Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett

11. - Ne bánts

Nem érdekelt, hogy délután van, hogy hamarosan esteledik, el kellett mennem onnan. Tőle. Valamiért ez az egész szíven ütött. Nem ezt vártam tőle, csalódtam. De miért is? Ki ő nekem? Egy démon aki kihasználja a testem, miközben megvéd. Ennyi nem több. Egy eszköz. Akkor mégis miért nem apadnak el a könnyeim? Miért érzem azt, hogy aranyos, mikor csak úgy bambul maga elé, vagy lebiggyeszti ajkait? Miért akartam róla többet megtudni?

Hiszen ez egy démon dolga. Becsapott. Elérte, hogy érzéseket tápláljak iránta, de ő persze nem érez semmit. Neki csak addig kellek, amíg valahogy ki nem húzom magam ebből az egyezségből. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy megdug és itt hagy. Miért vagyok ilyen? Miért nem lehetek egy független erős nő, mint ahogy a többiek? Annyira gyámoltalan vagyok, hogy már én szánom magam. Megérdemelném, hogy valaki megöljön.. az is csak nekem kedvezne..

- Jun. - És különben is, ki engedte meg neki, hogy a házunkban legyen? Azt mondta, ő megment, én odaadom magam, az nem azt jelenti, hogy a köztes időben ott lehet! - Jun?

- ROHADJ MEG A KURVA ÉLETBE! - felvettem egy követ és az aszfaltnak dobtam. Ketté tört és el is repült messze tőlem. Minden férfi egy idióta!

- JUN? -

- MIVAN?! - fordultam meg, de rögtön a szám elé tette  a kezem. Te úr isten, mi van velem? - Jimin? - kérdeztem rá az előttem álló személyre mert nem akartam elhinni. Bólintott egyet és az eddig felvett védekező testtartásán enyhített azzal, hogy leengedte mellkasa elé emelt karjait. Most biztos azt hiszi a diliházból szöktem el. - Ne haragudj.. én nem akartam..

- Semmi baj, láttam, hogy valami nem oké, gondolom kizökkentettelek. - Mi a tökömet keres erre? Sose láttam még... nos, a suliban sem, nemhogy itt.

- Mit keresel itt? Ha szabad  - Sose kellett másokkal beszélnem. Elszoktam tőle és most olyan, mintha két külön nyelvet beszélnénk. Idegen.

- Ja, csak sétálok - vont vállat. - Nem a közelbe lakom, viszont nem volt kedvem otthon lenni, így eljöttem. Sétálunk együtt? - mutatott az útra és elindult én pedig fordultam utána.

- Történt valami? - kérdeztem mert nem találtam jobb témát. Csak nem nyögöm be, hogy milyen szép az a felhő ott előttem.

- Nos igen. Anyámék éppen válnak, és egyfolytában veszekednek. Én pedig utálom hallgatni ezért vagy a könyvtárban vagyok vagy sétálok.

- Sajnálom.

- Mit? - nézett rám döbbenten.

- Hogy ilyet kérdeztem. Nyilván nem kellemes erről beszélned - megállt, ami miatt vissza fordultam és rá néztem. Döbbent arccal figyelt, majd elnevette magát. Miért nevet?!

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy. - jött mellém majd ismét elindultunk most kicsivel lassabban. - Sosem beszéltem még veled, de MinJi egyfolytában panaszkodik rád. Viszont te nagyon kedves és tapintatos lánynak tűnsz. Aranyos vagy - elfordultam tőle, mintha észrevettem volna valamit de közbe igyekeztem lenyugtatni magam. Égett az arcom. Erre ki ne pirulna el?!

Tettünk egy kört, majd elindultunk vissza fele. Mármint nekem van vissza fele mivel közeledtünk a házamhoz.

- 6 óra. Azt hiszem elindulok én is mert a végén baj lesz, hogy így elcsatangoltam. Örültem Jun - emelte fel kezét és integetve tovább állt. Köszöntem én is neki majd bementem a kapun. Mielőtt beléptem a szobámba szétnéztem de egy lelket se láttam bent. A nap tovább ugyan úgy zajlott mint mindig. Fürdés, tanulás, alvás. Furcsálltam, hogy nem jön be hozzám, de most jelenleg nem is érdekelt.

Holnap. Holnapután. És azután. 3 nap telt el azóta, hogy faképnél hagytam ő pedig eltűnt. Keresztanyut nem kérdezhetem, mert ő is a befolyása alatt van. MinJi nem volt suliban, szerintem picsanátha gyötri így nem volt a férfire szükségem. Mintha nem is létezne. Kilépett az életemből. Aminek örülnöm kellene, hiszen csak játszadozott velem, de ehhez képest minden éjjel vártam, hogy bejöjjön az ajtón, az ablakban pedig a kaput lestem, hátha szabályszerűen azon jön be. Szólongattam, beszéltem magamban de semmi. Olyan érzés, mintha eddig is csak beképzeltem volna magamnak. De ez lehetetlen hiszen minden alkalommal mikor bemegyek a fürdőbe megérzem magamon a keze nyomát. Tuti, hogy itt volt velem. Dolga akadt? Lepaktált mással? Mi történhetett?

Komolyan aggódni kezdtem a negyedik napon. Kicsivel múlt el nyolc óra, de még mindig nem hallottam felőle. Lehet lemondott rólam, és még arra sem méltatott, hogy a szemembe mondja?

Pontosan tizenegy órakkor, mikor keresztanyu már régen aludt hangos ajtó csapódás ijesztett meg. Már én is félálomban voltam, de amint megpillantottam ki jött be azonnal felálltam az ágyról, és elindultam felé.

- Taehyung. - Alighogy kimondtam a nevét szeme vörösen kezdett izzani amikkel meredten rám nézett én pedig megálltam. De nem magamtól. Uralja a testem és kényszerített, hogy álljak meg tőle távol.

-,, Juuj! Itt hagytak a szüleid? Ennyire nem szerettek? Ez tök gáz!" - hallottam meg egyik óvodás kori emlékemet. - ,,Nézzétek, hogy sír! Te még arra sem vagy méltó, hogy nevessek rajtad!" - Az összes olyan emlékemet átéltem újra, ami rosszul esett nekem akkoriban. Mintha az életem egy rosszul össze vágott tragédia filmjét nézném.

- Hagyd abba! - zihálom a férfinak aki előttem áll. Elengedett de csak annyi erőm volt, hogy a földre rogyjak. Mivel már nem birtokolt a könnyeim automatikusan kezdtek folyni az arcomról ahogy a fülemben szüntelenül hallottam azoknak a nevetését akik engem aláztak meg. Miért csinálja ezt? Nem azt mondta nekem, hogy nem fog bántani? Így büntet meg? - Ta...e..

Nincs erőm beszélni, annyira fáj. Nem az én hibám, hogy a szüleim meghaltak, ők szerettek engem. Soha egy rossz szavuk nem volt hozzám. Miért vádol mindenki engem? Nem vagyok olyan mint amilyennek a többiek leírnak. Akkor miért bántanak? Semmit se tudnak rólam..

Hagyd abba.. Hagyd abba Taehyung...

- HAGYD ABBA!

Egyy pillanat. Egy pillanatra tört meg a varázslata. Hogy akkor abban a percben miért ezt az utat választottam, még most se tudom. Felnyomtam magam, és csukott szemmel neki futottam majd átöleltem a nyakát. Amúgy se láttam semmit a könnyeimtől, nem volt hova menekülnöm, csak a karjaiba. Ha meg akar ölni ám tegye, felkínálkozok neki, csak tegye meg gyorsan, és ne szenvedtessen. - Kérlek... Ne bánts tovább.