Elveszett szerelem ( BEFEJEZETT )

- 7 -

Minden lépésemmel egyre jobban kezdet el mardosni a bűntudat.. És az a feszitő érzés a mellkasomban egyre jobban kezd maga alá gyűrni.

Pontosan tudtam azt hogy milyen érzés az amikor a legjobb barátomba szeretek bele. Az a érzés ami mindent tönkre tesz... 

Tudtam hogy ha eddig nem törtem össze elégé Taylort akkor most sikerült...

Az utcákat járva számtalan üzenetet hívást hagytam neki de egyikre se válaszolt ez egyre jobban kezdet fel bosszantani... 

Elkeseredésemben vissza mentem arra a helyre ahol tegnap voltunk amikor beléptem Markot pillantottam meg Taylorral. Megállva mellettük szomorúan néztem le az alvó fiúra...

-          tudom hogy igazad volt...-feleltem halkan Marknak.- És abban is hogy csak fájdalmat fogok neki okozni és bántani...-folyt végig az arcomon egy könnycsepp amit a mellettem lévő fiú egy sóhajtással díjazott.

-          Ne sírj... inkább meséld el te mire emlékszel és mit érzel. De elötte még haza visszük őt-bökött a mellette fekvő fiúra.

A hazáig vezető út a csendbe burkolózott amit a hátsó ülésen hortyogó fiú zavart néha meg.

Amikor a kezébe adtam egy csésze kávét és leültem vele szembe tudtam hogy most őszintén kellene beszélnem.

-          Nem tudom menyi mindent hallottál már rólam- kezdtem bele halkan.- Én Danielel voltam együtt több mint 3 éven átt... elég különös történet a miénk.... Ahogy találkoztunk... Amiket együtt át éltünk... Ahányszor megbántott... még is valahogy ahányszor rá gondolok még mindig ugyan az a hatás és varázs ragad magával amit mással még nem éreztem,,, Még ha ezek már nem is valóssak és csak az emlékezetemben élnek és egyre jobban kopnak megfele. Ha őszinte akarok lenni, akkor ő az első igaz szerelemem,,, És itt jön a bonyodalom Mark... Taylor az ő testvére... Aki a legjobb barátom.. aki mindig mellettem volt a legmélyebb, legelveszettebb óraimban is.-hullót egy könnycsepp a kezemre- Nem tudom hogy tudnám-e viszonozni azt a hatalmas szeretettét és szerelmét és rajongását amit ő érez irántam. Azt sem tudom igazán hogy mit akarok már..  Nem akarok játszani vele és hitegetni hogy én is ugyan úgy érzek iránta... viszont nem tagadom talán tényleg vannak olyan érzéseim amik nem barátiak már... De az hogy ez elég legyen valamire magam sem tudom már...- hajtottam le a fejemet és próbáltam vissza nyelni a kitörő könnyeimet.

Egy hangos sóhajtással díjazta a hallottakat Mark.

-          Istenem olyan szerencsétlenek vagytok...- morgott rám.- Matt! Én ismerem Danielt és beszéltem is vele nem rég. Így hallottam dolgokat a szakitásotokról... Taylor tudja miért mentetek szét?- lefagyva meredtem rá..- Ezek szerint nem... Miért hagytad ott Danielt?

-          Te ezt nem érthetted...-csattantam fel.- És ne keverd bele Taylort! Ő neki se mondtam el... mert nem lényeges hogy mi miatt történt... Nem illetünk össze, mint ahogy mindenki mondta! Ennyi.- szomorú tekintettel nézet végig rajtam

-          Matt.... én csak neked akarok jót...  Minél tovább tagadod hogy mi volt ott és mi történik itt annál mélyebre fogsz csúszni..

-          Köszönöm Mark a kedves szavaid és a csodás útravalóidat de azt hiszem ideje neked is menned.- válaszoltam neki szarkasztikusan amiből érezni lehetett a feszültséget.

Az ajtóban még vettet rám egy utolsó pillantást és egy utolsó mondatott...

-          Nem tudom eldönteni hogy téged tesz tönkre ez a család, vagy te teszed őket teljesen tönkre....

Az utolsó mondatainak a szavai a fejembe éket vertek és folyamatosan ismétlődöttek.

Ahogy végig csúsztam a fal oldalán a zsebemben össze gyűrt kép is elő került, ahonnan Taylor arcáról sugárzik a boldogság és a szenvedély ahogy egymást csókoljuk..

Össze szorul a szívem ahogy vissza emlékezek a pillanatra...

Talán igazán soha sem voltunk csak barátok.. Csak én hittem mindig azt hogy ez nem több annál... Miközben ez nem igy volt...

Eszembe jutotak újra Mark szavai hogy tönkre teszem őket...

Nem tudom ki tett igazán tönkre többször.. És azt sem hogy Daniel mit osztott meg igazán vele...

Tény hogy én sétáltam ki azon ajtón és hagytam a hátam mögött a könnyeimmel küszködve...

De ő,,,, nem jött utánam ezzel el eresztett engem és a közös jövőnket is. Az elmúlt év boldogságait vitáit és minden pillanatátt.

Ha a 4 évvel ezelőtti szavai igazak lettek volna most itt lenne... engem ölelne és csókkolna, szeretne és hűséges lenne...

E helyet mit kaptam én tőle csak fájdalmat amiben megbújt néha egy-egy szép pillanat. De ott maradtak a viták a fájdalom az amikor a falhoz vágtam a közös képünket és a magány is...

Sok mindent el vett tőlem...

Elsőnek vissza adta a hitemet, a szeretettemet és a szerelmemet majd elvett tőlem újra mindent.

Azt hiszem ezt hívják úgy hogy egyszer fent vagy és egyszer meg lent..

Miközben nagy nehezen feltápászkodtam a földről vontatott léptekkel kezdtem el Taylor szóbája felé haladni.

Amikor beléptem az ajtón megpillantottam az alvó fiút. Amikor rá néztem olyan volt mint egy nagy gyerek akinek semmilyen problémája sincs az életével... Olyan békésen aludt. Végig simítottam az arcán és leültem az ágya szélére..

Tudtam hogy ha holnap felébred nem a legkedveltebb ember leszek a számára, de én hittem és bíztam benne hogy van olyan erős kapcsolat köztünk hogy ezt is túl élje bármilyen eredmény is lesz a vége.

A homlokára leheltem egy csókót és elmotyogtam egy sajnálomot neki..

Amikor fel akartam állni egy álmos szempár és egy ölelő kar rántott magához a derekamnál fogva.

A fejét bele fúrta a nyakamba és a lehelete csiklandozta a bőrömet.

-          Maradj velem ma éjszakára- motyogta álomittasan a nyakamba amire csak sóhajtottam egyet és egy csókot leheltem a kézfejére.

És már ekkor tudtam hogy a reggel mind kettőnk számára érdekesen fognak alakulni a dolgok.

Haj-haj ><
Tudom megint régen írtam ehez hozzá... De mentségemre legyen szólva kaotikus hetek állnak mögöttem legalábbis az elmúlt 2 hét annak mondható volt... Ma már odáig fajultak a dolgok körülöttem hogy mondhatjuk úgy hogy idegbeteg lettem szinte mindentől... És a kis tekintettem elégé át vette ennek a szellemét. Olyan szinten hogy egy kedves bácsika megjegyezte nekem a buszon miközben ép magamba morogtam hogy nagyon különleges színbe pompázik a szemem ami egyszere vérfagyasztó és gyönyörű is. Erre persze el eresztettem egy őszinte mosolyt és megköszöntem neki a bokót? nevezzük így >< ( Igen néha vihar szürke a szemem :') Vagy rosszabb... ) Na de legyen ez egy keddi meglepetés tőlem neked >< 🤗🙏🏻 Nem akarok ígérgetni sem, így csak annyit mondhattok várj türelemmel és így akkor még lehet meg is fogsz a dolgokon lepődni egy kicsikét később 😉🤗