól a programom (persze azután még fel kell mosnom, ki kell takarítanom a pultot, letörölni a port a polcokról, az asztalokat és a székeket helyre kell raknom, megfelelő erősségre kell állítanom a fényerőt éjjelre stb.).