Az istenek kegyeltje [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

XI.

Minda_Chan-nak❤️

A fejem a nap tovább részében Will mondatán kattog.

"Apropó, ha már beszéltél "az élettel" a főzetről, nem kéne a "halált" is beavatni, hm?"

Nos, köszönöm szépen, igazán nehezen lehetett volna ennél furmányosabban fogalmazni... Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, és az agyam dupla fordulatszámon pörög. Az egyik Héphaisztoszos (valami Leo) viccesen meg is jegyezte, hogy "Hé, idáig hallom a fogaskerekeidet, csajszi!". Nos, ha ő hallja, akkor én..? Majd bele süketülök!

Jobb ötlet nemrévén este elköszönök az Apollónos tesóktól, és a cókmókommal együtt elindulok a Hádész bungiba. Mit ne mondjak, Nico mai arca, hangja és mondatai után igen erős görcs van a hasamban. Nyugi, Dee, legrosszabb esetben fogja magát, és jól kidob a bungalóból.
Végül is, mi az neked, nem? Nyekkensz egyet és visszahúzod magad az Apollón-vityillóba.

Na, várjunk csak! Nekem holmi Nicócska nem fog pattogni, mint egy szöcskelabda! Hádész engem is elismert (arról nem is beszélve, hogy ő, Nico, azt mondta, hogy nem érdekli, mikor vagyok bent a házikóban), úgyhogy jogom van ott lenni és ott lakni, élni, aludni! Persze, csak ha megengedi...

Egy kicsit bizonytalan vagy, Darcy. Vagy mégsem..?

Ó, istenek, kopogj már be!

És bekopogok.
Én hülye, ostoba, kettyós, szerencsé- Na, jó, a magától kinyíló ajtó még midnig totál para.
Lassan beljebb megyek, közönséges tramplinak érzem magam, ahogy a lábam szolidan döng a padlón, bemenet közben.

- Tervezed beomlasztani a bungaló tetejét? - kérdezi halkan. Sötét van, így lövésem sincs, hogy hol lehet.

- Bocsánat... Hangos voltam?

- Csak egy kicsit... - hangja gúnyos és szórakozott. - Hadd segítsek.

Mielőtt bármit tehetnék, a kardigánom magától vándorol le rólam és akasztja fel magát a fogasra.

- Tudom, mit akarsz modnani, szóval csak gyere közelebb.

- Mi..? - zavarban vagyok. - Merre "közelebb"?

- Előre - sóhajt fáradtan, és szinte látom, ahogy a szemeit forgatja.

Engedelmesen elindulok, és abban a pillanatban, hogy nekimegyek a fekete bőr kanapénak, előttem egy hatalmas kandallóban zöld tűz gyullad ki. Először megijedek, de a lángok szépen lassan normális színt öltenek, a szoba kivilágosodik, és a szemem elé tárul a legutóbbi látvány. Furcsán megnyugtatónak találom a szobát.
Ő egy három labú sámlin ücsörög az egyik lehetetlenül kialakított sarokban.

- Jó, nem vagyok kőműves! Vagy hogy hívják ez most... - zavarban van. - Ne fikázd a sarkomat!

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy ne szólj b-

- Ezt te építetted?

Nico arca a következő kifejezést ölti:
Ezt most komolyan kérdezi..? 😐
Vagy: Istenek, nem bírom... Megölöm magam😒
Nem tudom pontosan eldönteni.

- Szerinted, melyik táborlakó volna hajlandó megépíteni egy bungalók Hádész számára? De úgy őszintén...

Hallgatok, és mint eddig sokszor, most is átgondolom, hogy Nicóban mennyi fájdalom lehet.

- Igazad van... Ne haragudj.

Percekig némán néz, én pedig úgy érzem, menten elájulok. Veséző pillantással mered rám, és szinte hallom: Mindegy, mit mondasz el nekem, én úgyis megtudom, ami érdekel...

- Felejtsd el. Van egy másik szoba is. Használd, ha akarod. Vagy maradhatsz itt kint is - lassan beszél, mégis úgy érzem, mintha darálna.

- Rendben. Köszönöm.

Feláll, és elindul a múltkor nyitva talált szoba ajtaja felé.

- Amúgy miért jöttél át? Azt hittem, elég világos voltam.

Nem néz rám, nekem háttal áll.

- Az voltál. Világos. De azt hiszem, minden lehetőséget ki kell próbálnom, hogy tudjam, jó döntést hoztam e.

- Áh. Vagy úgy.

- Ezért vagyok itt, és lehet, hogy egy darabig maradok is.

- Mindegy, hogy jó-e a döntésed. Már nem tudsz rajta változtatni - mondja végül, hosszú percek hallgatása után. - Az egyik isten hazudik. Ha Apollón az, Hádészt megsértetted azzal, hogy őt választottad. Ha az apám a sáros, akkor jól választottál. Úgyhogy, lényegében teljesen mindegy, hogy jól, vagy rosszul ítélted meg a helyzetet.

Ledöbbenve állok. Igaza van, és ez azt ami legjobban megrémít. Lehet hogy magamra haragítottam egy főistent...

Kiráz a hideg a gondolatra.

- Jó éjt - tovább megy.

- Nico! - szólok utána. Hirtelen nagyon nagyon nem akarok egyedül maradni a bungaló bármely helyiségében. De ahogy megáll, és várja, hogy beszéljek, valahogy nem akaródzik kimondani, hogy félek. - Jó éjt, neked is...