Elveszett szerelem ( BEFEJEZETT )

- 9 -

- Mond hogy csak ugye rosszul hallottam!-le sütöttem a szemeimet, nem tudtam rá nézni- Matt... mond hogy ez nem igaz.. - a hangjába éreztem a reményt de hiába... néha az igazság fájdalmas dolog...

- Mindenki hibázik Taylor.-sóhajtottam egyet

- Mikor es miért tetted ezt?!-a hangjában érezni lehetett a csalódottságott

- Amikor egyszer Daniel magamra hagyott egy vitánk után... es a munkahelyemen a főnököm meghallgatott... es csak úgy megtörténtek a dolgok.

Ahogy lehunytam a szemem le pörögtek előttem ezek a jelenetek újra.

- Már megint ezt csinálod!-kiáltott rám Daniel.

- Mégis mit?!-tettem csípőre a kezemet- Csak megkérdeztem mit csináltatok a barátaiddal a kis kiruccanásotok alatt-feleltem gúnyosan

- De már mindent elmondtam Matt... Mit akarsz még hallani?! Mondtam már h nem csalnálak meg! Miért nem bízol bennem?-A hangjában is érezni lehetett a dühöt és azt hogy menyire nem akarja ezt a beszélgetést folytatni.

- Én bízok..de érzem hogy nem mondasz el valamit...-feleltem halkan amire megint fel csattant

- Elegem van hogy már megint analizálgatsz és abból is hogy nem bízol meg bennem!

- Mert Daniel... 6 évvel ezelőtt pont ezt bizonyítottad be. Te hagytál ott azután az este után is, és kitudja mikor fogsz újra elhagyni megint...- A mondandóm végére már egy könnycsepp is végig futott az arcomon

- Te hülye vagy!-felelte mérgesen.- Állandóan a szememre vetted ezt, amikor tudod hogy a múltat nem tudom már megváltoztatni es jobba tenni sem. Sajnálom Matt hogy te ennyi idő után is ezt nézed ki belőlem...- csapta be a mondandója után a bejárati ajtót es hagyott magamra az üres lakásba.

Megint elkapott a sírás es a remegés ami mostanra szokása vált a napjainkba..

Az üres lakás ahol minden Danielre emlékeztet....

El akartam tűnni... fojtogatott a magány, a csend es a közös emlékeink is.

Minden jo pillanat es minden veszekedés is ide kötődött..

Nem tudtam merre induljak el a lábaim egyenesen a kórházba vittek ... amikor be estem az irodámba kezdet megnyugodni a hevesen verő szívem es a könnyeim is kezdtek abba maradni.

- te itt?- állt meg az ajtómba az egyetlen barátom Noah.. aki egyben a főnököm is volt

- Nem bírtam otthon maradni..-feleltem halkan

- Mar megint veszekedtetek?-kérdezte szomorúan

- Miből gondolod?-kérdeztem meg tőle ironikusan

- Hát tekintve hogy hajnali 2-van és kisírt szemekkel ülsz az irodádban.-dőlt neki az ajtófélfának-gondolom nem az én hiányom miatt vagy ép itt megint és vagy ilyen állapotban-Mosolyodott el a végére ami belőlem is ki csalt egy szomorkás mosolyt

- Neked nem ügyelned kellene?

- Most végeztem es mégis hogy hagyhatnálak téged így itt.-nézet rám aggódóan

- Nincs kedvem beszélgetni Noah...-feleltem halkan amire a barátom elindult felém megállt az asztalom mellet es a karomnál fogva fel rántott.

- Szerintem pedig most erre lenned a legnagyobb szükséged.

Ezután a lakásán kötöttünk ki... elkezdtünk iszogatni már elégé spicces állapotban voltam. Elmeséltem neki azt a estét is ahogy minden vitánk után tettem. Mindig meghallgattatott és befogadott amikor beállítottam hozzá egy-egy veszekedés után.

- Csak tönkre tesz téged az a srác.- nézett rám komolyan

- Ne mond ezt Noah... szeret engem...- próbáltam még magamat is meggyőzni ezzel.

- Matt.. Őszinte leszek veled mert kedvelek...- nézet rám aggódóan- Te sokkal jobbat érdemelsz nála. Amikor megismertelek sugároztál a boldogságtól és a jó kedvtől most meg 3 naponta sírsz és szomorú vagy szerinted ez így jó?

- De... én szerettem... Még ha minden változott is akkor is ő az első szerelmem. Akkor is ha ő már nem szerelmes belém és nem szeret engem – folyt végig az arcomon egy könnycsepp amit elkezdte követni a többi is. Erre csak Noah sóhajtott egyet és az ölébe húzott.

Nem tudom menyi időt tölthettem az ölében ülve de amikor elváltam tőle és a szemébe néztem nem tudtam nem közelebb hajolni hozzá és nem meg csókolni..

A csókból persze sokkal több lett..

Lefeküdtem vele... úgy hogy én Danielel voltam egyűt..

Rettentően szégyelltem magam másnap reggel amikor haza mentem...

Főleg az után hogy egy csokor vörös rózsát találtam az ágyunkon, mellette meg egy kézzel írott kártyát amire az volt írva.

„ Tudom hogy rémes vagyok és mostanában keveset vagyok itthon, de tudd Matt hogy az irántad való érzéseim 6-éve változatlanok mert tudom hogy nálad jobbat nem találhatnék sohasem"

A kezembe tartva a kártyát azt akartam hogy nyíljon meg alattam a föld....

Borzalmasan éreztem magam... Mert én megcsaltam őt....

Mivel megint elutazott igy pár napig egyedül voltam a lakásunkba ahol fojtogatott a bűntudat míg nem egy este kaptam egy videot...

Ahol ép azt láttam hogy Daniel nevet a barátaival miközben egy lánnyal csókolózik,,,,

És utána kijelenti részegen amikor megkérdezték tőle hogy ebből nem lesz e baj „hogy amit nem tudok nem fáj nekem..."

Ott összetört bennem valami megint...

Amikor haza ért a sötét lakásban vártam rá már teljesen kiborulva,,,

Mikor belépet az ajtón és felkapcsolta a villanyt rám nézett, az arcomon minden szomorúság látszódott.

- Le feküdtem Noahval-mondtam higgadtan.- És láttam neked is sikerült jól érezned magad-feleltem gúnyosan- Sőt kitudja menyi mindenről nem tudhatok még... „Mert végül is amiről nem tudok az nem fáj nekem"- Daniel hosszú percekig méregetett engem majd egy sóhajtás kíséretében megszólalt.

- Most mit vársz tőlem? Tartsalak vissza vagy győzzelek meg hogy egy csóknál több nem történt? Mit szeretnél Matt?-nézett rám szomorúan.- Bele fáradtam már ebbe..

- Én is Daniel... ezért lesz jobb ha én most elmegyek örökre..-indultam el az ajtó felé ám meg fogta a karomat ezzel elérve azt hogy rá nézzek.

- Akkor most vége mindenek?- a hangjába éreztem a szomorúságot és a dühöt.

- Mind kettőnknek így lesz a legjobb.- ráztam le magamról a kezét és az ajtóban még egy pillanatig megtorpantam és hátra néztem rá- Ég veled Daniel..- suttogtam halkan.

Ha őszinte akarok lenni azt akartam hogy jöjjön utánam és ne engedjen el... 

De ő.. hagyta hogy kisétáljak az ajtón és ezzel elengedjük egymást örökre.

Taylor hatalmas szemekkel hallgatta végig az egész történetet.

Percekig csak engem nézett majd utána megtörte a csendet és megszorította a kezemet.

- Köszönöm hogy elmondtad az egészet.-nézet rám csillogó tekintettel.

- Sajnálom Taylor... Én a vele töltött időm alatt rá jöttem egy dologra... hogy a szerelem csak egy fájdalmas dolog ami tönkre tesz mindent és mindenkit.. És eljutottam oda h teljesen el veszítsem a benne való hitemet. Ezért Taylor... Nem tudom viszonozni az érzéseidet sem és megértem ha azt szeretnéd hogy költözzek el..

- Ne butáskodj Matt... Nem mész te innen sehova se... és ilyeneket ne mondj hogy elvesztetted a hitedet mert neked is jár egy boldog élet és lesz majd valaki aki bebizonyítja neked hogy létezik igaz szerelem.

Hálás voltam neki ekkor hogy ő ennyi minden után is kitart mellettem igaz barátként..