I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)

kilencvenkettedik fejezet - A szinte

♫ Ed Sheeran - Kiss Me

H.

Anya kétségbeesetten bámult ránk, szemében félelem és rémület tükröződött, és ezt látva, valamint hallva korábbi sikolyát, engem is megijesztett. El sem tudtam képzelni, hogy mitől ijedhetett így meg.

‒ Anya... ‒ szólítottam meg, de nem nézett rám, hanem a konyhapulton egy elhagyatott csészét bámult. Én pedig már lassan-lassan kezdtem érteni a helyzetet.

‒ Minden rendben, Anne? ‒ szólította meg csendesen mellettem Louis anyát, mire anya felkapta a fejét a némileg ismeretlen hangra.

‒ Louis? ‒ vonta össze a szemöldökét anya és az említettre nézett.

‒ Igen, én vagyok ‒ lépett előre Louis, és anya vállára tette a kezét. ‒ Jól vagy?

‒ Én.. igen ‒ pislogott nagyokat Anne, és felváltva nézett rám meg Louisra. ‒ És ti?

‒ Minden a legnagyobb rendben ‒ válaszoltam mosolyogva Louisra pillantva, aki viszonozta.

‒ Ülj le ‒ terelte a konyhaszékek irányába Lou anyát, aki engedelmesen elindult az irányukba, és leült a legközelebbi székre, mi pedig vele szembe. ‒ Mitől ijedtél meg?

Én szólásra nyitottam a számat, de végül hagytam, hogy anya mondja el helyettem.

‒ Megláttam azt az ismeretlen autót a felhajtón, és sehol semmi fény a házban... Aztán bejövök a konyhába, és egy csésze fogad a pulton... A pulton! ‒ nézett rám, mire bólintottam.

‒ És..? ‒ kérdezte Louis, aki látszólag semmit nem értett az egészből. Megsajnáltam szegényt, és azonnal a segítségére siettem a magyarázattal:

‒ Mi sosem hagyjuk a csészéket a pulton ‒ tettem kezére a kezemet, mire Louis még mindig kérdőn nézett rám.

‒ Tudod, Louis, mióta a férjem ‒ itt elcsuklott a hangja, és Harry keze is megfeszült az enyémen ‒ azaz a volt férjem, Des elköltözött, Gemma pedig egyetemista lett, ketten maradtunk Harryvel...

‒ És megvannak a magunk kis szabályai ‒ vettem át a magyarázatot, mert láttam, hogy apa említésétől anya ismét elgyengült. ‒ Például, hogy a használt edényeket a kagylóba tesszük‒ mindig.

‒ Azt hiszem kezdem érteni ‒ ráncolta a homlokát Louis. ‒ Így, amikor megláttad a pulton az általam otthagyott csészét, azt hitted...

‒ Azt hittem, valaki betőrt hozzánk, látva a nappaliban is a dulakodásra utaló jegyeket ‒ szipogta Anne, ahogyan kijött rajta a felgyülemlett feszültség.

‒ Miért, mi van a nappaliban? ‒ kérdeztem és azonnal fel is álltam, hogy megnézhessem. Vajon mit műveltem félálomban Louisval a nappaliban?!

Kiértem a szobába és szerencsére anya ismét túlzott egy cseppet. A nemlétező „dulakodásra" talán az utalt, hogy a kanapén lévő terítő összegubancolódva hevert a földön, valamint a kanapé előtt lévő kávézóasztalka kicsit odébb volt lökve. Az pedig kérdés sem volt, hogy hogyan sikerült mindez: gondolom én mozdítottam el mindent, miközben vadul próbáltam szabadulni Louis csiklandozó kezeitől.

‒ Ezek mi voltunk ‒ kiáltottam be a konyhába, mire hallottam anya felszabadult sóhaját. Visszatérve közéjük láttam, hogy Louis már a kályhánál szorgoskodik, és éppen teát készít. ‒ Én is kérhetek?