Hervadó virágok (befejezett)

9.

- Honnan tudtátok, hogy ott vagyunk?- kérdezte Alex a két megmentőjét, miután fél órás menetelés után végre leültek pihenni.

A fiú még sosem járt errefelé, nem is gondolta volna, hogy a sok emeletes épület után ilyen pusztaság is található. Bár mivel nem igazán mehetett sehova, így nem csoda, hogy kíváncsi tekintettel figyelt meg mindent. A rétet, a virágokat, a fákat, a felettük repülő madarakat. A bezártság után remek érzés volt a szabadban lennie, úgy, hogy mindenfelé csak a természet és a csend vette körül. Sehol egy ház, autó, sehol a nagyvárosi tömeg. Csak ők négyen és a csend.

- Átmentem hozzátok, hogy láthassalak titeket, mert bűntudatom volt, hogy hanyagoltam a társaságotokat. De ez az idióta, istenem.- nézett Adamre, aki szúrós szemmel nézett vissza rá.- Elmesélte, hogy leadott. Na meg hogy a te érdekeid miatt, mert a sok rossz után azt akarta jó életed legyen. Hát azt hittem megütöm. El kellett magyaráznom neki, hogy valószínűleg téged másnap eladnak majd. Anyám ugye a főépületben dolgozik, így tőle kitudakoltam merre lehettek fogva tartva.- fejezte be.

- Köszönjük, nagyszerű vagy Olivia.- mosolyodott el Alex.  Az idejét se tudta, mikor mosolyodott el legutoljára őszintén.

- És én? Mintha ott se lettem volna, pedig én ütöttem le az őrt.- tette karba a kezeit Adam, és morcos képet vágott.

- Ez volt a legkevesebb amit tehettél, miután elszúrtad, tökfej.- vágta hozzá Jade, mire Adam csak lehajtotta a fejét. Tudta, hogy igaza van a lánynak.

- Neked is köszönöm. Sokat jelent nekem, hogy te is itt vagy.- mosolygott Alex a fiúra, aki ezt a gesztust viszonozta felé.

Haragudnia kellett volna rá, amiért cserben hagyta. Amiért éveken keresztül eltaszította őt magától. Mérgesnek kellett volna lennie, amiért egy lány parancsára leadta őt, még ha a hátsó szándékokat nem is sejtette. Neheztelnie kellett volna a fiúra, de haragnak még csak apró jeleit se érezte. Örült, amiért itt volt. Amiért segített abban, hogy kiszabadítsák. Amiért végre nem csak elutasító hűvös tekintet meredt rá, hanem a régi kedves Adam. Nem hitte volna, hogy Adam képes még mosolyogni, őszintén. Megan mindig csak hamisat kapott, nem is érdemelt mást. 

Egy fa árnyékában pihentek és az Olivia által hozott élelmet fogyasztották el. A fiú és Jade már több, mint egy napja nem ettek és ittak, ezért igazi felüdülés volt számukra ez a reggeli. Miután befejezték Olivia felállt és belekezdett a mondandójába.

- Nos, nem csak kedvtelésből jöttem ide veletek. Aki még akar itt vissza is fordulhat, de én egyenesen haladok a célom felé. Lázadásra készülök. Lázadásra a rendszer ellen, a vezetők ellen. Ez korántsem egyszerű feladat, de aki úgy érzi, hogy a rendszer ellenszenves számára, vagy tönkretette az életét, az csatlakozzon hozzám.- hangja magabiztos és eltökélt volt, mint mindig. Alexet lázba hozták a szavai. Tudta, hogy Olivia már kiskorától kezdve semmivel sem értett egyet amit el kellett volna fogadnia, így nem lepte meg, hogy most lázadást szervez. Nem tűnt olyan rossz ötletnek. Alexnek is rengeteg sérelme volt miattuk, és nem csak neki. Biztos még sok más embernek.

- Rám számíthatsz.- állt fel Jade is. A lány alapból bátornak tűnt, most pedig ez a tulajdonság még inkább igaznak bizonyult. Erős jellem volt, aki nem fél ha egy esetleges harcról van szó. Alex csodálta ezért.

- Rám is.- állt fel Alex nemsokkal Jade után, a két lány pedig rámosolygott. Bármi is lesz, ki akart állni a barátai mellett, és meg akarta ő is szüntetni az igazságtalanságot, amiben éltek.

- Hogy hagyhatnálak titeket magatokra.- kelt fel a helyéről Adam is. Egy csapattá váltak, így már véglegesen.

- Ezeket le kell vennünk. Ha meglátnák, hogy kifelé tartunk a városból még két napig sem tarthatna a lázadásunk.- ecsetelte a szőke lány a karperecét tanulmányozva.

Ezzel mind egyetértettek, így hát bólogatva igyekeztek véghezvinni az utasítást. Olivia volt az első, akinek sikerült ledobnia az eszközt a csuklójáról, ami vérezni kezdett.

- Semmi baj, mindenki kap rá tapaszt meg kötszert.-próbálta uralni a helyzetet, mert a vér látványára egy kicsit mind megijedtek. Tudták, hogy a karperec levetésével örökké seb lesz a csuklójukon, de azt nem gondolták volna, hogy ilyen jellegű vérzést is okoz. Pár perccel később már mind a négy szerkezet a földön hevert, kettő fehér és kettő fekete. Olivia megfogta mindet, majd elsétált a nem messze folydogáló folyóhoz és beledobta őket.

- Így nehezebb lesz beazonosítaniuk, hogy merre lehetünk. Lehet a víz miatt infót se kapnak róla. Reménykedjünk ebben.- magyarázta a lány, azután pedig továbbindultak.

- A helyzet a következő.- törte meg a csendet egy félórás menetelés után.- A várost elhagyjuk, ezután már szinte mindenhol csak a természet fog körülölelni minket. A célunk, hogy elérjük a második főépületet, ahol a legeslegfőbb vezetők tartózkodnak. Hát ez az épület nem épp a szomszédban van, így elég hosszú út vár ránk. Innen még valószínű két hét. Három- négy naponta majd belefutunk kisebb házakba, ahol van élelem, és laknak is. Elfognak szállásolni minket egy éjszakára, majd haladunk tovább. Reményeim szerint egy hét után hajóra szállunk és átkelünk a tengeren. Mert azok a mocskok nem mernek az országban tartózkodni. A hajón lesz hova elbújnunk, a kapitány fedez minket, bármi is legyen majd a helyzet. Minden le van beszélve mindenkivel. Lesznek majd határőrök, akikkel valószínű harcolnunk kell, és ha elértük az épületet, akkor az ottani testőrséggel is. Fegyvert kaptok tőlem, majd a legelső házban, ami már csak egy napra van innen ha gyorsak vagyunk. Ott fog még három személy minket várni, akik szintén csapattagok, oké?- fejezte be, mire a többiek bólogattak.

Este tüzet raktak, és akörül beszélgettek és vacsoráztak. Mindenki lefeküdt aludni, csak Alex bámulta egyedül éberen a csillagos égboltot. A fiú a kezén gyengén kötötte meg a kötszert, így az már majdnem teljesen leesett róla.

- Sosem voltál jó a saját magad ápolásában.- szólította meg őt Adam, majd leült mellé.

- Hát nem igazán.- elfintorodott, mire barátja igyekezett elfojtani a nevetést.

- Na mutasd.- megfogta a karját, majd a kötszert óvatosan szorosabbra kötötte, hogy az tartson, és ne hagyja szabadon a sebet.

- Köszönöm.- hálálkodott a fiú. Egy kicsit olyan volt, mintha megint gyerekek lettek volna, mintha semmi probléma nem lett volna az égvilágon.

- Most hogy végre nincs rajtunk az a vacak, törlődött a sok ostoba szabály.- Adam elégedettnek tűnt, Alexnek pedig csak most esett le, hogy Adam hozzáért. Megérintette a karját, és bekötözte a kezét. Hálás volt a fiúnak, hogy itt volt vele, és végre nem zárta ki teljesen a világából.

- Lázadók lettünk.- tört fel belőle egy gyenge nevetés. Sosem gondolta volna, hogy egyszer majd tényleg ennek nevezheti magát.

- Lehet, hogy az vagy, de itt az ideje aludnod, mert holnap sok gyaloglás vár még rád.- ugratta a fiú, Alex pedig belebokszolt egyet a vállába.

- Ki vagy te, a dadusom?- igyekezett csendben nevetni, nehogy felkeltse a többieket, de aztán abba is hagyta, ahogy Adam hirtelen megölelte őt.

- A legjobb barátod vagyok.- felelte a szőke fiú, mire Alex egy igennel felelt. Mert így volt. Szövetségesek voltak, akik valaha megfogadták, hogy mindenáron megvédik egymást.

Még egy darabig beszélgettek, aztán mindketten elaludtak, holnap még sok séta várt rájuk.