6.

140 9 0
                                    

Az ő emlékével. Feküdtem le aludni, és az ő emlékével keltem is.

ugyan is roppant korán megszólalt a telefonom. Bevettek két csoportba. Egy osztálycsoportba és egy külön velem együtt ötös csoportba. Hm...jó reggelt univerzum. Az osztálycsoportba vagy mibe már kora reggel mindenki felőlem érdeklődött.

*a csoportba*

"-Ki az a Nana ?"

"-Nézd már, egész aranyos."

"-Te vagy az új lány ugye ?"

"-Alig várom, hogy megismerjelek !"

És még ehhez hasonló kedves, vagy nem túl kedveseket kaptam. De persze jött a felmentő sereg akik a megszokott kis négyest alkotva elmesélték mindenkinek, hogy milyen vagyok. Alié volt a kedvencem:

"Aranyos lány, nem szeret zavarni, jót lehet vele nevetni és érti is amiről beszél ( ha már mostanság ez nagyon ritka ). Csak egy baj van vele...nem adta oda a jégkásáját."

Na azt hiszem ez már életem végéig, vagy ameddig Alit ismerem addig fog kisérteni. Még nézegettem amiket írtak majd hívott engem, Alex.

-Jó reggelt álomszuszék !-köszöntem pimaszul. Utalva arra, hogy tegnap este bealudt a beszélgetésünk közepén

-Bocs. Csak hulla voltam mert tegnap végig az exem cuccait pakoltam.-mondta fáradtan, bennem pedig megállt az ütő. Hogy MI ?! Szóval az exe cuccait pakolászta. De nem otthon volt. Valahol az utcán.

-Mmm...-dörzsöltem meg a homlokom.-Sajnálom.-mondtam szomorúan.

-Nyugi én dobtam őt vagyis...öhm...-dadogta.

-Ne mond, hogy elfejetetted az exed nevét !-nevettem megállás nélkül.

-Nem...öhm...Detti, igen Detti !-jutott hirtelen eszébe.-Na jó ez nagyon gáz volt.-nevettet a fejét fogva, ezt már én se bírtam így kitört belőlem a röhögés. Szerintem annyit nevettem, hogy még a szomszéd is azt hihette, hogy berúgtam.

-Nana.-szólalt meg elsőnek de még mindig nevettet.

-Igen.-kérdeztem miközben még mindig rázkódott a vállam, már majdnem sírtam a nevetéstől. De most a kamerába néztem, hogy lássam őt.

-Hogy is mondjam ? A nevetésed.-kezdte. Jaj, tudom mit akar mondani.

-Tudom, igen és...-mondtam már kicsit sem nevetve, de Alex közbe vágott.

-Gyönyörű.-komolyodott el.-Felszabadult és őszinte.-mondta én pedig azért imádkoztam, hogy ne csak viccnek szánja.

-Úgy gondolod ?-vörösödtem el. 

-Ha eljössz velem egy jégkására és ott is ilyen őszintén nevetsz a szemem láttára akkor.-mondta majd bekapcsolta a kameráját , így már láthattam.-Akkor igen Cross. Úgy gondolom.

Áááááááá !!!!!!!! Úristen ! Milyen édes és milyen kedves. Csak nekem is ma pakolnom kéne. Várhat még egy napot nem ?

-És mikor ?

-Úgy kb...most.-fordította meg a kamerát így már tudtam, hogy hol van. A lakásunk előtt állt.

Alex te olyan...


Csak barátok vagyunk ?Where stories live. Discover now