Hervadó virágok (befejezett)

1.

A mai nap valami változás fog bekövetkezni, legalábbis Adam White életében biztosan. A kisfiúnak eddig teljesen átlagos és egyhangú élete volt, olyan akár csak a korabeli gyerekeknek. Iskolába járt ,(most kezdte a második évfolyamot) játszott, focizott és labdázott a barátaival a közelben, néha a focipályán, de előfordult, hogy a szomszéd kislány, Olivia jött át hozzá eltölteni az időt. Apja és anyja remek házasságban éltek és szerették is egymást, ami általában a pároknál ritkán fordult elő. Adam észrevette a különbséget a barátai és az ő szülei kapcsolata között. Szinte azonnal észlelte, ha valami hamis, vagy nem működik jól. Nem értette miért van ez, így hát elhatározta, hogy megkérdezi az apját erről. Sajnos ő csak azt válaszolta neki, hogy a szeretet és szerelem bonyolult dolog, és majd megérti ha felnő. Abban a percben a fiú azt kívánta bárcsak felnőtt lehetne már, hogy megértse a dolgokat amik körül veszik őt. Elhatározta, hogyha ő is megkapja a számára kijelölt párt, akkor azt szeretni fogja, és nem csak elviselni maga mellett. Azt gondolta, hogy a szerelem csak nem olyan bonyolult, na meg ha úgyis a megfelelő párt kapja, akkor mi állhatna az őszinte érzések útjába? Onnantól kezdve mindennap az járt a fejében, hogy megfelelő társ váljon majd belőle .                                                                              

Édesanyja, Nina egy nap azzal a hírrel fogadta, hogy a házba vendég fog érkezni.

- Miféle vendég?- tudakolta a kisfiú kíváncsian. Nem gyakran jártak hozzájuk látogatók, így ez új volt a számára.

- Egy kisfiú érkezik hozzánk kicsim. Itt fog innentől élni velünk.- a nő szavai kedvességtől csengtek, ez valahogy mindig nyugodtsággal töltötte el Adamet. Egy kisfiú? Hosszabb időre? Akárhogy is igyekezett rájönni, hogy miért van ez, nem sikerült, így hát Nina magyarázatba kezdett.

- Tudod, hogy nem lehet testvéred, mert ez a törvény. Apád nemrég egy helyre bukkant, ahonnan gyerekeket lehet elhozni szolgálónak. Úgy döntöttünk, hogy idehozunk egy fiút, de nem szolgálónak, hanem mint családtagnak, érted ugye? Csak ha ellenőrzést kapunk, akkor kell majd úgy csinálnia, mintha az lenne, de te ne így tekints rá, hanem mint teljes körű családtagra rendben? Egyidős veled, szóval remélem jól kijöttök majd. Ugye nem baj, hogy így alakult kicsim?

- Nem baj, anya.- felelte. Tudta, hogy nem lehet testvére, ahogyan a barátainak sem. Csak azzal nem volt még tisztában, hogy ezzel a lépéssel a szülei kijátszották a rendszert, amit tilos volt megtenni.

Nyolc életéve alatt hozzászokott már ahhoz, hogy a nap nagy részét egyedül vagy épp a szüleivel tölti. Fura volt belegondolni, hogy osztoznia kell majd valakivel a szobáján, ami csak az övé, hogy nem ő lesz az egyetlen gyerek a házban innentől. Nem érzett haragot, sem féltékenységet. Tudta, hogy mindig is szerettek volna második gyereket, hiába, hogy nem lehetett. Adamet már az elégedetté tette, ha tudta, a szülei boldogok. Más nem számított. Egészen addig a bizonyos napig. Aznap a nappaliban volt Ninával. Autópályát építettek, majd azon versenyeztették a járműveket. A legtöbb kört Adam nyerte, amiért Nina megdicsérte és megölelgette. A fiú érezte, hogy anyja izgatott és már várja, hogy a férje megérkezzen a másik fiúval. Egy kicsit ő is izgatott volt, hisz még sosem foglalkoztatta, milyen lehet ha van az embernek egy testvére, akivel osztozik, játszik, beszélget. Különbözik a barátoktól a suliban, de vajon milyen lehet? Remélte, hogy minden jól megy majd.

Az ajtó kinyílt, Nina pedig kiment a konyhába, Adam pedig pár perc múlva követte őt.

Az apja mögött rejtőzött a vendég, aki úgy tűnt nem igazán akar előbújni a rejtekhelyéről. Miután a férfi biztosította őt arról, hogy nem lesz semmi baj, kidugta a fejét a lábak mögül, aztán előrelépett. Adam végignézett rajta, majd odalépett hozzá magabiztosan. Egy fél fejjel magasabb volt, így hát lenézett az előtte álló fiúra, majd kinyújtotta felé a kezét üdvözlésképpen.

- A nevem Adam. Hát a tied?- hangja mint mindig, olyan kedvesen csengett akár csak az édesanyjának. A jövevény csak bámulta őt égszínkék szemeivel. Haja sötét volt, nem olyan szőke mint Adamé. A tekinetéből bizonytalanság és félelem tükröződött vissza.

- Alex.- felelte visszahúzódóan, majd kezet rázott az előtte álló fiúval.

- Hé, te vérzel.- állapította meg Nina, ahogy megölelte Alexet. Óvatosan levette róla az inget, majd meglepetten sóhajtott fel. A kicsinyke testet sebek és zúzódások borították be, alig volt a hátán épp bőrfelület. Adam gyorsan elszaladt az elsősegélydobozért, azon töprengve közben, hogy hogyan lehet ennyi sérülése egy gyereknek. Miután visszaért végignézte, ahogy anyja gyors és precíz mozdulatokkal összevarrta a vérző sebet, majd a fertőtlenítő kenőcsért nyúlt.

- Anya, szabad?- azzal óvatosan kiemelte a krémet a kezéből, majd miután engedélyt kapott rá óvatosan bekente az összevart területet, sőt a többi zúzódást is. Igyekezett fájdalommentes lassú mozdulatokkal dolgozni, néha mégis sóhajtozott Alex a fájdalomtól. Miután befejezte hozott egy tiszta pólót a sajátjai közül és a fiúra adta, aki meglepetten nézett rá. Valószínűleg még nem sok kedvességet tapasztalt meg az életében.

- Ne aggódj.- fogta meg Alex vállát Adam, ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat.- Majd én megvédelek.- mosolyodott el, kicsalva egy halvány mosolyt újdonsült családtagjából is. Itt kezdődött el a közös életük, azon a napon, abban a percben.