Hervadó virágok (befejezett)

7.

- Tudnál egy kicsivel halkabban siránkozni?- a fiú felült majd a hang forrása felé fordult. Nem messze az ő cellájától volt egy másik is, ami szintén egy foglyot őrzött. A fény hiánya miatt nem lehetett tisztán kivenni a kinézetét, de annyi biztos, hogy hosszú sötét haja volt, a hangjából ítélve pedig lány lehetett. Vajon mióta lehetett itt? Őt is ostoba tényekkel győzték meg, hogy majd minden rendben lesz, aztán betuszkolták ide, mint a fiút? Ahogy ezeken gondolkodott, a lány megint megszólalt.

- Most meg miért bámulsz?-közömbös volt, de milyen legyen az ember, ha bezárják három rács és egy fal közé?

- Ne haragudj, csak túl sokat töröm a fejem felesleges dolgokon.- felelte, majd az egyetlen falnak dőlt. Az idegen nem válaszolt erre , ő is csak ült és bámulta a semmit. Egy kis idő múlva Alex úgy érezte beleőrül, ha magában kell megküzdenie a csalódottságával. Ha nem kezd el kommunikálni akkor teljesen felemészti majd a sötétség ami körülvette őt.

- Te is szolgáló voltál?- fordult a lány felé, aki szintén ezt tette.

- Úgy bizony, méghozzá a főépületben. A sok elit idióta ugráltatott, akik azt hitték mindent jobban tudnak, mint a normál emberek. Ki nem állhattam őket, de teljesíteni kellett a parancsaikat, hisz erre valóak a szolgálók nem igaz?- nevette el magát fanyarúan. A fiú utálta a tényt, hogy a szolgálóknak nincsenek jogaik, sőt, semmijük. Mintha csak bábuk lennének, akiket madzagon keresztül úgy mozgatnak, ahogy csak akarnak. Neki szerencsére nem kellett megtapasztalnia, milyen is mikor rossz szándékú emberek használják ki, bár azért szerzett tapasztalatokat Megan által. Az a lány tényleg nagyon ellenszenves volt. Ha Adamnek a lány fontosabb volt, akkor viselje is el.

- Elég sokszor elkalandozol.- jegyezte meg a cellatársa, ami igaz is volt. Túl sokat gondolkodott olyan dolgokon, amiket már úgy sem tudott megváltoztatni, de beletörődni sem akart.

- Csak az jutott az eszembe, hogy a gazdám teljesen bevette a párjának, hogy egy nagyon jó helyre fogok kerülni.- furcsa volt még saját magának is felfedeznie a keserűséget ami a hangjából áradt.

- Jó nagy idióta lehet.- nevette el magát a lány.

- Igen, az.- Alex lehunyta a szemét, és elmosolyodott. Adam egy idióta volt, de még mennyire, hogy az. Na meg hiszékeny.

- Csak nem a csaj miatt adott le? A kis perszóna biztosan tudta, hogy ide jutsz. Gondolom nem akarta, hogy útban legyél.

- De bizony. Bár már megszoktam, hogy mindenkinek csak útban vagyok.- sóhajtott csalódottan. Amióta csak megszületett, nem tartozott sehova. Senki sem törődött vele, csak ott taposták ahol csak tudták. Talán ha soha nem tapasztalja meg milyen is a szeretet, akkor most nem szenvedne ennyire. Akkor csak fejét lehajtva elfogadná, hogy ez az ő sorsa, és bírná a további megalázásokat. De az igazság az, hogy szenvedett, hogy vissza akart menni a meleg a házba, ahol ott voltak neki a szülei még akkor is, mikor Adam nem. Nem érdekelte, hogy nem szól hozzá többé, látni akarta. Annyira nagyon. Akár ott maradt volna az idők végezetéig a padláson, csak ne itt ebben a poros cellában, a sötétség kellős közepén. Elege volt már az árnyékokból, amik a feketeségben kísértették, csak ki akart jutni innen. Vissza a családjához, ahol nem érezte feleslegesnek magát. Ahol megbecsülték, és nem lenézték. Ahol kedves szavakat kapott, nem pedig szidást. Mindennél jobban otthon akart lenni. Sohasem gondolta volna, hogy valaha lesz egy hely amit otthonának nevezhet, azt pedig végképp nem gondolta, hogy amint lesz egy ilyen hely az életében, azt így veszíti el. Mit mondhatnak majd Adaméknek? Vajon Nináék elhiszik majd a hazug szavakat?

,, A fiú fehér karperecet és normális jogokat kapott! A kórházban dolgozik segítőként, és már párja is van! Csodálatos élet kezdődött a számára, ez volt a legjobb lépés amit tehettek,,

A szőke srác majd elégedetten nyugtázza, hogy jól döntött, miközben ő kitudja meddig itt fog rohadni egy börtönben, a várostól messze ahol senki sem jár. Micsoda nagyszerű élet.

- Ne aggódj, nem leszünk itt sokáig.- szakította ki a merengésből ismét a fiút.

- Nem? Hát akkor mi lesz velünk?- tudakolta kíváncsian.

- Hát nem tudod? Eladnak minket valami aukción vagy min.- felelte teljes higgadtsággal.

Eladni?

Alexet eddig kétszer adták el az eddigi évei során, és most megint ez fog történni. Bár már biztos nem egy jó helyre megy, mint ezelőtt.

Ökölbe szorította a kezét és igyekezett elfojtani a vágyát, hogy beleüssön egyet a falba. Nem történhet meg. Nem élhet folyton máshol. Haza kell mennie! Nem maradhat itt. Nem adhatják el megint, kitudja hova, milyen messze a szüleitől, a szomszédoktól..Adamtől. Meg kellett volna védenie őt, erre ő maga lökte bele a jelenlegi helyzetbe. Milyen furfangos tud lenni az élet.

- Szolgálónak adnak el?- kérdezte a lánytól, aki csak megrántotta a vállát.

- Kitudja. Bármire, amire használni akarnak. Az emberek kiismerhetetlenek. Én azt javaslom, hogy próbálj meg nem csüggedni már ma, elég lesz azt holnap délben is, mikor jönnek majd értünk.- a lány egyszerűen túl higgadt volt. Mintha már végleg beletörődött volna a sorsába. Hányszor adhatták már le és vehették meg újra és újra? Talán Alex is beletörődött volna, de a szíve mélyén még mindig reménykedett, hogy hazajut. Valahogy megszökik majd attól aki megvette, és hazamegy. Más opció nem igazán volt.

- Amúgy, Jade vagyok. Neked van neved, vagy téged is csak gúnynevekkel illettek, mint sok sok társunkat?- bár a lány kissé nyers stílusú volt, most kedvesen csengtek a szavai.

- Alex vagyok. Szolganéven balfék.- nyújtotta ki a kezeit a rácson. A lány nem volt messze tőle, így megfogta a kezét, és kezet ráztak.

- Örvendek, balfék. Üdv az elnyomásban.