Blokk - Átírás alatt

4. Mert mindennek ára van Melanie

A kollégiumban nem adtak semmit a családias légkörre, maradt a hideg elegáns megjelenés, ahogy az iskolában is. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy tanterembe szeretnék beköltözni, a hideg is kirázot tőle. Soha nem voltam még itt, csak az kollégiumban lakóknak és azok rokonainak szabad feljönni a szobákhoz, ebbe a körbe pedig nem tartoztam bele. Osztályfőnökünk elvette a kikészített borítékot a portás asztalról, amire fekete filccel a 10. B-t firkálták sietősen. 

- Minden szobából kérnék egy főt majd, aki megőrzi a kulcsokat. Nincs annyi, hogy minden diáknak jusson. Ezek után pedig szükség lenne rátok fiúk, hiszen a pótágyakat és matracokat az egyedüli karbantartónk nem tudja felcipelni az emeletekre estig, bár kétség nélkül alkalmas embert választottak ide a vezetők, attól még segíthetünk.

A fiúk némi dörmögéssel nyugtázták, hogy a délutáni programjuk eldöntetett, és nem túl kellemes hangulatban, de folytatta az osztály az útját. Az alaksorban a táncteremnél hét lány végül leszakadt a csoportunkból. Az első szinten szintén csak két szabad szoba volt. Egy vasaló szoba, (ami hét fiúnak lett kiosztva) és a Szilencium I. táblát viselő terem. Itt az alacsony Alice vette át a kulcsot. Másnak én oda sem adtam volna. Alice egy nagyon erős személyiség, aki precíz, nem tűr ellentmondást, mégis ki jön az iskola többségével. Chery nem a puszipajtása, de nem is ellensége. Hihetetlen számomra, hogy megtudott maradni a semleges zónában. A második szinten a maradék fiúé lett a filmklubosok terme, (ide kilencen is befészkelték magukat, pedig csak hét ágyat helyeznek el maximum a teremben). Bizonygatták, hogy ők megférnek kis helyen is, így máshol nagyobb lesz a tér, meg amúgy is csak vita lenne belőle később az osztás miatt és stb és stb. George nem tiltakozott kis tervük ellen, azt mondta majd megbeszéli a vezetőséggel, ha nyomorogni akarnak, és ennyiben hagyta. Megérkeztünk végül a folyosó végéhez az új „otthonomhoz": A zene szobához. A harmincnyolc fős osztályunk utolsó négy embere toporgott az ajtóban fáradtan pislogva osztályfőnökükre.  

- Akkor itt kire bízhatom a kulcsot?

- Ezt komolyan megkérdezte tanár úr? – Tartotta ki a kezét Clara, mire osztályfőnökünk elmosolyodott.

- Egy vezető mindig legyen határozott. – Ejtette a lány kezébe a száznégyes szoba kulcsát.

Itt ragadtam a sleppel. Nagyszerű. A szobába lépve döbbenten láttam, hogy hét ágyat már ide bekészítettek. Nem volt egy nagy helyiség az új szobánk. Az utazásokhoz használt kemping ágyakból az első sorba rendezett négy kitöltötte oldalhosszban a helyiséget. Mögötte pedig csak három ágy fért el a balsarokba állított hangszerek miatt. Ott állt a vörös padlószőnyegen a fekete versenyzongora lehajtott fedéllel, rajta pedig méregdrága gitárokkal, ami még mindig olcsóbbak lehetett a tokokban heverő hegedűktől illetve fuvoláktól. 

- Mi ez az ágy? – nyávogta Millie.

- Nem azt mondták, hogy a kollégiumi pótágyakon fogunk aludni? – toppant meg az ajtóban Clara.

- A kollégium ötvenfős, lehetetlen, hogy száz pótágyuk legyen még raktáron, csak nem akartak nyugtalanítani minket. Valószínűsítem ez is az oltási csomaggal érkezett, a zongora melletti jó is lesz nekem – fogtam rövidre és dobtam le az iskolatáskámat és az ágyneművel a kiszemelt helyre.
Felhúzott szemöldökkel nézte végig mind a három a reakciómat, illetve éreztem a hátamon a tekintetüket, ahogy elkezdtem felhúzni az ágyneműmet.

- Te ebbe belenyugszol? - kérdezte Rosalie.

- Nem ,nem tetszik nekem se – vontam meg a vállam – de minek ellenkezzek? Aludni kell valahol.