Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett

14. - Nem voltál ott..

A következő és az az utáni napom is ugyan így telt. Reggel majd délután velük sétáltam le azt a kis utat amíg a kereszteződéstől beértünk a suliba. Megéltem azt is, hogy MinJi ebben a két napban egyszer megkérdezte mi a véleményem én pedig a hirtelen kérdésre nem tudtam normálisan válaszolni. Viszont biztos vagyok benne, hogy ez a lány szerelmes.

Taehyung... nos esténként meglátogat, de csak azért, hogy megkérdezze milyen volt a napom, esetleg megajándékoz egy-egy esti csókkal vagy egy homlok puszival. Nem nyugtat meg ezzel a viselkedésével ugyanis én a fejemben összeraktam, egy lehetséges verziót, hogy mi fog történni. Mivel az árnyékomban mindig meg tud bújni ezért feltételezem egész nap velem van, csak a tudtom nélkül. Nem avatkozik be addig, amíg látja, hogy nincs rá igényem csak csendben figyel. De mi van akkor, ha ő is észre vette ezt a változást, és most már azért nincs velem annyit, illetve érint meg annyiszor mert így próbál felkészíteni arra, hogy a közeljövőben el fog hagyni? Nem merem megkérdezni, mert ha ez csak egy paranoiám, akkor lehet meg fog haragudni, hogy ilyet feltételezek róla. Akkor meg azért fog elmenni. Nem tudom mit csináljak, a napjaim furcsák a sok hülyeség nélkül ami körbe lengi azt a férfit, szinte már hiányzik. A fürdőben mindig megfordulok, hátha ott van és ha az éjszaka folyamán esetleg felkelek mindig felülök és körbe nézek nincs e ott a sarokban.

- Szóval, itt van a szöveg, amit majd az elején kell mondanotok, viszont mikor elkezdődnek a játékok rátok van bízva - adott egy lapot Jimin. Pár sor van rá írva mivel a másik felét MinJi mondja. Gyorsan elolvastam és megnyugodtam, hogy nem egy nagy dolog. - Akkor most megyek. Délután találkozunk - intett és ismét egyedül hagyott minket. Elindultam be de a lány megragadta a kezem és vissza fordított. Nem volt durva mint eddig, inkább.. lágyan követelőzött.

- Érdekelne, hogy a mindig visszafogott csendes lány, hogyan fog megbirkózni egy olyan feladattal, ahol hangosan kell emberek százainak beszélni - keresztbe fonta a karját és nekidőlt a falnak.

- Majd csak menni fog. Megoldom - néztem rá. Miért érdekli hogyan fogok megbirkózni vele?

- Jó, engem igazából nem érdekel ez. Csak szedd össze magad, mert Jimin minket választott és ha elszúrod őt égeted le.
- elment mellettem de most én szóltam hozzá.

- Te szereted őt? - idióta! Ezért tuti megver.. elás és táncol a síromon.

- És ha igen? Mi közöd hozzá? - fordult felém. Arca eltorzult, mintha nem akarta volna elmondani a legféltettebb titkát. De a pillanat hevében nem tudott uralkodni magán. Megráztam a fejem, és leültem a helyemre.

Óra közben - amire cseppet sem figyeltem - egyszer csak annyit hallottam, hogy a tolltartómból az egyik toll kiesett és az ölembe gurult. Pedig nincs huzat. Visszatettem, és ránéztem a füzetemre aminek üresnek kellene lennie ám most volt rajta egy sor.

-,,Elmegyünk ma fagyizni suli után?" - ennyi volt csak rajta, de, hogy hogyan került oda, azt csak akkor értettem meg mikor megláttam azt az ismerős árnyékot az enyém mellett. Mondjuk aki rám nézett biztos hülyének gondolt, hiszen csak annyit láthatott belőlem, hogy hátra fordulok a fal felé és mosolyogva bólintok.

- El - suttogtam neki majd vissza fordultam. Ekkor újra közeledni kezdett felém, és mintha csak mellettem ülne felkúsztatta árnyékát a székre és kezét az enyémre tette. Bár nem volt velem, mégis éreztem keze melegét, ami fogott óra végéig. Csöngetéskor még egy üzenetet hagyott úgy tűnt el. ,,A ház előtt várlak." Mivel abban az utcában van a fagyizó ezért megértem, hogy miért ott.

Gyorsan össze pakoltam és siettem kifelé. El is felejtettem, hogy Jimin megbeszélte magával miközben én is ott voltam, hogy ma is együtt megyünk azon az úton. Ez a találkozás, most fontosabb volt nekem mint ők.

- Oh, Jun! - ezt nem hiszem el! Most meg a tanár úr! Eddig még csak hozzám se szólt, most, pont most mit akar? - Segíts nekem kérlek, a többiek már elmentek. - Azt kétlem, mivel én jöttem ki elsőnek a teremből. Vagy lehet a saját osztályából mentek el? Mivel nem akart kétszer fordulni arra kért, hogy egy kis papír halmot vigyek utána, mert az egészet nem bírná el, és nem is látna ki mögüle. Nem volt nehéz, nem arról van szó, de a szívem hevesen vert, hiszen minden perc számított. - Tedd csak le az asztalra - engedett a tanáriba előre. Hallottam, hogy bezárja az ajtót, amit nem tudtam elképzelni ugyanis mind a két keze foglalt volt a papírok miatt. Letettem a szélére ahol nem volt semmi, és a helyet is csak annyira foglalta, hogy ne legyen útban. Ám mikor megfordultam rettentően megijedtem. A tanár úr olyan közel jött, hogy szinte éreztem minden levegő vételét. - Köszönöm a segítséget - derekam két oldalán ráfogott az asztal szélére ezzel teljesen sakkba szorítva és közel hajolt amennyire csak tudott. A végére már az asztalon feküdtem, annyit hátráltam, ő pedig rajtam.

- Mennem kell - tettem rá kezem a mellkasára, és próbáltam eltolni de semmi értelme nem volt.

- Ugyan, dehogy kell - A fejem halkan koppant, ahogy elfogyott minden terem amerre menekülhettem volna. Kezeit megéreztem magamon ahogy közre fogja csípőmet ajkai pedig a nyakamra tapadtak és erősen megszívták.

- Ne! Engedjen el! - semmit se tudtam csinálni csakis könyörögni és ordibálni vele, de ezzel csak még jobban feldühítettem. Letépte a felsőm gombjait ami alatt csak a melltartóm volt, és a kezével felhúzta a lábamat, hogy ne lógjon. Hátra nyúlt, és a combomat kezdte simogatni mikor valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.

- Jun? - hallottam meg a hangot ami eltört bennem mindent és hisztérikusan visítani kezdtem. Olyan hangon amit nem is tudtam, hogy képes vagyok kierőszakolni magamból.

- JIMIN! JIMIN KÉRLEK SEGÍ-

- Kussolj - fogta be a számat. A könnyeim már áztatták nem csak az arcomat hanem az asztalt is, ahogy leszorította a fejem. Kezei a hasamról elkezdtek feljebb mászni mikor egy nagy puffanást hallottunk, és csak annyit éreztem, hogy leszállt rólam. Felültem és próbáltam levegőt kapni miközben végig néztem, ahogy Jimin behúzott egyet neki. Beverte a fejét a falba és elájult. Vagy meghalt nekem édes mindegy volt. Remegő kezemmel húztam össze magamon a ruhámat, hogy takarjon.

- Jól vagy? - jött oda hozzám és kérdezés nélkül magához ölelt. - Ne haragudj későn jöttem - megráztam a fejem, és eltoltam magamtól. Ő legalább engedte... nem akarom, hogy most bárki is hozzám érjen.

- Köszönöm...

- Ne nekem, hanem MinJi-nek - mutatott ki az ajtón de nem volt ott senki. Gondolom ott várja őt, csak nem mutatja meg magát.

- Neki? - vettem vissza a hangomat, hogy ne hallja.

- Igen. Ő szólt nekem, hogy a tanárral bementél a terembe de nem jöttél ki. - Hát persze, MinJi tudta róla, hogy pedofil, vagy valami hasonló. De miért segített? - Na gyere.

- Köszi, de innen megoldom - mondtam és kikerülve őt elfutottam a szekrényemig. Kivettem a tesi cuccomat és a szétszakadt felsőmet átvettem, hogy ne abba menjek haza.

- Ne értsd félre - jött be az öltözőbe a lány. - Csak azért mondtam el neki hol vagy, mert furcsállta, hogy nem jöttél oda hozzánk. - Most jött ez az a pillanat. Örültem neki, hogy a napokban velük voltam, mert ha nem így lett volna, senki se mentett volna meg. - Szóval én-

- Köszönöm - bólintottam és a szemébe nézve meghajoltam. - Tényleg köszönöm. - Nem akartam tudni, mi zajlódhat le a fejében. Nagyjából úgy fagyott le mint én mikor Taehyung először nyúlt hozzám. Te jó ég Taehyung! Szegény ott vár már már mióta! Sietnem kell.