Hervadó virágok (befejezett)

13.

Alex az éjszaka folyamán többször is verítékben úszva ébredt. Az évek során igyekezett teljesen kizárni az emlékéből a szolganevelőben töltött éveit, azokkal együtt pedig Allen hálától majd félelemtől teli tekintetét, valamint a fegyverektől és gyilkolástól való félelmeit. Azt hitte az idő majd segít a sérelmeket feldolgozni. Az  ágyában ülve, fejét a térdére hajtva kapkodta a levegőt. Tudta hogy igazán sosem fogja tudni elfelejteni az eseményeket. Elnyomni képes, ahogy eddig is tette, de a mai nap túlságosan is kiakasztotta ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja a múltat. Utálta, hogy gyenge. Utálta, hogy nem mer lőni, miközben mindenki más igen. Utálta azt érezni, hogy hasznavehetetlen és csak teher mindenkire nézve. Mindig is aggódott amiatt, hogy a létezése csak hátráltatás mások számára, most pedig egyre inkább csak erre gondolt. Teher a csapatnak, Adamnek, mindenkinek. Teher volt a vér szerinti szüleinek, az volt a szolganevelőben a főnöknek, most pedig egy egész lázadó csapatnak. Talán igaza lesz Chrisnek, és ő hal meg a leghamarabb. 

- Minden rendben veled?- hallotta meg szobatársa hangját. Olivia a saját ágya szélén ült, amit Alex észre sem vett eddig. Vajon mióta figyelhette őt? Az idióta szaggatott légzése biztosan felébresztette az alvó lányt.

- Igen. Vagyis nem. Holnapra megleszek.- felelte Alex, majd visszahajtotta a fejét a térdére, és lehunyta a szemeit. A légzése lassult, pár perc múlva valamennyire sikerült megnyugodnia.

- Örülök, hogy itt vagy Alex. Nemcsak én. Jade és Clarie is. Adam is.- törte meg a beálló csöndet a lány. A mondat végénél a fiú a szobatársára nézett. Telihold volt, így a bevilágított fény miatt jól látták egymást. Olivia aprót mosolygott, ahogy a fiú reakcióját figyelte.

- Ezt csak úgy mondod.- válaszolta Alex. Nem akarta, hogy sajnálják. Kapott már abból eleget az évek során, ezáltal még gyávábbnak hitte magát. A fiú aki retteg a fegyverektől egy incidens miatt. Egy fiú aki mindent a szívére vesz. Egy fiú, akinek néha fogalma sincsen, tartozik e egyáltalán valahova.

- Adam is kiállt érted. Ha nem kedvelne, akkor nem tette volna. Fura egy alak, és egy idióta, de attól még így van.- ecsetelte a lány, mintha meglenne győződve arról amit állít. Alex csak megrázta a fejét.

- Miért jössz folyton vele?- igyekezett úgy formálni a szavakhoz a hangokat, hogy ne tűnjön zaklatottnak a téma miatt. De Olivia úgyis tudta. Legalábbis talán többet tudott, mint maga Alex.

- Te nem kedveled őt?- kérdezte. Ismét csönd ölelte körül őket. Nem tudta mit feleljen. Mégis hogy érti, hogy kedvelni? Mégis milyen értelemben?

- Nem érdekel mi van vele.- felelte pár perc után, mire a lány nevetni kezdett. Utálta, hogy nem tud jól hazudni, és hogy ennyire át lehet rajta látni.

- Tudod kit nézz hülyének. Ismerlek elég régóta. Sok időt töltöttem veletek, szóval ne hidd, hogy pont előttem tagadhatod le.

Alex legszívesebben hozzávágott volna egy párnát. Miért érdekelte ennyire, hogy kedveli e vagy nem? Mit számított?

- És ha kedvelem? Ha folyton rágondolok? Mégis mi a fenéért kérdezgetsz erről állandóan? Ettől majd változik valami, azt hiszed? Nem fog. Ugyanilyen egyoldalú lesz a dolog, mint eddig is. Már nem vagyunk gyerekek. Lassan tizennyolc évesek leszünk, akik már nem kapaszkodhatnak bele a halványodó gondtalan gyerekkorba.- Olivia arcáról letörlődött a mosoly, majd átült Alex ágyára, aki továbbra is ideges és zavart volt.

- Hé.- kezdte a lány, már sokkal kedvesebb hangnemben, mint az előbb.- Tudtam, hogy ezt is, mint mindent elfojtasz és tagadsz magadban. Nem kell mindennel egyedül küzdened Alex. Végre kimondtad hangosan is. Nem jobb egy fokkal?- kérdezte, mire a fiú elgondolkodott, majd egy aprót bólintott. Több évnyi tagadást, fájdalmat és meg nem értettséget adott ki magából. Nehéz volt beismernie, de tényleg kissé megkönnyebbült.

- Mondtam, nem ítéllek el emiatt.-folytatta.- Sőt. Ennyi év sérelem és szarság után te még mindig kitartasz mellette. Nagyszerű vagy. Ezt néha ő is értékeli, bár nagyon idióta, szóval csak ritkán.- itt mindketten elnevették magukat.- szóval kitartást- Te vagy a legjobb késelő, légy erre büszke.- mosolygott a lány, majd a fiú is így tett.

- Köszönöm.

- Ugyan. Most már aludj, holnap nehéz napunk lesz.- bújt be a saját ágyába Olivia, majd Alex is elfeküdt a sajátjában. Lehunyta a szemeit, majd mielőtt még elaludt volna hallotta Olivia szavait.

- Ne aggódj, nem mondom el senkinek. A mi titkunk.

Másnap reggel sem tudta megállni Chris, hogy ne tegyen megjegyzéseket.

- Sikerült kisírnod magad, bőgőmasina?- nevetett, bár senki sem tette ugyanezt. Mindenki csak elengedte a füle mellett a beszólást, majd reggeliztek tovább. Christ nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak róla, de azzal tisztában volt, hogy Alex nem zárja ki annyira a szavait, mint ahogyan azt mutatja. Valamiért élvezte, hogy a fiú érzelmileg instabil, így kifejezetten könnyű célpont volt.

Az utolsó reggelijük volt ebben a házban, az utolsó étel amit Melanie főzött nekik. Étkezés után mind elköszöntek az asszonytól és a cicától, majd útnak indultak. Mindenki saját magánál tartotta a fegyverét, élelmet és ruhákat. Alexnél volt jó pár kés, mindenféle méretű, na meg a fegyver amit Olivia kötelezett neki, szükség esetére. Tudta, hogyan kéne használnia, bár nem állt szándékában, ahogy az emberölés sem. Remélte, hogy ezeket az elveit sikerül majd betartania. Allen miatt. Saját maga miatt.

Olivia tájékoztatta őket, hogy innen két nap távolságra van a határ, ahol nekik bizony át kell kelniük. A határt katonák őrizték, előnyükre vált, hogy ebből az irányból nagyon kevesen közelítik meg a határátkelőt, főleg gyalog, így nem rendeltek ki sok embert a területre. Olivia biztos volt abban, hogy könnyűszerrel elbánnak velük, majd haladnak tovább. Elképzelni azonban könnyebb volt, mint megvalósítani.

Senkinek sem tetszett igazán az állandó gyaloglás, de nem igazán volt más választásuk. A karpereceket már nem viselték, így esélytelen lett volna vonaton utazni. Rögtön lebuktak volna. Így négy nap elteltével már tényleg láttak esélyt arra, hogy ez az egész sikerülhet. Este megpihentek egy nagy fa tövében, majd a tűz mellett eszegetve beszélgettek.

- A határnál ne nagyon gyilkoljatok ha lehet. Tudjátok, mit mondtam. Golyót a kézbe, majd a fegyverét elkobozni, és lekötözni. Azt kell mondanunk nekik, hogy a szomszédos országba akarunk menni, ami tökre hihető, szóval nem fognak gyanakodni. A főépületben lévő embereknek meglepetés lesz, hogy mi majd egyszer csak betorpanunk. Tuti, hogy keresni fognak minket, de mi már addigra el leszünk rejtőzve a hajón, ők pedig a szomszédos országban fognak kutakodni utánunk. A hajóút után néhány vadállaton kívül mással nem igazán lesz dolgunk. Majd csak a főépületnél. Ott lesz a végső megmérettetésünk. Sikerülni fog, én tudom.- magyarázta Olivia, mindenki csendben hallgatta őt.

- És a városban lakók?- kérdezte Alex. Lehet, hogy Olivia az egész tervbe beavatta Christ, Clariet és Maddyt, de nekik biztos nem mondott el mindent.

- A városban nagyon sokan tudnak arról, hogy mit tervezünk. Az utóbbi évben sok helyre elmentem, sok emberhez, és megkérdeztem őket. Támogattak, volt aki még segített is. Itt jön képbe a tervem második fele Amíg mi itt csatázunk, körülbelül harminc városbeli fogja ugyanabban az időben megtámadni a Városközponti főépületet. Nem lesznek valami erősek, ha egyszerre két helyen támadják őket. Ott többen vannak, így több embert szántam rá, ide elegek leszünk heten is.- válaszolta.

- Látszik, hogy két éve tervezgeted már. Hihetetlen vagy.- mosolygott rá biztatóan Jade, miközben Clarie simogatta a haját. Maddy Adam társaságában volt, amióta csak meglátta, tehát Alexet nem érte újdonságként, hogy épp a lány a fiú vállán pihenteti a fejét.

- Muszáj volt. Nem szúrhatjuk el, mint az előző csapat. Meggondolatlanok voltak, és felkészületlenek. Mi nem hibázhatjuk el.- jelentette ki. Mindenki tudta, hogy Olivia kikre és mire gondolt, ők pedig egyetértettek vele.