Blokk - Átírás alatt

7. rész A levél

A sötétben sietősen matattam a táskámban valami íróeszközért. Próbáltam nem csörögni, hiszen az kellett volna még, hogy felzavarjak mindenkit. Végül csak a kezembe akadt egy ceruza és a füzetben egy üres oldalon megkezdtem a fordítást.

- Apa! – toporogtam a dolgozószobája előtt egy vaskos füzettel a kezemben – Apa – kopogtattam be ismét, kissé elnyújtva az utolsó betűt. 

Nem mehettem be a dolgozóba, ez volt a szabály. Oda nem csak a gyerekeknek, hanem még a takarító néninek is tilos volt betennie a lábát. Csak is apa és a kollégái helye volt azaz iroda, de az, hogy dörömböljek az ajtón soha nem volt megtiltva. Végül kínzó hosszú percek után lenyomódott a kilincs, kitartó kopogásomnak hála:

- Na, mi van manó, mit találtál? – guggolt le hozzám érdeklődve, amint meglátta lelkes arcomat.
Hangja kedves volt és vidám, de a szemei alatt húzódó karikák miatt mindig aggódtam érte.

- Ezt nem értem – nyújtottam felé a füzetet – Csak vonalak és pöttyök sorozata, anya sormintát készített? De el is rontotta, mert össze vissza van!

Óvatosan elvette a kopott füzetet a kezemből, aminek borítóján anya neve állt, azt le tudtam olvasni. Már a második osztályos anyagot tanultam Caren nénivel, ismertem a betűket és számokat, de nem fért a fejembe, hogy anya miért firkált össze egy füzetet. Apa elmélyülten nézegetni kezdte, óvatosan hajtva a megsárgult lapokat.

- Ezt hol találtad? – kérdezte figyelmen kívül hagyva az első kérdésemet. 

- A fészerben. Ki akartam venni a kis gereblyémet, de felborítottam a nagy diós vödröt. Az alján volt egy csúnya fadoboz és abban találtam – meséltem lelkesedve.

- Diós vödör? – csukta be óvatosan a füzetet végig simítva a borítón. 

- Igen, van egy dióval teledobált vödör a sarokban, de apa miért csinálta ezt anya? Titokban szeretett firkálni? – tértem vissza a tárgyra elveszítve a türelmemet.

Apa a kérdésemre óvatosan elmosolyodott.

- Ezt úgy hívják morze, nézd csak, a neve alatt is ott vannak ezek a jelek, ha összeolvasod, kapsz egy szót.

Emlékszem, a szám is tátva maradt a csodálkozástól, aztán persze tudni akartam mi van oda írva. Először vonakodott, majd kitartásomat látva, végül csak elárulta: „Naplója". Megan naplója volt a kezében. Kértem, hogy tanítson meg a morze írásra, mert el akarom én is olvasni. Beleegyezett, de ragaszkodott hozzá, hogy valami könnyebbel kezdjünk, így a szobába bevitte a naplót és kihozott helyette egy jóval vaskosabb könyvet. Elsőre nehéz volt, de mindenáron tudni szerettem volna, mit írhatott anya. Ezért szorgalmasan neki láttam. 

Aznap este, nem tudtam aludni, és elindultam megkeresni apát. Nem volt nehéz megtalálni, a nappaliban ült a kandalló előtt. Elmélyülten olvasott valamit, majd amikor végzett egy oldallal, egyszerűen csak kitépte a könyvből és a kandallóba dobta, és mintha mi sem történt volna, folytatta tovább. Sose csinált még ilyet, szerette a könyveket és mindig rendre intett, ha esetleg „építő elemnek" használtam őket a játékomhoz. Mégis anya kopott naplója egyre csak soványodott a kezében. Nem értettem, de nem mertem oda menni, valamiért nagyon féltem tőle. Régen láttam már ennyire elkeseredettnek. Akkor értettem meg, hogy felém mindig a vidám mosolygós arcát igyekezett mutatni, de most, a kandalló narancssárga fényében, rémesen elveszettnek és öregnek tűnt. A szemeiben ült valami furcsa sötétség. Visszamentem a szobába. Soha nem hoztam szóba azt, amit láttam, beleértve anya naplóját is. Egyedül a morze írás tanulását folytattam.