Csak barátok vagyunk ?

20.

-Jó persze, öt perc és lent vagyok!-mondtam közben már a pulcsimat vettem fel.
Kirohantam a szobámból és a konyhába rohantam.
-Azonnal jövök csak Charlotte beszélni szeretne, félek van valami baj.-adtam egy gyors puszit anyunak hadarás közben.
-Azt hittem megint Alexszel találkozol, nincs ellenemre csak...-kezdte.
-Ne haradudj anyu, később megbeszéljük.-kirontottam a konyhából, felkaptam a kulcsom az ajtó melletti kis puffról és az ajtót kirántva majd magam után becsapva rohantam le egyenesen a lépcsőn.
   Charlotte már kint várt, mindkét kezén a pulcsija a kézfejeire volt húzva és idegesen rágta hol az egyik, hol a másik kezén a körmét.
-Itt vagyok, mi a baj?-kérdeztem aggódva mikor közelebb értem hozzá.
-Beszélnünk kell.-vágta rá.
-Miről? Térj a lényegre.-kérleltem.
-Alexről és rólad, na meg a zaklatódról.-mondta de a "zaklatódról" szónál elnevette magát.
-Poénos vagy, mondjuk Raymondot már én se tudom máshogy hívni.-valottam be.
-Na gyere sétáljunk, úgy könnyebben megnyílnod.
   Nem kellett sokat sétálnunk ahhoz, hogy Charlotte újra felhozza a témát. Miszerint mi van velem és Alexszel, pontosabban közöttünk, na meg a zaklatóm.
-Semmi, igazából Alexszel megvagyunk, jóba vagyunk de nem tudom eldönteni, hogy közeledik felém vagy csak ilyen közvetlen.-tanakodtam.
-Na ja, Alexnél ezt elég nehéz megállapítani. Beszélned kéne vele.-mondta kicsit félénken Charlotte.
-Mégis, hogy? Ültessem le a seggére és mondjam azt, hogy most azonnal elmondja, hogy mit érez mert nem tudom eldönteni, hogy közeledik vagy csak közvetlen?! Vagy nyomuljak rá és akkor meglátjuk, hogy mi lesz?! Bár azt sose tenném, nem vagyok az a fajta.-gondoltam át.
-Nem Nana, te az a fajta vagy aki egyiket se meri megcsinálni!-kiáltott rám.
-Jogos...-suttogtam.-De mikor beszéljek vele?-lógattam a fejem.
-Talán két perc múlva annál a padnál.-nevetett.
-Mi van?-kaptam fel a fejem és Charlottera néztem elkerekedett szemekkel.
-Vagy talán most.-hallottam meg Alex hangját.
Oda kaptam a fejem és az egyik fa törzsének neki támaszkodva állt. Mikor rám nézett és látta, hogy mennyire nem értem akkor elmosolyodott.
-Mi a jó szent szar van itt?! Charlotte, mi ez?-kérdeztem kiakadva.
-Megkértem Alexet, hogy beszéljen veled, most lett vége az edzésének, és gondoltam akkor most tudtok beszélni.-dadogta.
   Egy kisebb veszekedés után Alex és én leültünk a padra, Charlotte pedig felhívta Alit, hogy nekik is beszélniük kéne így ők beültek a kávézóba. Tehát Charlotte elment, engem itt hagyott Alexszel miszerint beszélnem kéne vele, na mindegy, egy próbát megér.
-Figyelj Nana...-kezdte Alex de elég hamar félbe szakítottam.
-Most miért így hívsz?! Most miért nem úgy, hogy kislány?! Alex mi van veled?! Olyan fura vagy, inkább ne mondj semmit!-kiabáltam majd a térdeimet felhúztam és ráhajtottam a fejem. Pár percig így ültem majd Alex megfogta a csuklóm és rángatni kezdett maga után.-Alex várj már, hova megyünk?-kérdeztem.
Kb öt percig futhattunk amikor Alex letért egy ösvényre majd felment egy domb tetejére, onnan pedig egy kis kő épület tetejére mászott fel.
-Gyere segítek.-tartotta a kezét amit ugyan durcizva de elfogadtam.
-Azta mindenit!-kerekedett el a szemem mikor megláttam a kilátást az épület tetejéről.
-Ülj le.-mutatott Alex a mellette lévő párnára, az egyikre már ő ráült.
-Bocsánat az előzö kirohanásom miatt, nem akartam.-kértem bocsánatot.
-Nem baj, néha kicsúszik ilyen is az ember száján.
-Csak nem akartam veled ilyen lenni, nem csináltál semmit.
-Nana!
-Alex!
-Szép vagy!-mondta hirtelen.
-Köszönöm. De ezt miért mondtad?-kérdeztem.
-Ha tetszel nekem, ha nem ez egy tény kislány, szép vagy és ez tényleg így van.-mondta a kilátásban gyönyörködve.
-Mi az, hogy ha tetszem, ha nem?-kérdeztem félve.
-Azt, hogy még én sem tudom mit érzek, bonyolult de ilyen vagyok.-magyarázta.
-És ha majd tudod akkor szándékozol velem megosztani?-kérdeztem nevetve.
-Egyből de...tudod miért mondom mindig, hogy megcsókollak, vagy miért utalgatok mindig erre.-kérdezte rám nézve
-Nem igazán. Miért?
-Mert talán akkor tudnám, sőt akkor biztos tudnám.-biztosította a saját szavait.
-Ó...értem...-suttogtam.
-Van valami baj?-kérdezte.
-Nem...
 Átfutott az agyamon az, hogy ha most megcsókol és mégse tetszem neki akkor mi lesz, azt nem akarnám és azt se, hogy egy csók után ezt halljam, hogy nem tetszem neki, inkább nem is akarom tudni mit mond, elakarok futni innen.
   Nem is sokat tétováztam, gyorsan felpattantam és leszaladtam a kő épületről.
-Hova mész?-kérdezte Alex ijedten. 
Nem válaszoltam neki csak lefutottam a dombról egyenesen ki a kis ösvényre. Akkor már hallottam magam mögött, hogy Alex fut utánam és, hogy mond valamit, de a fülemben dobogó vér miatz nem tudtam kivenni, hogy mit kiabál utánam. Végíg futottam az utcákon, néha néha lopva hátra néztem nehogy beérjen. Szerencsére elég messze volt. De sajnos az egyik zebránál utólért. A lámpa éppenhogy zöldre váltott mikor gyorsan átfutottam és még a tömeget ki tudtam kerülni, szerencsémre Alex összeütközött egy idősebb nénivel.
-Elnézést. Nana!!!!!-kiabált utánam Alex.
És itt volt az a pont, hogy nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy ki lát és ki hallja de zokogni kezdtem. Az sem érdekelt, hogy Alex percek óta a nyomomban van és, hogy már a kifulladás szélén van. Beértünk a lakótelep utcájába és még mindig zokogtam.
-Nana!! Kérlek állj meg!-kiabált rám Alex.
-Felesleges velem foglalkoznod, találsz jobbat.-mondtam levegő után kapkodva majd betoltam a nehéz ajtót és a hátam mögött hagytam Alexet. A nagy ajtó csapódásával együtt rogytam le a lépcsőházban és csak zokogtam percekig. Alex még pár percig nézett a nagy üvegajtón keresztül engem. Ránéztem és csak annyit tudtam leolvasni a szájáról, hogy sajnálom, majd pár könnycsepp csordult végíg az arcán és elment. 
   Én pedig ott ültem még percekig és zokogtam.