Csak barátok vagyunk ?

16.

   -Hogy mit csinált?!-akadtam ki teljesen.
-Jól hallottad Nana, lefeküdt a barátnőmmel.-mondta Alex én pedig nagyokat pislogva meredtem rá.-Tudod, úgy, hogy még velem járt a lány.-magyarázta.

-Oké, oké érte, csak azt nem, hogy ki vetemedik ilyenre.-háborogtam.
-Raymond.-fészkelődött a padon Alex.

-Pofátlan kis szarházi. Rajtam kívül még ki tudja ezt?-kérdeztem.
-Charlotte, Ali.
-Csak ők? Anyukád? Apád?-soroltam.
-Úgy láttam jónak ha anyám úgy hiszi azért mentem szét a lánnyal mert nem volt meg köztünk aminek meg kellett volna. Faterom meg már rég nem velünk él, nem lett volna értelme elmondanom neki.-szomorodott el.
-Sajnálom.-simítottam meg vállát.
-Igazából örülök, hogy végre sikerült neked elmondanom, készültem már rá egy ideje. Csak nem igazán most az első nap akartalak ezzel sokkolni, de legalább túl vagyok rajta.-nézett a szemebe. Elmosolyodtam, jó látni, hogy valaki képes ilyen nehéz helyzetben is mosolyogni. Erős jellem vagy te Alex.
   Sajnos a meghitt pillanatot a telefonom csörgése törte meg.
-Bocsi, fel kell vennem.-matattam a táskámban majd előhalászva a telefonom, fogadtam a hívást és a fülemhez tartva köszöntem anyunak.-Szia anyu!
-Szia Kicsim, gondoltam hívlak mert még nem vagy itthon.-hallottam az aggódást a hangjában.
-Ne haragudj csak Alex meg én kijöttünk...-kezdtem.
-Szóval Alex.-tudtam, hogy mosolyog a telefon túloldalán.
-Igen, de már indulok is.-magyarázkodtam.
-Még egy kicsit maradhatsz, de aztán...
-Megértettem, szia!-nyomtam ki.
-Haza kísérlek.-állt fel Alex.
-Köszi, de az neked megint kerülő.-mondtam.
-Mindegy, szeretek sétálni.-indult el. Mellé siettem és együtt indultunk. Így történt, hogy újra Alex kísért haza. Az úton nem igazán szóltunk egymáshoz, hagytam amíg Alexben felülepednek a felkavart dolgok. Nem mellesleg, hogy azok a dolgok miattam lettek felkavarva. Néha azért egymáshoz szóltunk, de nagyon figyeltem arra, hogy semmilyen újabb sebet ne kaparjak fel Alex életében. Bár biztos van még egy pár amiről nem tudok.
   -Köszi Alex megint, hogy haza kísértél.-köszöntem meg neki mikor a lakás elé értünk. Felálltam egy lépcsőfokra így már nagyjából egy szinten lehettem Alexszel.
-Szívesen, máskor is.-mondta. Gyors felindulásból oda hajoltam hozzá és adtam az arcára egy puszit.

-Köszönöm, hogy elmondtad és azt is, hogy ezek szerint bízol bennem.-mondtam vörös fejjel.
-Szörnyű mennyire megtudsz engem lepni.-ismerte be nevetve.-Na gyere ide.-tárta szét karjait amibe ünnepélyesen beledőltem le lépve a lépcsőfokról. Alex megtartott szóval nem kellett attól félnem, hogy leesek a lépcsőről, bár nagyot nem eshettem volna.
   -Akkor szia.-intettem Alexnek miután elengedtük egymást és én már a kódot ütöttem be a nagy ajtón.
-Este hívlak, szia.-köszönt el majd elindult haza. Annyira őt néztem, hogy sikerült a nagy ajtó után esnem. Miután felkeltem a földről felmentem és benyitottam az ajtónkon.
-Megjöttem.-kiáltottam el magam miközben levettem a cipőm.

-Szia Kicsim, milyen volt ez első nap.-kérdezte anyu kinézve a konyhából.
-Hát...érdekes.-mondtam.

   Leültünk anyuval beszélgetni a napomról és, hogy ilyen a suli, az osztály és a tanárok. Közben apu is megérkezett ezért neki is e kellett mondanom mindent de egyáltalán nem bántam, sőt kifejezetten jó téma volt vacsora közben. Vacsora után bepakoltam a táskámba, lefürödtem majd megnyitottam a gépemen a blogom. Itt kitérnék egy aprócska részletre amire még nem került sor ezidáig, úgy nagyjából három éve lehetett, hogy nagyon magamba fordultam az újabb költözés miatt. Ekkor írtam meg azt a könyvet ami igazából az életemet írja le, a balesetet, a költözéseket. Persze más nevekkel de az sztori és az életem hasonlítanak, persze kellett itt-ott szépítenem vagy különben elég depressziós és vontatott lett volna.

   Na mindegy... A lényeg, hogy beléptem ennek a könyvnek szánt blogba és amit láttam az egyszerűen lesokkolt.