Csak barátok vagyunk ?

25.

   Ahogy a kocsiban ültünk és az ablakon bámultam kifelé, nézve a helyet, házakat amelyek mellett elhaladtunk átfutott pár gondolat az eszemen. Fejben visszakerültem két évvel ezelőttre, a régi suliba, a régi házba, a régi emberekkel, barátoknak hitt személyekkel. Aztán egy évvel ezelőttre. Arra a fiúra gondoltam.
    Nagyon elbambulhattam mert pár perccel később egy erős kéz szorította meg a vállam. Gyorsan oldalra kaptam a fejem és a bágyadt szemeimmel Alira néztem. Ali mosolyogva bólintott majd még egyszer megszorította a vállam.
- Semmi baj -olvastam le a szájáról. Mosolyra húzva a szám bólintottam és előrébb dőltem, hogy lássam Alexet. Nem sokáig engedett az öv dőlni, de csak addig kellett amíg megláthattam Alexet. Kifelé bámult az ablakon, a tekintete üres volt. Nagy mosolyt öltve magamra átnyúltam Ali felett, aprót csaptam Alex combjára. Alex meglepődve nézett rám majd a mosolyomat látva elmosolyodott.
   -Megérkeztünk! -szólalt meg Kevin, Charlotte édesapja. Kész csoda, hogy nem keverem őket össze a legjobb barátommal aki úgyszintén Kevin. Na mindegy is. Kiszálltunk a kocsiból és megindultunk a hatalmas színház felé ami egyszerűen csodálatos volt. Az idő kicsit hűvösebb lett út közben, így én sietős léptekkel indultam a bejárat felé. A bejáratnál külön váltak útjaink. Charlotte apja bement a büféhez és elfoglalta magát. Mi pedig Charlotte után mentünk aki egy kis hátsó ajtón jutott be az öltözőkhöz. Valljuk be, ez se ment egyszerűen.
- Tuti erre kell jönni? -kérdezte Alex aki teljesen el volt veszve a nagy épület hátuljában.
- Aha, biztos! -vágta rá Charlotte aki fel alá rohangálva próbálta megtalálni az öltözőjét és a ruháit. Az egyik köre után magával húzott engem és a kezembe nyomta a hatalmas tütüjét. Mondta, hogy menjek vissza a fiúkhoz és várjam ott. Visszaindultam és pár másodperc után megpillantottam a fiúkat.
- Kapd el!-kiáltottam Alinak és frizbi szerűen felé dobtam a tütüt. Szegényke annyira megijedt, hogy majdnem hátra esett miközben megpróbálta elkapni a tütüt.
- Hát ez nem az a könnyű darab!- mondta. Oda siettem hozzájuk nevetve amíg a fiúk azzal voltak elfoglalva, hogy Charlotte tütüjét forgatták a kezükben.
- Nana -szólt Alex.
- Mondd csak! -bíztattam.
Alex hosszan a szemembe nézett majd elém lépve hosszasan végig simított a karomon amitől teljesen libabőrös lettem. Vett egy mély levegőt és teljes komolysággal nézett újra a szemembe.
- Ha ezt felveszem tetszeni fogok neked? -kérdezte hirtelen kikapva Ali kezéből a tütüt.
Először megszólalni se bírtam majd látva, hogy Alex is elmosolyodik elnevettem magam. A karjára kelett támaszkodnom a nevetés miatt.
- Haver ezt nem kérdezni kell hanem kijelenteni! -szólalt meg Ali és maga felé fordította Alexet majd megragadta mindkét vállát és rázni kezdte.- Ismételd utánam! Ha felveszem a tütüt tetszeni fogok neked Nana! -rázta még mindig szegény Alexet.
   Amíg majdnem elájultam a nevetéstől Charlotte visszaért felöltözve és kivette a kezünkből a tütüt. Kiirányított minket és megmondta hova menjünk fel és melyik páholyba. Elég előkelőnek éreztem magam, hogy a páholyban fogok ülni. Felkocogtunk a helyünkre és mikor elhúztuk a függönyt már Charlotte apja ott ült kezében négy pereccel.
- Épp időben -mondta, de látta az arcunkon, hogy nem tudjuk hova tenni a pereces látványt.- Ne már, színházhoz jár a perec.
- Ez így igaz! -adtam neki igazat. A fiúk elmosolyodtak és helyet foglaltunk. Én és Alex elől, így teljes rálátásunk volt az egész nézőtérre és a színpadra. Mögöttünk egy kicsivel pedig Charlotte apja és Ali akik ugyanígy láttak mindent, bár szerintem Alinak csak Charlotte volt a lényeg, hogy őt lássa.
A nézőtéren már nagy volt a hangzavar és kezdtek betelni a helyek, ha nem suttogtál a másik fülébe az meg se hallotta volna mit mondasz. Egyszer csak levegőben csápoló kezeket vettem észre akik nekem integettek. Jobban megnézve felismertem az arcokat, a régi osztályom. Visszaintegettem nekik mosolyogva, de ez a mosoly gyorsan leült az arcomról mikor realizáltam, hogy neki is itt kell lennie akkor. A volt osztálytársam látva mennyire lefagytam gyorsan elmutogatta, hogy "beteg ne aggódj nincs itt". Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és hátra dőltem a széken.
- Minden rendben? -kérdezte Alex miközben kezét a combomra tette. Meglepetten néztem rá és a kezére felváltva. Nem zavart a közelsége de meglepődtem, nem rajta hanem magamon, hogy ennyire kellemesen esik valaki érintése. Alex lekapta a combomról a kezét és lesütötte a szemeit.
- Ne haragudj! -mondta.
   A keze után nyúltam, megfogtam azt és rászorítottam.
- Igen, minden rendben! -mosolyogtam rá. Alex felnézett rám és elmosolyodott, két keze közé fogta az enyémet.- Anyuék nem lesznek otthon szóval átjöhetnétek az előadás után kicsit beszélni -vetettem fel az ötletet.
- Benne vagyok! -hajolt előre Ali.
- Tudod te mibe vagy inkább kibe vagy benne! -mondta Alex.
- Ki ne mond! -tartotta fel mutató ujját Ali figyelmeztetés képpen.
Alex épp kimondta volna, de megszólalt a bemondó, hogy az előadás kezdődik.
- Szerencséd! -dőlt vissza a székébe Alex nevetve.
- Neked szerencséd! -mondta Ali