Az istenek kegyeltje [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

XV.

Sziasztok!
Íme a következő rész! 😊
Innentől még gyorsabbak lesznek az események, kicsit napló szerűek lesznek a részek.
Kellemes olvasást! 😊

Egy órával a tanács gyűlése után egy mély vágással - megcsúszott a kezem véradás közben, Blake összevarrta -, valamint néhány öltéssel vagyok gazdagabb. Minden táborlakó adott néhány csepp vért egy seregbe, amit Kheirón a fára öntött. Hihetetlen módon a zsugorodás megállt, sőt, a fa ismét megnőtt kicsit, és pajzs is erősebbé vált.
A rengeteg vér hatására a fa és a tábor védővonala úgy pulzál, mintha elő szív és érrendszer volna.
Rémisztő látvány, de valahogy biztonságérzetet ad.
Egyik nap azonban nagyon furcsa dolog történik. A vér, ami hasonlóan bugyogott, mint Tháliáé, elkezd felkúszni a fenyő kérgén. Tekeredik rajta, fojtogatja a növényt, ami alig negyed óra alatt rohamosan száradni kezd. Blake és Roy idegesebbek, mint valaha, Will pedig folyton a gyengélkedőn van, és igyekszik megoldást találni, valamint elvinni a figyelmét. Javaslatára az általam főzött élet-halál esszenciát a fára locsoltuk, de inkább kijött belőle a halál, mint az élet.

- Szóval...

- Szóval semmi sem jó - foglalja össze Nico.

- Igen.

A kanapén ülünk egymással szemben, ő apróra húzza magát, a lábait a teste alá gyűri. Az éjjeli levegő bekúszik a bukóra hagyott ablakon, lehűti a szobát.

Nico megborzong.

- Nem tudom, mit lehetne tenni.

Hallgatok kicsit.

- Clarisse tart Willtől?

Figyelem, Nico miképp reagál a nevekre; összevonja a szemöldökét, és gyanakodva méreget.

- Kéne?

- Hát, én nem tudom.

- Will Solace Apollónos. Senkinek sem tud ártani.

- Ő a legjobb hadi orvos a táborban! - védem meg gyorsan.

- Még jó, hogy én nem erről beszélek - forgatja meg a szemeit.

- Hanem?

- Hanem hogy homlokegyenest szembe megy az elveivel, hogy kárt tegyen valakiben.

- Nico, minden embernek ilyennek kéne lennie...

- De mi nem emberek vagyunk - mutat rá.

- Ez igaz...

- Így nem tudja megvédeni magát, sem mást.

- Láttam Willt küzdeni! - hazudom. - Jó harcos!

Nico szárazon elmosolyodik.

- Nem mondtam, hogy nem az.

- Csak azt, hogy nem harcol!

- Ezt sem.

- De igen! - csattanok fel. Teljesen belezavart a beszédben.

- Azt mondtam, hogy nincs belekódolva az, ami mondjuk belénk. Hogy öljünk, ha úgy adódik. Van néhány Apollónos, aki van olyan kegyetlen, mintha legalább is Orcus gyermekei volnának. De Will nem ilyen. Ő az életet képviseli.

Megvonja a vállát, kulcscsontja ijesztően kirajzolódik.

- Véded? - ahh, talán mégis arra megy ez a beszélgetés, amerre én akarom, hogy menjen!

- Nem - feleli bosszúsan, mintha előre tudta volna, mit fogok kérdezni. - Tényeket közlök.

Felvonom a szemöldököm. Megfigyeltem, néha milyen furcsa hanglejtéssel beszél, mintha túl sok régi filmet nézett volna, és eltanulta volna belőle, hogyan beszéltek az emberek az 1900as évek elején-közepén.