Senki [befejezett]

-tizenkilenc-

Liza

Austin riadtan fordította felém a fejét, ami megijesztett.

- Honnan tudod, hogy szomorú vagyok? Nem vagyok az!

- Austin, minden egyes mozdulatodban benne van. Hogy lehetnél életteli és vidám, mikor egy percnél tovább egyetlen érzelmet sem látni az arcodon?

- Mondanom kell valamit. - ült fel hirtelen, fejét felém kapta. Lehet rosszkor szólaltam meg, mert arca tele volt aggodalommal. Várakozóan néztem rá, kíváncsi voltam mit szeretne mondani, mikor annyira csendes. - Én... én...

Rettenetesen kapkodta a levegőt, homlokáról kezével letörölte az izzadtságcseppeket, arca kipirult. Egyik percről a másikra megremegett, testét kirázta a hideg. Továbbra sem szólalt meg, csak üres tekintettel meredt rám. 

Borzalmas volt, pár percig csak szájtátva bámultam rá, amíg rá nem jöttem, hogy pánikrohama van.