Az istenek kegyeltje [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

XVII. ÁTÍRVA + Betűkihívás

Köszönöm szépen, Leo_Valdez375! 😍
Az én betűm az N lett. Nézzük!

Fiú név: Nico (haha😐😂)
Lány név: Naomi
Wattpad író:  nnnnos nem találtam egyetlen N betűs áldozatot sem, így bukta. 😐
Wattpad könyv: Néma szépség (vakszerelem írása)

Kihívottaim:
just_svg - H
Leonetti686 - C
Minda_Chan - T
203phoenix - O/Ó
JAS-002 - F

Ha van kedvetek, csináljátok meg😊
Kellemes olvasást!

Néhány nappal, vagy héttel később - nem tudom - az egyik ételhordó becsukja maga mögött a pince ajtót, ahogy belép hozzánk. Ezt eddig sosem csinálták, így nehezen, de kíváncsian emeljük fel a fejünket.
Elénk teszi a nagy fémtálcát, amire szokatlanul sok étel van pakolva.

Halkan letopog a lépcsőn, majd a tálcát a földre teszi. Mi gyanúsan nézünk rá, majd egymásra.

- Ki vagy? - kérdezi fojtott hangon Annabeth.

Az alak felénk tolja a tálcát, de nem szól, arcába fekete csuklya lóg.

- Az a miénk..?

Éhesen meredünk a friss kenyérrel és gyümölcsre.
A kapucnis némán közelebb tolja, majd lassan indul kifelé. Sántít a jobb lábára, veszem észre. Úgy látom, ezt Annabeth is felfedezte, Will kevésbé, azzal van elfoglalva, hogy ételt adjon annak a két embernek, akik a fal mellett döglődnek.

- Ki vagy és miért adsz nekünk ennyit enni? - emeli meg Athéné lánya a hangját.

Ezúttal sem érkezik válasz, csak az ajtó csukódik halkan.

- És ha mérgezett? - nyelek egyet.

- Nem az - rázza a fejét Will. - Nem az - ismétli meg magának halkabban.

- Ha meg akarnának mérgezni minket, kevés ételt adtak volna, mint eddig, hogy gyanútlanul bezabáljunk mindent - érvel Annabeth. - És a méreg nem terem minden bokorban, drága mulatság. Nem fogják ránk pazarolni. Simán meg is ölhetnének. Tessék - egy nagy kenyér csücsköt ad a kezembe, amit hálásan elfogadok, néhány szem érett eperrel együtt két harapással eltüntetem. Igyekszem lassan rágni, de egyszerűen lehetetlen... Az eper és a friss kenyér íze szinte ismeretlen számomra.
Annabeth szánakozva néz rám, majd elnéző mosollyal nyújt felém még egy darabot.

- Ezt is edd meg.

Megrázom a fejem.

- Látom, hogy éhes vagy, na - sóhajt, és a kezembe nyomja. - Edd csak meg.

- Ez a tiéd...

- Tévedsz - von vállat. - EZ az enyém - kivesz néhány szemet az eperből, és befalja, majd a gyümölcsből oszt nekünk, a többit pedig egyedül eszi meg. Kenyeret nem fogyaszt.

Mire befejezzük az evés - valljuk be, annyira nem volt egy hosszadalmas procedúra -, fentről mozgolódás hangja szűrődik le. Fojtott beszélgetés és valaki tologatja az asztalt. Kérdőn nézek a fülelő Annabeth-re. 

- Mi ez? - kérdezem végül, amikor percek múlva sem reagál a szemkontaktus kezdeményezésemre. 

- Fogalmam sincs. 

Valaki egészen kivehetően a bátyám hangján beszél. Elcsavarodik a szívem. 

- Sajnálom, Darcy - mondja csendesen a szőke. 

Megrázom a fejem. A bátyám ezek szerint áruló. Meg tudom érteni. Élni akar, ez becsülendő. De akkor is nagyon félek nélküle. 

- Blake nem áruló - szólal meg Will halkan. Ő még mindig apró kenyérdarabokkal próbálja etetni azokat, akik maguktól nem esznek. - Ismerem őt, a testvérem. 

Féltem, hogy ezt fogja mondani. Fáj hallanom, hogy ennyi emberrel kell osztoznom Blake-en. Rendben, Will csak egy valaki. De akkor is... Blake az ÉN tesóm, ÉN ismerem, ÉN lakok vele... 

- Nem árulná el a tábort. Annyit tett érte. 

Annabeth bólint. 

- Ezt elismerem. De élni akar. Mint mi itt lent mindannyian, de ő egy biztosabb utat választott. 

- Blake diplomata. Ezért tartja Roy őt maga mellett. Jól tárgyal és lefogadom, hogy jelenleg is ezt csinálja. 

- Diplomata? - vonom össze a szemöldököm. Annyira nem illik ez most valahogy a beszélgetésünkbe. 

- Igen. Bármit megtesz azért, hogy béke legyen. Ne nézz így... 

- Bocsánat. 

Eltűnődöm. Hogyha Blake valóban tárgyalni próbál, akkor nagyon, nagyon kell sietnie. 

Blake's POV

Ez az egész helyzet az a tipikus "bazdmeg" helyzet. Luke-nak esze ágában sincs meghallgatni engem, bármikor, ha beszélni próbálok, vagy próbáltam vele, elhajtott. A pincébe leszökni lehetetlen, folyamatosan őrzik. 

- Shelter - egy Orcus gyerek hátba vág. - Luke keres. 

Minő újdonság... 

- Vigyázz vele. Haragos - a srác sötéten elvigyorodik és belök a Nagy Házba. Bent valóban ott van Luke, nekem háttal, az ablakból bámulja a tönkre tett tábort. Kezében pohár, a pohárban nektár, mintha valami rossz maffia vezér volna. A lét lassan az egyik növényre önti, a poharat pedig egyszerűen elengedi. Az nagyot koppan és ripityára törik a padlón. 

- Mondtam, hogy legyenek veled kedvesebbek - fejét félig oldalra fordítja, hogy lássam az arcát és elhúzza a száját. - Ezek szerint ez nem jött össze - sajnálkozik. - Tudod, elég nehéz kordában tartani ezt a csőcseléket. 

- Kordában tartani? 

- Igen. Olyanok, mint egy csapat birka. Csak bégetnek egész nap és siránkoznak. Pedig itt a nagyszerű lehetőség, hogy erőt kapjanak! Ez az egész olyan, mintha valaki mondjuk - egy pillanatra megáll - megnyerte volna a lottót. De öröm helye: jaj, de rossz nekem, gazdag vagyok! - kezeivel macskakörmöt rajzol a levegőbe. 

- Vagy úgy. Te vagy a lottó? - érzem, ahogy az orrlukaim dühösen kitágulnak. 

- Hát... Igen. Ha úgy vesszük. De én inkább azt mondanám, hogy messiás - vigyorog rám. 

- Mit akarsz ezzel az egész ámokfutással? 

- Ami azt illeti- 

Kintről kiáltozások hallatszódnak. Luka először elsápad, majd hatalmasat csap az asztalra.Felpattan és cifrán káromkodva indul az ajtó felé, de nem elég gyors. A bejára kivágódik, Luke megtántorodik. Magas, hosszú köpenyes alak áll az ajtóban. Rosszallóan ciccegve járatja a szemét a szobában, végül hidegen Luke-ra mosolyog. 

- Nem egészen ezt parancsoltam, ha jól emlékszem.