Csak barátok vagyunk ?

22.

-Csak nagyon szorította a vállam, ennyi, semmi többet nem csinált.-mondtam Alexnek aki könnyes szemekkel nézett rám.
-Istenem...annyira féltem. Mi történt veled tegnap?-kérdezte idegesen majd neki nyomott a falnak, nem fájt mert a kezei amik a valláimon pihentek azok felfogták valamennyire az ütődést.
-Alex, nem veled volt baj. Eszembe jutott valami ami régen történt velem.-mondtam neki mélyen a szemébe nézve.
-Szeretnél róla beszélni?-kérdezte miközben magához húzott és a vállába nyomta az arcom. Olyan jó illata van, annyira nyugtató.
-Ha lehet választanom akkor nem, most nem szeretnék, de később mindenképpen.-mondtam 
-Rendben, akkor később mindenképpen meghallgatom.-mondta.
-Köszönöm.
-Na gyere, menjünk mielőtt ránk csöngetnek.-engedett el Alex majd a kezemet megfogva beszaladtunk a terembe.
   Ledobtam magam Charlotte mellé és elmeséltem neki mindent. Kicsit oldalra fordotottam a fejem és éreztem, hogy valaki figyel.
-Kérlek csak ne ő!-mondtam magamban.
Oda néztem és láttam, hogy Ali figyel engem.
-Igen?-tátogtam.
-Nem mond semmit, csak látom, hogy jobb a kedve mesélsz majd?-mondta halkan de pont annyira, hogy még értettem.
-Persze, Alejandro.-vigyorogtam.
-Ne kezd Nana!-nevetett.
   Lementek az órák és éppan haza felé mentünk mikor Charlotte felajánlotta, hogy nézzük meg a balett előadását ma este.
-Nem is tudtam, hogy balettozol.-jelentettem ki.
-Hát itt volt az ideje, de kérlek gyere el.-kérlelt Charlotte.
-Rendben. Alex?-kérdeztem Alexre nézve és azt a választ várva, hogy jön.
-Megyek, csak azért is, hogy lássalak mikor csinosba vágod magad.-mosolygott.
-Én meg azért mert, mert Charlotte elhívott.-mondta Ali és a lányra mosolygott.
-Miát nem hívod?-kérdezte Alex.
-Fontos neked Mia mikor ott lesz Nana?!-háborodott fel Charlotte.
-Charlotte!-szólt rá Alex a lányra.
-Jó na...nem, nem hívom mert ő mondta, hogy nem ér rá ezen e héten semmire.-mondta.
És amíg ők egymással vitatkoztak én oda léptem Alihoz és elmeséltem neki azt amiről tudni akart majd megkérdeztem tőle azt, amit én akarok tudni.
-Alexnek miért fontos, hogy Mia ott legyen?-kérdeztem komoran.
-Ne aggódj.-karolt át.-neki pont ez a lényeg, hogy ő ne avatkozzon bele abba, hogy...szóval, hogy veled lehessen.-mondta.
-Aha, értem. Köszönöm Alejandro.-nevettem.
-Nana.-csikizte meg az oldalam.-ne legyél szemtelen!-csikizett.
-Jó nem leszek az de ne csikizz!-nevettem.
   Sétáltunk haza mikor kaptam egy üzenetet attól a bizonyos személytől. Attól aki akkor ott egy évvel ezelőtt. Te jó ég, azt hiszem még van otthon a nyugatóból. Nem szoktam ilyenekre gondolni de papíron depressziósnak vagyok nyilvánítva, ez is már vagy két éve volt. Sokszor gondoltam rá, hogy vajon mi történhetett azóta, hogy már nem vagyok olyan szomorú és már nem gondolok rá. Azt hiszem az agyam probálja kitörölni őt mindenképpen és nem is akarja az emlékét előhozni amíg azt nem muszáj. Ezzel az üzenettel viszont igen sok minden újra a felszínre került. Olyan is, amit nem akartam.
   -Nana!-ragadta meg valaki a vállam. Teljesen elmerültem a gondolataimban, azt se tudtam hol vagyok és kik ezek az emberek körülöttem. Egy pillanatig, aztán ráeszméltem.
-Ne haragudj! Mondtál valamit?-kérdeztem Charlotte-tól.
-Csak, hogy minden rendben van-e, arra se reagáltál mikor Alex szólított.-mondta nevetve.
-Per pillanat nem éppen ez foglalkoztatott.-mondtam.
Charlotte látván a sápadt arcom és hallván a mondtam, rájött, hogy nem kéne nevetnie.
-Átmegyek hozzád és mesélhetsz.