Blokk - Átírás alatt

1. "A világ szép"

--------két hónappal ezelőtt---------

Nem panaszkodhattam, legelső felszállóként mindig kaptam helyet a kék bársonyülések egyikén, amit aztán másfél óráig el sem hagytam. Valamikor lekötöm magamat egy-egy házi feladattal, vagy leckével, de a mai napon erre nem volt szükség, kivételesen nem írtunk semmiből dolgozatot. Könyvet nem hoztam, nehéz úgy is a táskám a telefonom olvasni meg egyszerűen nem tudok, rögtön elkap a szédülés. Így maradt az unaloműzés legutolsó formája, a nézelődés. Felszállásom után, ahogy elhagytuk az erdős területet, a belváros csillogó pompájába kerültem, az úgynevezett „Kékvárosba" országunk szívébe. Itt szálltak fel a legtöbben, hamar foglaltak lettek a székek, sőt a központból kifelé haladva az utolsó megállónál felszállók már csak állni tudtak. Nagyot nyeltem. Most már egyenletesen zötykölődött a diákokkal teli busz az utolsó megállója felé. A sűrűn lakott utcákban omladozó épületek bukkantak fel, melyek között igazán nagy feltűnést keltett az ezüstösen csillogó jármű hatalmas vörös feliratával: MAGÁN JÁRAT. Elfogytak az üvegpaloták, a hatalmas szökőkutak, parkok. Az utcákat most már törmelék és mocsok borította. Hát persze mert:

- A világszép. 

A kocsmák ablakainak legtöbbjét szétzúzták, összetört italos üvegek sokasága hevert a bejáratánál, a lépcsőn pedig egy részeg pasas fetrengett egy kiszáradt kóró mellett. A lámpaoszlopok közül kettő kiborult a járdára, de senki még ügyet sem vetett rá. Miértelme lenne? Itt még nappal is sötét a világ. Most is félhomály telepedett a környékre.

- Nem szenvednek milliók, mert mindenki jólétben él. 

Ekkor feltűntek a csapatokba szerveződött koldulók a parkolókban. Mezítláb, sáros, szakadt rongyokban, azokon az anyagokon több volt a lyuk, mint az öltés az egészen biztos. A legtöbbjük előtt ócska, idő tépázott dobozok hevertek. Egy anya négy gyerekkel ült, akik folyamatosan sírtak. Elkaptam a fejem, de az utca másik oldalán, egy másik gyerek üvöltött, csak ő egy mozdulatlan nő előtt. A kislány kétségbe esetten szorította magához a szőke piszkos, megfoszlott játék babáját, miközben ordított, és előre hátra hintázott felhúzott térdekkel. A busz haladt, újabb kép tűnt fel, egy hulla hevert a szemetesek között, előtte a megrepedezett járdát, egy sávban vér borította. Ki tudja ki ölte meg, erre még a rendőrség se jár ki. A sikátorokat is nagy ívben kerülik, hiszen ők is félnek a sötétben megbújó alakoktól. A sarkon nők ücsörögtek, megverve méltóság vesztetten. Gyűlölet bánat tükröződött a tekintetükben, ahogy az ezüst buszra néztek, amiben, mi diákok utaztunk. Becsuktam a szememet, mert úgy éreztem, hogyha tovább nézem, a lelkiismeretem ismét egy kést állít a szívembe. Így mondtam el az utolsó mondatot:

- Nincsenek halálos kórok sem. 

Ekkor hagytuk el a kórházat. Ezt onnan tudom, hogy idén, második éve járom ezt az útvonalat, és a mentők hangja, a sipákoló hangszóró, ami folyton jelzett, hogy jelenleg melyik osztályt zárták ismét le, már álmaimban is kísértett.
„Kettes tömbben, ismeretlen vírust diagnosztizáltak, az épületben maradottak kérem őrizzék meg nyugalmukat."
Ha valaki a Körzeti Kórházba kerül, hatvanöt százalék rá az esélye, hogy bent is ragad. A Körzeti Kórházban alig vannak orvosok és ápolók, akik ott dolgoznak azok végkimerülésben hallnak meg, bár talán még őket megfizeti az állam. A Fővárosi kórházról van egyébként szó.
Ezt a boldogságot és jólétet, pedig köszönjük a már hatvanöt éve működő kormányunknak. Hiszen ők mindent megtesznek és tettek szeretett népükért. Ezért voltak a háborúk, és ezért harcolta ki a nép a szabadságát. Ezért a boldogságért!
Nem, ez sajnos még mindig nem hihető. Akár merre nézek szenvedést látok. Sírást, lemondást, sikítást, vért, gyűlöletet, hörgést, halált. Ezekből én csak egyet tapasztaltam eddigi életem során: Amikor három éves voltam elvesztettem anyukámat. Valójában ez nem is igazi fájdalom, ahhoz képest, hogy szinte alig ismertem. Egyáltalán nem ritka manapság a csonka család. Egyszerűen csak eltűnt, a világból, ahogy az életemből is. Nem emlékszem az arcára a mosolyára és még nem is örököltem tőle semmit. Teljes mértékben apára hasonlítok. Pisze orr, világosbarna, egyenes haj, porcelán, szeplős száraz bőr, unalmas őzikeszemek, kistermet. Igen ez Melani Macorcedel, - akiből ezen jellemzők alapján - van még egy pár ezer példány, azonban csak egy jár a Elena Wirbonn gimnáziumba, ahol csak a felsőbbrendűek és gazdagok sarjai tengetik napjaikat. Illetve egyetlen egy ösztöndíjas bekerülhet évfolyamonként, de ők sem bírják sokáig a sok sznob között. Lehetetlen hogy megtartsák igaz valójukat és ne újabb sznob barmot formáljon belőlük az intézmény. Akkor mégis miért utazok napi másfél órákat ebbe a neves iskolába? Talán ha ide járok, vezekelhetek. A legtöbben az általános iskolát magántanulóként vittük végig, de itt a gimnáziumban erősen megkezdődnek a klikkesedések, kapcsolatépítések, álarcok megformálása, illetve a hatalom gyakorlása. Tavaly félreismertem egy embert, csúnyán megjártam, még gondolni sem akarok az azt követő megalázásomra. Nem vagyok mazochista, de meg kell tennem. Muszáj, mert a világ szenved, és én nem bírom egy kényelmes ülő helyen popcorn-nal a kezembe nézni, csak azért mert apa is egy úgynevezett kutya a kormányban. Hiába nem miniszterelnök, nem elnökhelyettes, nem államtitkár, de még nagykövet se. Viszont a közemberek szemében mégis csak apró befolyással rendelkezik egy Országgyűlési képviselő. Kétszázötven dolgozik jelenleg, és mindenkinek képviselnie kell egy-egy gazdasági, vagy közigazgatási területet. Apa Erdészetet és Vadgazdaságot reprezentál.
A busz elhagyta a szegény negyedet és egy erdővel borított körzetbe értünk. A nap még mindig nem bújt elő a felhők mögül, de a fenyőfák tűlevei csak úgy ragyogtak. Volt itt mindenféle: Ezüst, luc... azonban ami sokkal elkápráztatóbb, azaz októberi lombhullató erdő. Már a sárga levelek zöme talán lepotyogott, de a vörösekkel keveredve kilométereken át tartó szőnyeget alkotott. Igazán megtévesztő illúzió, azt el kell ismerni, eszembe se jutna, hogy e-mögött húzódik a nyomornegyed, és az északi tanya. Ide talán illene a fenti három mondatom. Ezt a környezetet csak is miattunk, elit diákok miatt hozták létre. A fejesek úgy gondolták a fővárostól távol a diákok sokkal jobban tudnak koncentrálni, egy természetes környezetben. Ez mind szép és jó, csak emiatt napi egy röpke órát kell a rémes valóságon átutaznom, mire az örök „Paradicsom" kapui kitárulnának előttem. Egészséges emberek, modern iskola és kollégium, fantasztikus természeti háttér. Igen, hatás vadász egy hely.
Az ezüst busz magányosan kanyarodott be a kis mellékutcába ahol lassított, majd zötykölődve megállt.