Elveszett szerelem ( BEFEJEZETT )

- 13 -

Merengve sétáltam végig a sötét utcán..

Nem bírtam ott maradni mellette. Már az hogy látom felkavar bennem mindent.

Azokat a dolgokat amiket nem akarom hogy újra az életem része legyen.

Fáj ez a érzés a mellkasomba ami akkor ér amikor rá nézek.

Úgy érzem nem kapok levegőt mellette.

Titkon talán még nem sikerült el engednem és lezárnom mint ahogy gondoltam.

Azt hiszem az első igaz szerelem mindig is ilyen lesz. Sose feleded el és mindig meg marad vagy szép vagy rossz emléként.

A lépteim egyre gyorsabbak lettek ahogy a gondolataim egyre jobban kezdtek el kergetni az érzéseimmel együtt.

Szeretem-e még öt?

talán..

titkon mindig is fogom

De rájöttem hogy mind a kettönknek jobb egymás nélkül

Külön sokkal jobbak vagyunk mint együtt.

Én csak bekorlátolnám az életét.

Menyi elvesztegetett idő egymás mellet... Ahányszor kisétált az ajtón hátra hagyva engem kisebb, nagyobb időkre. Az ablakból nézve végig ahogy beszáll a taxiba és elhajt vele kitudja merre és meddig. De talán a legnagyobb probléma még is velem volt. Túl nagyok voltak az elvárásaim felé. Én csak azt akartam hogy minden este öleljen át és a karjai között aludjak el miközben a hajammal játszik. Ott legyen amikor felkelek amikor haza megyek a munkából. A titkos meglepetés randijaink amiket hol az egyikünk hol a másikunk lepte meg a másikat. Túl szépek volta az első hónapjaink, minden olyan álom szerű volt. Aztán jöttek a problémák a vitaink az ahol elkezdtem érezni hogy ha ez a szerelem akkor talán nem szeretném ezt a életet.

Ha a szerelem ennyi fájdalommal és keserűséggel jár, miért vágynak rá úgy az emberek mint egy ments várra?

Az egész egy kiábrándulás.

Egyszer szép és jó, olyan álomszerű minden míg a másik pillanatba ez nyom le teljesen.

Eldöntöttem mikor kiléptem azon az ajtón hogy nekem ezek a érzések nem kellenek.

Nincs szükségem rájuk. Olyan lettem mint ő... Talán az együtt el töltött idő mind kettőnknek adott valamit a másik személyiségéből, míg én hitet adtam neki addig ő megmutatta nekem azt hogy néha a hiszékenység és az álom világ mögött mi rejtőzik,,,, menyi fájdalom van ott jelen.

A fagyos utcán sétálva bevillantak a Danielel kapcsolatos gondolatok pedig nem ezeknek kellet volna végig pörögnie a fejembe jelen pillanatban.

- Matt...- futott utánam lihegve az előző főnököm Noah.- tudom hogy nehéz ez most neked... Mindent megtettem amit csak tudtam de nem tudtam megmenteni... túl késő volt... Amikor megtudtam hogy a te nagymamád az rohantam a helyszínre hogy egyből el tudjam látni.. Meg akartam menteni Matt.....- Soha nem láttam még Noaht ennyire kiborulva.- Egy szar orvos vagyok.. Minek vannak itt ezek a kezek ha nem tudtak segíteni amikor kellet volna.. És az én kezeim között vesztette el az életét..

- Noah-öleltem meg a remegő fiút.- Te vagy a legjobb orvos a környéken. Alázatos vagy, kedves olyan vagy mint a nap aki mindenkit megpróbál boldoggá tenni és mindig ragyog. El kötelezett vagy a munkád iránt és remek barát és ember vagy. Nálad jobb ember nem lehetett volna ott. Ha te nem tudtad megmenteni akkor más sem tudta volna. Sose fogom tudni meghálálni hogy kezelted és azt amit ma tettél érte és értem.

- Ez nem jó Matt- szakította meg az ölelésünket.- Neked kellene kibukva lenned... Tudom mit jelentett neked ő.... Nekem kellene ilyen szépeket mondanom neked és megnyugtatni és hagyni hogy a vállamon sírj nem fordítva...

- Még nem fogtam fel..- suttogtam magam elé... - Az hogy nincs itt többé, nem ölelhetem meg, nem hallhatom a meséket amiket mindig mesélt nekem még felnőttként is, nem láthatom a mosolyát amivel mindig fogadott amikor haza értem az iskolából vagy amikor meglátogattam, nem mondhatom most már el soha ha valami nyomja a lelkemet. Ő volt a családom... az a ember akinek mindent köszönhettem...- Észre sem vettem hogy minden egyes szavamnál egy könnycsepp futott végig az arcomon és a végére már zokogása alakult. Noah át ölelt szorosan és hagyta hogy a vállába temetkezve sírjam ki magam. Miközben azt súgtotta a fülembe hogy velem marad és nem enged el..

Amikor a tükörbe csak egy rideg ember nézet vissza rám a szemeim üvegesek voltak tele fájdalommal.

A Danielel való munkát megszakítottam ott hagytam az egész konferenciát.

Megmondtam a professzornak hogy nem fogom megtartani az előadást nekem ez nem megy.

- Fiam... megértem a helyzetet de ha szeretnéd egyszer elmondani azt amit szerettél volna ott.. akkor szívesen meghallgatnánk.. Danielel beszéltem azt mondta adjam át az üzenetét hogy sajnálja ami történt a nagyanyjával és hogy bízza rá a dolgokat majd ő elintézi.

A beszélgetés után az vert éket a fejembe hogy történt bármi is köztünk de akkor is... egy üzenetet meg ereszthetett volna felém mert tudta mit jelentett nekem a nagymamám....

Végig nézni azt ahogy a koporsót a földbe engedik minden egyes mozdulattal kiszakítottak valamit a szívemből. Amikor oda léptem a sírhoz hogy bedobjam a vörös rózsámat próbáltam megnyugtatni magamat hogy ne törjek hisztérikus zokogásba ki ennyi ember elött.

Amikor el léptem a sírtól végig néztem a tömegen. A képmutató szüleim álltak a másik oldalon velem szembe, nem messze állt tőlem Taylor egész családja kivéve Danielt.. ő nem jött el. Végig nézve a tömegen ki szúrtam azokat az embereket akikkel egy közép iskolába jártam a régi szerelmeket és barátokat. Mellettem állt Noah akinek még mindig nem sikerült feldolgoznia hogy ő miatta történt mert nem tudta vissza hozni a szívrohamából. Aggasztó volt mert azóta elzárkózott attól hogy a betegekkel foglalkozón. Pár diákom is eljött..

Mindenki rá dobta a rózsáját a sírra már ép be akarták temetni a koporsót amikor egy ismerős hang megzavarta a sírások munkáját.

- Várjanak én még szeretnék elbúcsúzni..- Nem kellet hátra néznem hogy tudjam ki a hang tulajdonosa.. sejtettem hogy fel fog bukkanni.

Lassú léptekkel sétált a sírhoz a kezébe rengeteg rózsa volt különböző színekben.

- Maga volt az egyik legcsodálatosabb embert akit valaha megismerhettem. Imádtam minden pillanatot amit a társaságában tölthettem el. Ahányszor elmesélt egy történetet ahányszor az unokájáról beszélt az a szeretett és büszkeség ami áradt magából. Maga egy olyan nő volt akit mindenkinek meg kellet volna ismernie akiben annyi szeretett van mint a tenger, aki nem szeretne nagy dolgokat az életbe csak azt hogy mások boldogok legyenek. Tudom meg ígértem hogy a szülinapján el viszem arra a helyre ahol elsőnek találkozott a férjével, sajnálom hogy nem tudom már betartani ezt... Köszönöm hogy úgy szeretett engem mint a saját unokáját még a történtek után is. Köszönöm hogy a nagymamám volt nekem is. Soha nem fogom elfelejteni magát! Az emlékeimben mindig őrizni fogom önt..

Mindenki megfagyva hallgatta a Daniel szavait.. 

Rengeteg dolog pörgött végig a fejembe de még is egy éket vert...

Miért tartották a kapcsolatot a szakításunk után is? Mit titkolhattak el előlem még....

Éreztem hogy forog velem a világ. És a látásom is egyre jobban kezdet el homályosodni míg nem az egyik pillanatba elsötétült az egész világ körülöttem teljesen..