9.

141 8 0
                                    

-Tényleg úgy gondolom Cross.-mondta mosolyogva. Tény, hogy lesokkoltam, de egy részem örült, hogy Alex tényleg úgy gondolja, felszabadultan nevetek. Sajnálom...de nem tudod mi van mögötte Alex. Nem tudod.

-És jókat mondott rólam ?-kérdeztem Lilyát, tudtam, hogy ez most idegesíteni fogja Alexet. És tényleg, látszott rajta ahogy néz rám, hogy ezzel most felcsesztem.

-Be doblak a vízbe !-fenyegetett Alex, én viszont még hallani akartam mit mondott rólam Alex tegnap.

-Lilya ugye elmondod nekem mit mondott a bátyád ?-kértem Lilyát.

-Nana komolyan mondtam !-próbált komoly lenni Alex de látszott, hogy mosolyog.

-Azt mondta, hogy szép a szemed és, hogy...-és itt megakadt a kislány, Alex befogta a száját. Felemelte a húgát és felültette a padra.

-Maradj itt !-mondta Alex kimérten.-Te pedig.-nézett rám. Igen tudom mi jön, nem akarok úszni !

-Úgyse bírsz el.-álltam elő a tipikus dumával amivel ilyenkor szoktak.

-Ó, dehogynem.-állt meg előttem és a derekam felé kezdett nyúlni. Mivel a padon ültem törökülésben ezért nehezebb volt felszedni onnan.

-Nee, Alex ne !-kiabáltam vele mikor már majdnem felemelt a padról.

-De Nana, de !-utánzott engem.

-Nem !

-De !

-Bátyó megígérte, hogy befonod a hajam.-szólalt meg hirtelen Lilya. Megmentőm.

-Nem tudok fonni.-mondta.-De ha Nana befonja akkor lehet nem dobom be a vízbe.-grimaszolt nekem Alex

-Befonom.-mondtam azonnal. Abban a pillanatban Alex két keze lecsúszott a derekamról.

Vissza ültem a padra és a kis Lilya az ölemben ülve várta, hogy befonjam a haját. Olyan puha és ápolt haja volt, csak egy dolog volt furcsa. Volt egy nagyobb fekete tincs a hajában. Amikor megláttam kicsit megálltam a fonásban.

-Fura az a tincs, ugye ?-kérdezte, gondolom nem én vagyok az első aki látta. Alex aki a pad másik végén ült felénk fordította a fejét.

-Nem. Szerintem különleges.-mosolyogtam.

-Olyan mintha a bátyó haja lenne, nem ?-kérdezte, éreztem ahogy mondja, hogy boldog.

-De, olyan.-dünnyögtem. Nekem is jól esne ha ezt mondhatnám valamire, hogy olyan mint a bátyámé. 

Befontam Lilya haját aminek nagyon örült mert megkérte Alexet, hogy fotózza le.
Amíg Lilya ugrált a parton és a haját simogatta addig mi Alexszel beszéltünk. Volt témánk bőven, ahogy a parton elment előttünk egy ember úgy jutott eszünkbe valami új.
   Tizenöt perc után Alex telefonja csörgött így gyorsan felvette.

-Szia anya. Igen már itt van. Oké, akkor öt perc múlva. Szia.-zajlott le a beszélgetés Alex és az anyukája között. Becsúsztatta a pulcsija zsebébe a telefonját és rám nézett.-Öt perc és itt van értem és Lilyaért anyum.-mondta.

-Rendben, én is mindjárt indulok.-mosolyogtam rá.
   Két perc után elkezdett csöpögni szóval inkább beálltunk egy fedett helyre. Az utcát bámulva egyszer csak megjelent egy kocsi és leparkolt a járdán.

-Akkor hát, szia Nana.-köszönt el Alex.

-Szia Nana.-köszönt el Lilya is aki a karjait felém nyújtotta. Leguggoltam hozzá és szorosan átöleltem.
Mindketten bepattantak a kocsiba és elindultak. Én pedig ott maradtam a mostanra már szakadó esőben az autó után nézve. 
   Elindultam a járdán mikor Alexék kocsija leparkolt mellettem és Alex pattant ki belőle. Nem tudtam, hogy miért jött vissza, mindenesetre ezt az arckifejezéséből sem tudtam meg. Egyre közelebb ért hozzám és a pulcsiját tépte le magáról.

-Meg ne fázz nekem.-terítette a vállamra a pulcsiját, egy pár pillanatig csak néztük egymást majd Alex folytatta.-Akkor...majd hívlak.-köszönt el, vissza sétált a kocsihoz és beszállt előre az anyósülésre. A kocsi elindult én pedig megint csak utána néztem, belebújtam a pulcsiba és a kézfejemre húztam azt. A kézfejemet az orromhoz emelve beleszippantottam a pulcsiba aminek illata összetéveszthetetlen volt bármelyik illattal.

   Így indultam el haza, a fejemen a kapucnival és az orrom elé tartott pulcsi ujjával. Ahhoz képest gyorsan haza értem. A lépcsőházban felsétálva felkészültem a kérdésekre, majd mikor az ajtónkhoz értem elővettem a kulcsomat és kinyitottam vele a zárt, lenyomtam a kilincset és belépve az ajtón köszöntem:
-Megjöttem !

Csak barátok vagyunk ?Where stories live. Discover now