Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett

6. - Ismerkedjünk

Nagy tenyereivel megfogta a tarkómat és magához húzta a fejem. Egy apró puszit nyomott a gyógyuló puklira amit még két napja szereztem. A kellemes bizsergés, egyszerre volt jó és furcsa, teljesen a hatalmába kerített. Közre fogta az arcomat, és ujjával simogatott, amíg rá nem néztem.

Szeme ismét vörösen izzott, pedig eddig barna volt. Levette a tapaszt a homlokom széléről majd engedte leesni a földre. Elidőztette tekintetét az apró seben ami elkezdett sajogni. Aprót lökött magán, így közelebb ért hozzám, és megcsókolta a homlokomat is. Ez más volt, mint az előbb. Ez most fájt, égetett bizsergett, mintha dörzsölgetné.

Mikor elszakadt tőlem, a bal kezemért nyúlt, és felhúzta magához, majd az ujjamra is apró puszit adott. Pomt arra, amit becsípett a szekrény. Közben észre vettem, hogy szemeit folyamatosan azon tartja, ahova adja a csókjait egy pillanatra se hunyta le őket. Felnézett rám, és ismét elengedett egy vészjósló mosolyt, amibe beleremegtem. A hideg végig cikázott a testemen, kihagyta azokat a helyeket amiket eddig igénybe vett ajkával. Ez az egész szituáció nagyon furcsa volt. Mindegy, hogy démon, akkor is egy idegen csókolgatott éppen a saját szobámban, ahol tehetetlen vagyok ellene.

- Ha jól tudom, van még egy hely - mondta. Először fel se fogtam miről beszél, majd gyorsan végig gondoltam mit is csinált. Minden sérülésemre amit az elmúlt napokban szereztem adott egy csókot. Kivéve egyet.

Homlokomnak döntötte az övét így kényszerítve a testem, hogy eldőljön oldalra. Ott feküdtem alatta, ugyanis fölém került.

- Maradj nyugton - suttogta a fülembe. Megéreztem a kezét a nadrágomon ahogy kigombolja a farmert, és a derekamhoz nyúl, hogy le tudja húzni. Kezeim azonnal belekapaszkodtak a felsője anyagába, és megpróbáltam eltolni, persze eredménytelenül. Még ha ember is lenne, nincs erőm. A nadrágom már a térdemet verte, amit elégnek gondolt, és felegyenesedett. Kezeim most már a testem mellett hevertek elzsibbadva. Féltem, és nem tudtam ebben a helyzetben mit tehetnék ellene. Mit tenne bárki ebben a helyzetben? Semmit, mert csak én vagyok ilyen szerencsétlen.

Felhúzta a lábaimat, hogy a vállain pihenjenek és lehajolt a combomhoz. Összeszedtem a maradék kis erőmet és a karomat a szemem elé tettem, hogy véletlenül se lássam, mit akar csinálni annak ellenére, hogy teljesen képben voltam mindennel. Kis idő után, sőt másodpercek múlva megéreztem a kifújt levegőjét amely a bőrömet csiklandozta, majd ajkait oda tapasztotta ahol a kerítés megsebzett. Mellkasom felemelkedett, mivel ez is ugyan úgy fájt, mint a fejemnél, de ez még kellemetlen is volt. Megalázónak éreztem, hogy ki vagyok neki szolgáltatva, és semmit se tehetek ellene.

Bár az időérzékem már teljesen elvesztettem, fel tudtam mérni, hogy többször megcsókolta a seb körül, mint kellett volna. Végül ismét fölém hajolt, kezeit a fejem mellett támasztotta meg, elvette karomat az arcom elől és egy, az eddigieknél sokkal lágyabb puszit adott oda, ahova a pofon csattant.

Nem ment tovább, nem is próbálkozott. Leült az ágy végébe, elém török ülésbe és mosolyogva figyelt engem. Oldalra csapva betakartam magam a takaróval amit már le kellene cserélnem egy vastagabbra mivel éjszaka fázni szoktam alatta. Én is felültem és nyakig magamra húztam. Nem mertem, vagy nem akartam rá nézni inkább elnéztem mellette.

Egyikünk se szólalt meg. Ő engem nézett én pedig a mellette heverő kispárnát, amit valószínűleg egyikünk rúgott oda. Nem is tudom ki lehetett az.

- Félsz tőlem, Jun? - szólalt meg végül mikor megelégelte a csendet. Oldalra döntötte a fejét miközben komoly arckifejezéssel meggyőzött arról, hogy tényleg érdekli a válaszom.

- Talán.. - Őszintén, ki ne félne egy démontól, akiről idő közben kiderült, hogy perverz is, és olyan dolgokat tud csinálni amit ép ésszel nehéz felfogni? Számomra ő egy idegen ezért nem tudom, hogyan kezeljem. Viszont úgy látszik, ő nagyon is képben van mindennel, vagy legalább is úgy tesz.

- Akkor beszélgessünk. - ajánlotta fel egy könnyed vállrántás közben. - Most már nem menekülhetsz előlem.

- Hogy érted? - pillantottam rá. Eddig se láttam sok esélyt rá.

- Mivel elfogadtad a feltételeimet. - Még mindig nem! Nem tudtam, hogy azzal, hogy segítséget kérek megpecsételem a felajánlásodat, értsd már meg! Nem mondtad nekem el, hogyan működik ez! Na, nem mintha hagytam volna, hogy elmond... A végén még ez is az én hibám? - Hiába szaladnál bárhova, megtalállak, ezért ne is próbálkozz elszökni tőlem. Ahogyan hazudni se - mutatta fel az ujját ezzel fenntartva a figyelmemet. - Utálom, ha valaki hazudik nekem, mert nem szeretem ha hülyének néznek. Ráadásul mikor először kértél segítséget beleláttam a fejedbe, és megtudtam pár dolgot a múltadról, úgyhogy feleslegesen ne is próbálkozz - minden mondata után bólintok egy aprót. Tehát nyílt lapokkal játsszunk. Elfogadok mindent, amit mond, és nem hazudok neki mert a végén én járok rosszul.

- Tudod ez így nagyon jó, hogy te mindent tudsz rólam, de vajon én mikor mondhatom majd ezt el rólad? - vágok vissza amire se ő se én nem számítottam. Mind a ketten nagy szemekkel pislogtunk a másikra.

- Hmm.. mire vagy kíváncsi?

- Mondjuk a nevedre - rántottam vállat. Igen, kezdjük ezzel, mert nem szeretem mindig névtelenül démonnak hívni a gondolataimban.

- Kim Taehyung - jelentette ki. Párszor végig futtattam nevét a gondolataimban, hogy megjegyezzem. Felesleges volt bemutatkoznom, mivel ő már többször is elmondta a nevemet, így hülyén jött volna ki.

- Jun! Kész a vacsora! - kiáltott keresztanyu a konyhából. Azt hiszem az ismerkedésünknek itt van vége. Felállt, és kifelé vette az irányt, de nekem megfordult valami fontos a fejemben amit meg kellett kérdeznem, még mielőtt eltűnne vagy hasonlók.

- Várj! - szóltam utána mikor keze már a kilincsen volt. - Ugye a gondolatomat nem hallod? - meghökkenve nézett rám majd mintha egy jó poént sütöttem volna el elkezdett jóízűen nevetni.

- Nincs rá szükségem. Minden az arcodra van írva - böködte meg a sajátját majd kisétált a szobámból. Tenyerembe temettem az említett testrészemet ami még mindig forró érzést nyújtott. Egyetlen szavától elpirulok, mivel nem szoktam hozzá, hogy valaki ilyeneket beszéljen nekem, vagy csináljon! A nadrágom azóta a térdemről lóg le, mivel a takaró alatt esélyem sem volt vissza húzni. Viszont amint felálltam megértettem mi volt ez a nagy csók osztás. A sebeim, a hegek, mind eltűntek. Egyetlen puszival begyógyította mindet. Ez veszélyes, mostantól figyelnem kell, hogy ne sérüljek meg. Sehol.