Hervadó virágok (befejezett)

22.

Reggel Alex korán ébredt fel, annak ellenére, hogy tegnap éjjel értek vissza a hajóra, és későn feküdt le aludni. A falon lévő órára pillantott. Reggel hét.

A többiek általában nyolc után keltek, így a közös étkezés időpontja kilenc órára esett. Addig még bőven volt ideje, így hát elindult a fürdőbe zuhanyozni.

Fáradt volt, majd leragadtak a szemei, de a leadásának napja óta szinte képtelen volt sokáig aludni, valamint rémálmok is gyötörték. Igyekezett ezeket kizárni, de nem mindig ment neki jól. Adammel való vitája és szótlanságuk kezdete óta pedig még inkább borús volt a hangulata. Tudta, hogy a felkeléskor majd félre kell tennie ezeket az érzéseket, és teljes erőbedobással kell küzdenie. Egyre csak közeledett az az időpont.

Miután végzett a fürdéssel  a szobája felé haladva a csendet egy hirtelen jött üvöltés törte meg. A szoba ahonnan jött, kicsit távolabb helyezkedett el a hálóktól, így csak Alex lett a zajra figyelmes, a többiek valószínűleg mélyen aludtak. Belépett abba a szobába, ahonnan a hangot hallotta. Meglepetten látta meg Christ, ahogy éppen aludt, vagy valami hasonlót csinált. A teste verejtékben úszott, és néha üvöltött egyet. Biztosan ő is rémálmokkal küszködött.

Alex óvatosan odalépett hozzá, és szólongatni kezdte. Amikor ez nem jött be, rázogatta, mint ahogy Adamet is szokta. Az ismerős érzés hirtelen csapott le rá, de a nap további részében kísértette őt.

- Mit akarsz?- még ébredéskor is goromba volt, bár az események után Alex elnézte ezt neki.

- Én csak.. hallottam, hogy üvöltesz..segíteni akartam..- Chris dühös pillantásokkal kezdte el méregetni az előtte álló fiút.

- Nem kell a segítséged! Menj el.- utasította, mire Alex csak sóhajtott, majd ahogy a srác kérte tőle, távozott. Nem kellett volna beleavatkoznia, de túlságosan is törődött mások dolgaival és fájdalmával. Akármennyire is nem kedvelték egymást, aggódott a fiú miatt. Tudta, hogy a keménység és nagyképűség csak egy álca, és hogy ami a páncél alatt van, az sokkal több ennél. Legbelül ugyanolyan sebesült volt, mint ők mindannyian.

A fedélzetre érve abban bízott, hogy egyedül lesz, de a számításai nem igazán léptek érvénybe azon a reggelen. Ugyanis Adam a hajókorlátnál állt és figyelte a tengert. Az arckifejezése elmélyült volt, mint amilyen szinte mindig. Alexet meglepte, hogy nincs vele Maddy. Talán egy kis magányra volt szüksége, vagy csak friss tengeri levegőre vágyott. Nem számított az ok, a lényeg, hogy ott állt egyedül. Alex az ebédlőasztaloknál foglalt helyet és messziről figyelte a fiút, aki még csak rá se hederített. Úgy tűnt, hogy észre sem vette, hogy ő is ott van.

Ahogy az idő múlt, Alexben úgy nőtt a késztetés, hogy odamenjen hozzá. Elege volt már a túl feltűnő kerülgetésekből, ostoba okok miatti haragból. Igazából a fiú már nem is haragudott Adamre, csak egy kis csalódottság maradt a szívében, amiért az elválaszthatatlan kötelékükből ez lett. Nem akarta elveszíteni a fiút, nem volt hajlandó lemondani róla, akár hisz neki akár nem, akár szüksége van rá, akár nem. Felállt, majd a hajókorlát felé vette az irányt, ahol az előbb említett személy álldogált. Ahogy odaért mellé, Adam egy pillanatra felé fordította a fejét, majd rögtön vissza. Nem tűnt túl boldognak a hirtelen érkezett társaságtól. Ahogy a pár napja tartó kerülgetések miatt mindig távol volt tőle, most olyan jól esett számára Adam jelenléte. A puszta lénye is képes volt egy kicsit kizökkenteni Alexet a megszokott borús hangulatból. Egy darabig csak csendben álltak egymás mellett, egy szót sem szólva. Már az is meglepő volt, hogy a fiú nem ment el onnan azonnal.

- Nyugtató, nem? Az egész tenger.- tudta, hogy nem ez a legjobb téma, amit fel tudott hozni arra, hogy elkezdjenek beszélni, de nem jutott jobb az eszébe. Adam még csak figyelemre se méltatta, hogy Alex hozzá beszél.