Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett

8. - Valamit - valamiért

Ziháltan ültem fel az ágyamba és dobtam el magamról a takarómat. A torkomhoz kaptam, ahol az előbb még éreztem az ujjait, de most nem volt ott semmi, egy karcolás sem csupán a szorongató érzés által keltett bizsergés. A ruhám is rendesen rajtam van a vállam pedig nem sajog ahogy az álmomban. Ezek szerint az volt. Hát persze, hiszen akkora baromság volt.. hogy nem jöttem előbb rá.. de az érzések olyan valóságosan hatottak rám..

- Elég érdekes lány vagy - jött egy idegen hang a sarokból. A sötét miatt nem láttam ki az csak az alakját, de a hangja ismerős volt már annyira, hogy tudjam. - Mindig ilyen cifrákat álmodsz? - nem foglalkoztam kötekedő beszólásával csak próbáltam megnyugodni. A levegő ismét rendesen áramlott a tüdőmben, de a szívem még mindig úgy vert, hogy az már fájt. - Ezek szerint - kezdett ismét bele de most már közelebbről hallottam így felnéztem rá. Leült mellém és magához szorított. Állam a vállán pihent ahogy az övé is az enyémen. - Mégis félsz tőlem.

- Engedj el - suttogtam mintha a másik szobában alvó keresztanyám meghallhatná.

- Nem. Amíg meg nem nyugszol - kijelentését megerősítve följebb ült így még jobban magához tudott húzni. Ez is a kedvére van? Elvégre most nem mentett meg, akkor meg minek foglalkozik velem? Szereti ugratni az embereket ezzel? - Viszont, egy dolog igaz volt az álmodban. - Már éppen megnyugodtam a karjai között mikor egyetlen kijelentésével újra felemelte a pulzusomat az egekbe. Ha így folytatom orvoshoz kell majd mennem mert a szívem nem fogja kibírni. - Tényleg szeretem, ha egy nő sikít nekem.

- Azt mondtad, nem fogsz bántani - utalok az első találkozásunkra. Megingatta a fejét, majd el is fordította, hogy közvetlenül a fülembe tudja mondani mit akar.

- Nem csak akkor szoktatok sikoltozni, mikor fáj valamitek. - Először le sem esett, talán a helyzet miatt, talán amiatt, hogy éjszaka közepe van. Aztán mikor rá pár másodpercre elérte a tudatomat perverz kijelentése felhúztam a kezem és elkezdtem taszigálni, hogy engedjen el, de ő kitartóan szorított magához.

- Taehyung - mondtam ki a nevét elsőször, mire egy halvány hümmögés jött válaszul. Hallod ha itt elalszol kidoblak az ablakon arra mérget vehetsz. - Tulajdonképpen mit akarsz te tőlem? - öntsünk tiszta vizet a pohárba, hátha elárul még több dolgot arról, milyen is lesz az elkövetkező... élet szakaszom.

- Fel akarlak falni - mondta továbbra is mozdulatlanul. A vér is megfagyott bennem. - Mindenhol érinteni akarom a bőrödet, uralni a testedet és birtokomba venni a tudatod, hogy ne létezzen benne más csak én. Addig húználak, amíg gondolkodni is képtelen lennél, és amíg te is élveznéd ahogy birtokba veszlek és győzök feletted.

- OKÉ! Nem kérdeztem semmit - állítottam le további fantáziálgatását.

Este a perverz szavalata után megérezte, hogy komolyan megijedtem tőle így elengedett és elment. Alig tudtam aludni, de szerencsére ma péntek volt, utolsó nap... túl kell élni. MinJi egész nap került, de éreztem minden percben, hogy engem bámul zaklatott arckifejezéssel. Nyilván megilletődött az akkori viselkedésemtől, hiszen sose szóltam neki vissza, faképnél meg szerintem mióta az eszét tudja senki se hagyta úgy.

Tesi előtt mikor a tanár kijelentette, hogy távolugrunk azt hittem lefekszek a földre és megkérek valakit, hogy taposson el. A méretem miatt mindig könyörögnöm kell a kegyelem kettesért olyan kicsit ugrok. Bár szeretek ugrani mert ha csak egy pillanatra is de olyan mintha repülnék, az nem szimpatizál velem.

- Jun, így a kettes sem lesz meg! Fuss neki jobban! - húzza föl térdeit a tesi tanár imitálva a helyes futási technikát. Kifújom beszorult levegőmet ami az oldalamat szúrta, és beállok a sor végére. Ez a harmadik azaz az utolsó próbálkozásom.. ha ezt is elszúrom, most nem fogja megadni a jobb jegyet.