Az istenek kegyeltje [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

XXI. - Darcy Apollónhoz megy

- Itt van apuci sokadik szeme fénye! - kiált, mikor oda érek hozzá. Nem tudom nem észre venni, mennyire hasonlítunk. A kék szeme, a haja, a bőre árnyalata... Megrázom a fejemet. - Nagyon vagány voltál, csajszi! - kacsint. 

- Te végig láttál? 

- Hát persze! Nem hagyom ám magukra a gyerekeim.

- Értem... De akkor miért nem állítottátok le ezt a mészárszéket?! -  csattanok fel hirtelen. 

- Hohó, kisasszony - nevet. - De tüzes lett valaki! 

Dühösen meredek rá. Hihetetlen, hogy mindez felesleges volt. 

- Nem jöhettünk, amíg nem volt teljes a létszám. Nekünk is vannak fontos ügyeink ám! 

- De talán annak a tízéves kisfiúnak is volt, akit szétvert egy legalább tizenhat éves állat! 

- Értsd meg, hogyha előbb jövünk, megszökik előlünk. Nem tehettünk mást. Áldozatot kellett hoznunk, vagy nem egy olyan kisfiú halt volna meg. 

Fújtatok, mert igaza van. Ez egy fájdalmas beismerés. 

- Mi lett vele...? 

- Helyre raktuk őt. És a darabjait. Szóval mindent. 

- Hova...? 

- A Tartaroszba. Hádész majd gondoskodik róla, hogy ne egyen több műhiba - az arcomat figyeli. - Darcy - ránézek. - Örülök, hogy jól vagy. Will és Blake sokat meséltek rólad. 

- Tényleg a te lányod vagyok? - összehúzom a szemem, kérdőn pislogok fel rá. 

- Persze, ki másé - nevet. 

- Hádészé. Elismert ő is... - motyogom magam elé. 

- Persze. Erős vagy és alig van gyereke. Nevezetesen kettő. Nyilván magának akar. 

- Kettő? - elképedek. 

- Igen, van egy másik is. Hazel a neve és a római táborban lakik. Erről kérdezd Blake-et - mondja gyorsan, mikor látja, hogy kérdezni akarok. 

Bólintok, egy darabig csendben vagyok. 

- Honnan veszed, hogy a tiéd vagyok...? 

- Nézz magadra. És nézz a többi gyerekemre. Szerintem tiszta sor - vállat von. 

- De az erőm, amit eddig felfedeztem, ha mondhatom így, olyan fura... 

- Mondjuk, hogy kísérleti gyerek vagy - szusszan fel. 

- Szivárvány gyerek? - egyik szemöldökömet felhúzom. Apollón elvörösödik. 

- Kizárt, Hádész egy utálatos majom. És nem is néz ki jól. 

- Grrrr - legyintek. - Akkor hogy lehetek mindkettőtöké? 

Apollón sóhajt, majd közelebb húz, mintha hétpecsétes titok volna. Ami igaz, igaz, nem terveztem nagydobra verni. 

- Hádésszal fogadtunk. 

- Tessék? 

- Hogy kinek erősebb a vére. Szerinte az övé, mert ő egyel "korábbi generáció", hogy úgy mondjam. Szerintem pedig az enyém, mert... Hát, nagyszerű vagyok! - néz rám komolyan. 

- Ááááh. 

- A lényeg, hogy összegyúrtunk egy gyereket, hogy kiderüljön, kié az erősebb. 

- Én? 

- Te. 

Egy pillanatra hallgatok, végül előhozakodok azzal, ami régóta bántotta a szívem. 

- Aki szült...? 

- Az anyád? 

- Ő él. 

- Mivan?! 

- Nem, nem az igazi - csitítom el. - Csak nekem ő az anyukám. De én most azt akarom tudni, mi lett azzal, aki kihordott. 

- Valami történt, miközben születtél és nem élte túl. Röviden. 

- És hosszan...? 

- Nem tudom. Illetve, de, tudom, de én ezt most nem.. - sóhajtok. - Nem kell tudnod. Halott, ennyi. 

- Milyen költői... - dünnyögöm megbántódva. 

- Darcy, komolyan. Az én lányom vagy, elég ennyit tudnod. Örököltél egy csomó jó dolgot is - vigyorog rám. 

- Aha... 

- Többek között a makulátlan bőrödet. Az az árnyék miért bámul ennyire? - bök Hádész felé. 

Vállat vonok. 

- Beszéltél már vele? 

Ha nem beszéltek, kérlek, választ a Darcy Hádészoz megy című fejezetet!

Ha ott már voltál, ugorj a Darcy egyedül marad című fejezetre!