hetvenötödik fejezet - Az élet Doncasterben I.

742 93 20
                                    

♫ Pink Floyd — Wish You Were Here



L.



Most biztosan azt gondoljátok rólam, hogy egy szívtelen, önző alak vagyok. De valójában akkor lennék igazán önző, ha nem engedtem volna el Harryt.

Bárcsak azt tehettem volna.

De tudtam, hogy nem lenne helyes.

Utáltam magamat azért, amit műveltem vele. De tudom, hogyha nem ezt tettem volna, akkor később Ő is, és én is sokkal nagyobb fokú gyűlöletet éreznénk.

Jól döntöttem.

Habár senkivel sem beszéltem meg, mert tudtam, hogy nem értenék meg. Hiszen még én sem vagyok teljesen biztos abban, hogy mit érzek Harry iránt.

Jobb itt abba hagyni, minthogy belebonyolódva még nagyobb fájdalmat okozzunk egymásnak.

— Lou, gyere reggelizni! — szólított Phoebe az ajtómból.

— Azonnal — erőltettem egy műmosolyt arcomra, majd nagyot sóhajtva elindultam a konyha fele.

Az utóbbi másfél hétben próbáltam feltűnésmentesen kevesebb időt tölteni az ikrekkel, ugyanis Phoebe és Daisy még nálam is többet emlegették Harryt. És ha csak a göndörre gondoltam, elszorult a szívem.

— Jó reggelt, kicsim — puszilta meg a homlokomat anya, amint a konyhába léptem. — Jól érzed magad? Olyan sápadt vagy!

Ó, anya, ha te azt tudnád, hogy érzem magam..

— Minden rendben anya — mosolyogtam, és igyekeztem, hogy minél természetesebbnek hasson, mert anyát nem lehet átverni. — Csak az éjjel nem aludtam a legjobban.

— Igen, nagyon rossz érzés egyedül aludni, hogyha mást szoktál meg.. — kacsintott rám, mire fájdalmas nyögést hallattam. — Louis..?

— Jól vagyok, csak beütöttem a térdemet — hazudtam szemrebbenés nélkül. Ez a kis hazugság tökéletes volt arra, hogy kimagyarázza szemembe gyűlt könnyeimet, és hogy teljesen elterelje anya gondolatait.

— Esküszöm, megeszem Markot, ha nem cseréli ki ezt a hülye asztalt..

Gyorsan bekanalaztam a reggelimet, elköszöntem az otthoniaktól és indultam is az iskola felé.

Erre az egyre büszke vagyok a Harryvel való szakítás óta: amit megígértem Neki, azt be is tartom.



                                                                                    x



Beszélgetésünk után minden egyes nap voltam suliban. Számomra is elég hihetetlen volt, de mégis igaz. Anyával madarat lehetett fogatni örömében, és olyan büszke volt rám, hogy kitartok az elhatározásom mellett, hogy miatta sem lett volna szívem kihagyni a sulit.

De tudat alatt tudtam, hogy ezt csakis Harry miatt csinálom.

Ha már kiléptem az életéből, akkor legalább a Neki tett ígéretemet ne szegjem meg.

— Csá Tomlinson! — veregetett hátba James Sandler. Már a puszta látványától is a hányinger kergetett, az undorítóan menősködni vágyó hangjától pedig felállt a szőr a hátamon. — Hát tényleg komolyan gondoltad ezt a visszatérést, haver?

I ship bullshit. (Larry Stylinson HUN)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin