Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett

15. - Csakis én

- Nem! Ragaszkodom hozzá, hogy haza kísérjelek - erősködött Jimin. Miután MinJi elfordult én is sietősre vettem lépteimet de hallottam, hogy jött utánam és nem akart elengedni. Képletesen.

- De mondom hogy nem kell. Az... egyik barátom a ház előtt vár.

- Ugyan Jun - néz rám sejtelmes fejet vágva. - Még sosem láttalak egy emberrel sem, ugyan milyen barát az, aki ott vár téged? - picsába veled Park Jimin! Bár igaza van, ha egy antiszoc ember hirtelen bevallaná, hogy van valaki akivel elmegy ide-oda én se hinnék neki.. de ha ezek találkoznak... Bár az emberek vagy nem látják Taehyung-ot vagy csak simán embernek nézik.

Beértünk az utcánkba én pedig már messziről láttam a férfit ahogy a kerítésnek dőlve várt. Ő még nem vett észre, és remélem Jimin se őt.

- Rendben, köszönöm szépen, innentől tudom a járást. - Nem mintha eddig ne tudtam volna.

- Jun, nyugodj meg, nem szabadulsz tőlem. - Meg akarta érinteni a vállamat, én pedig egy apró sikolyt hallatva elugrottam előle. Hirtelen jutott eszembe az a kéz, ami befogta a számat és leszorította a fejem. Kerek szemekkel néztünk egymásra de ő visszahúzta maga mellé a kezét és elnézett más fele. - Ne haragudj, elfelejtettem- mondanom kellett volna valamit, hogy nem az ő hibája, hanem az én gyenge lelkemé, de nem tudtam megszólalni. Elrázott a hideg és meg se tudtam volna mukkanni.

- Jun - hallottam meg Taehyung hangját. Ennyiszer még egyetlen egy nap sem ejtették ki a nevem. Lassan már idegenként kezelem magam. Elém ért, de a mosolya azonnal lehervadt amint meglátta Jimin-t. Mindkét férfi szeme elsötétült, és komoly arckifejezéssel néztek egymásra. Mintha ősi ellenségek lennének, Taehyung-nak még az öklei is összeszorultak, Jimin pedig a fogait csikorgatta mellettem. Kíváncsian néztem, hol az egyikre, hol a másikra de számukra én eltűntem a képből. Egy pillanatra.

- Szóval te vagy az a híres barát - nevette el magát Jimin és hátra lépett egyet. - Mivel nem jársz a sulinkba nem tudlak hibáztatni, de én a helyedben jobban vigyáznék rá - nézett rám aggódó tekintettel - Holnap találkozunk. - Majd megfordult és elindult az ellenkező irányba.

- Mi történt? És miért jött veled haza? Ki ez egyáltalán? - kezdett el ordibálni és Jimin felé mutatott. Mitől lett ilyen ingerült?

- Inkább menjünk. - Amennyire csak tudtam egy bátorító mosolyt csaltam az arcomra és elindultam annak reményében, hogy majd csendben követ. Nem értem, miért baj, hogy az egyik iskolámba járó fiú haza kísért. Úgy viselkedett vele mintha ártalmas lenne már a létezése is. De lehet bebeszéltem magamnak és ez egy amolyan férfi összetűzés volt.

Ez a fagyizás nem úgy történt, mint ahogy én gondoltam. Kikértük, és a visszafele úton megettük de egyikünk se szólalt meg. Mint két idegen, akiknek ugyan arra lett volna dolga..

- Taehyung drága, maradsz vacsorára? - támadta le keresztanyu rögtön mikor beléptünk a házba. Vidáman elfogadta a felajánlást, és amíg el nem készült a konyhában töltötte az idejét. Gyorsan átöltöztem, és elrejtettem az ingemet, hogy majd később megvarrjam.

- És, mi volt a suliban? - érdeklődött miközben letette a levest az asztalra és leült ő is közénk. Nem tehetek róla, de ismét végig futott a gondolatomban minden, hogy mi történt volna ha nem jöttek volna értem. Alig tudtam megállni, hogy ne sírjam el magam és nagy akarat erő kellett hozzá, hogy ne hagyjam elhatalmasodni fölöttem a negatív emlékeket.

- Nem sok. Kivéve, hogy felkértek mint bemondót a most megrendezett eseményre a suliban. - Keresztanyu megfeszült, a kanál kiesett a kezéből és mint aki szellemet látott úgy bámult rám.