2×14

726 34 1
                                    

Épp beszélgetett valakivel, de ez az adott pillanatban nem igazán zavart.

-Lauren, beszélhetnénk?-nem vártam meg a válaszát, hanem a kezénél fogva arrébb húztam. Hallottam, ahogy egy "igen"-t elmotyogott, de nem foglalkoztam vele.

-Mondd csak, mit keres is Lucy?-tértem rá egyből a lényegre.

-Mi? Lucy? Itt?-kérdezte értetlenül, mintha nem tudna róla, hogy itt van ő is.

-Csak ne tettesd, hogy nem tudtál róla, hogy ide fogja tolni az elviselhetetlen képét.-forgattam meg idegesen a szemem.

-De Camila, fogalmam sem volt róla. Hidd el, kérlek.-fogta meg a kezem. Nem tudtam mit gondoljak, de Lauren a barátnőm, és inkább neki kell hinnem, mint annak az ribancnak.

-Ahj, ne haragudj. Csak előtörtek az emlékek.-megpusziltam alsó ajkát, és éreztem, hogy benne már volt alkohol. Nem volt elég neki egy puszi, visszahúzott a nyakamnál fogva, és durván ajkaimra tapadt. Nyelve egyből vad táncot járt az enyémmel. Egyik kezével derekamon simított végig, másikat pedig a fenekemre csúsztatta, és bele markolt. Mivel sötét volt, és a falnál álltunk, ezért senki sem látta a fél pornó jelenetünket.

-Camz, akarlak. Itt és most.-suttogta a fülembe.

-Szerintem ez itt nem a legmegfelelőbb hely hozzá.-nevettem.-Szóval menjünk hozzád, hogy végig tudjuk szeretkezni az éjszakát.-suttogtam most én kéjesen fülébe, amire csak sóhajtott. Nem tétovázott sokáig, megragadta a csuklóm, átrángatott a tömegen és sietősre véve elindult a házuk felé.

-Lolo, nem akarom csökkenteni a felindulásod, de a házatok a másik irányba van.-röhögtem fel. Nem szólt semmit, csak "mérges" arccal elindult az ellenkező irányba.
Reggel Lauren ágyában ébredtem. Tekintetem mosolyogva körbe vezettem a szobán, és a ruháinkat a földön látva mosolyom még szélesebb lett. Csodás volt az éjszaka. Lauren alkohol nélkül is csodákat művel velem az ágyban, de ha van már alkohol a vérében, akkor szó szerint a mennyországban érzem magam.

Scared Of Happy ~|Camren hu|~Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang