Hervadó virágok (befejezett)

2.

- Ismered a csillagképeket?- kérdezte kíváncsian Adam Alexet, aki olyan bámulattal figyelte az égitesteket az égbolton, mintha nem hinné el, hogy léteznek. Mindketten a háztól nem messze fekvő kis dombocskán feküdtek és gyönyörködtek a csillagokban. Adam máskor is csinálta már ezt, igaz csak a szüleivel, mert barátait nem igazán érdekelték a fénylő jelenségek, inkább a foci na meg a harcos játékok. Amikor Adam felvetette az ötletet, az új fiú szemei mintha felcsillantak volna egy percre örömében. Tényleg ritkán szólhattak hozzá kedvesen, mert minden egyes normális megszólításnak, tettnek, csak egy szónak is örült, ami meglepte Adamat. Még soha nem találkozott olyan emberrel, akivel rosszul bántak volna. Örült, hogy a szülei elhozták a fiút arról a rossz heyről ahonnan jött. Adam megfigyelte Alex viselkedését, azt tapasztalva, hogy minden mintha új lenne neki. Az ég, a virágok, a fák, a méhek, a szomszéd kutya ( amitől nagyon megrémült, úgy kellett megvigasztalni), a tó, mintha még sosem találkozott volna velük korábban. Mikor lefeküdtek a fűbe akkor is pár percig tanulmányozta azt, az érintését, az illatát, mintha mindent meg akarna jegyezni róla, amit csak lehet. Furcsa volt, mégis érdekes Adam számára.

A feltett kérdésre csak szimplán megrázta a fejét, majd felült, ezt a mozdulatot pedig Adam megismételte utána.

- Tényleg? Pedig nem nehéz.- hangja vidáman csengett, mint mindig, Alex mégis szomorúan hajtotta le a fejét, és halkan beszélni kezdett.

- Még sosem láttam csillagokat ezelőtt.- hangja megtört volt, az a kevés boldogság amit az elmúlt napokban megélt, mintha tova tűnt volna. A szőke fiút megrendítették a hallottak, hisz ki az aki nem látott életében csillagokat? Milyen unalmas és hiányos élet lehet az, amiben nem láthatjuk ezeket a csodálatos fényeket.

- Az mégis hogy lehetséges?- kíváncsi tekintettel fürkészte a mellette ülő gyereket, aki még mindig nem nézett sem rá, sem sehova, csak a földre. Adam remélte, hogy ezzel a kérdéssel nem szomorítja el jobban Alexet, hisz így is gyakran tűnt bánatosnak, bár néhány mosolyt már sikerült kicsalnia belőle, nem tűnt túl boldognak. Kíváncsi volt, többet akart tudni az újdonsült családtagjáról, hogy méginkább tudjon segíteni neki. Nem szerette őt szomorúnak látni, olyankor olyan élettelen volt az arca, a szemeiben mintha megszűnt volna a fény létezni, ellenben ha egy kicsit jobb kedve lett csak úgy ragyogott a tekintete.

- Egy pincében éltem eddig. Egyetlen egyszer voltam kint, akkor is csak a betont érinthettem és csak a beton tömbházakat láthattam.- végre felemelte a fejét, majd ránézett az őt fürkésző fiúra. Pár perc néma csönd után folytatta.

- Félek, hogy vissza kell mennem oda. Ezért inkább nem akarom túlságosan beleélni magam abba, hogy itt lakhatok veletek.- megremegett a hangja, majd felnézett az égre.

- Nem visznek vissza, ne aggódj emiatt. Amúgy sem hagynám.- mosolyodott el Adam, majd összeborzolta a hullámos barna tincseket társán, akiből így sikerült kiváltania egy mosolyt.

- Tudod mit? Mától fogva nézzük meg őket mindennap, együtt. Ígérem, hogy az összes csillagképet megtanítom neked, és majd ha látunk hullócsillagokat, akkor kívánunk mindketten. Mit szólsz hozzá? - kérdezte lelkesen Adam.

- Az remek lenne.- mosolygott rá Alex, majd meg is kérte a fiút, hogy tanítsa meg neki az első csillagképet, azt, amelyik Adam kedvence.

Adam választása a Farkas csillagképre esett, így hát elkezdte magyarázni, hogy melyik égi test hol helyezkedik el, hogyan lehet őket szemmel összekötni, hogy kivehető legyen. Kevés idő után Alex visszamondta a tanulttakat, majd gyönyörködött a Farkas csillagképben, amit Adamnek köszönhetően ismerhetett meg. Még egy kis ideig beszélgettek, majd elindultak haza, még épp a megadott időn belül sikerült a házba érniük, így Nina nem szidta le őket, bár még ha késtek volna se dorgálta volna le őket nagyon.

A fiúk megvacsoráztak, majd egymás után lefürödtek. Adam pancsolása közben egész végig azon tanakodott, hogy mégis miért bántak Alexszel így, ennyire rosszul. Tudta, hogy létezik a gonosz a világban, de nem gondolta volna, hogy ártatlan gyerekeken is alkalmaznak rossz dolgokat. Alex mióta itt volt, amikor csak lehetett evett, még azokat is mind elfogyasztotta, amiket Adam ki nem állhatott. Pedig abban a hitben élt, hogy a kelbimbót egy gyerek se szereti. Remélte, hogy a fiú előbb utóbb majd beilleszkedik és nem fog minden egyes nap félni. Biztosan fura lehet hozzászokni a szeretethez, ha még soha nem kapott szerető és kedves dolgokat eddig. Adam meg akarta mutatni neki, hogy nem minden ember gonosz, és hogy igen is meg lehet bízni néhány emberben.

Fürdés után megmosta a fogát, majd bement a szobájukba. Alex levette a pizsama felsőjét, majd a krémért nyúlt a felső polcon.

- Segíthetek?- fordult felé a szőke fiú, válaszul pedig egy bólintást kapott.

Leült az ágyára, majd óvatosan belemasszírozta a sebekbe és zúzúdásokba a krémet, úgy ahogy pár nappal ezelőtt tette. Miután ezzel megvoltak Alex felvette a pólóját, majd átmászott a saját ágyába. Mindketten betakaróztak, majd egymásra néztek.

- Jóéjszakát Adam.- mosolygott a fiú, amit a másik is viszonzott.

- Jó éjt, Alex.- felelte majd lehunyta a szemeit.