Minden emberi lény elgondolkozott már legalább egyszer azon, hogy milyen is az, ha szerelme és közötte kiég az a bizonyos láng, egy apró szikrát sem hagyva. Sokaknak sikerül – legnagyobb szomorúságukra – megtapasztalni ezt a megfogalmazhatatlan érzést, mit szavak szinte teljesen képtelenek körülírni. S én mint egy örök álmodozó, ki naivan hitt az első látásra szerelemben, és abban, hogy a számomra életemet jelentő személy ugyan úgy viszonozhatja az érzéseimet, megtapasztalhattam ennek a bizonyos lángnak kiégése utáni keserűséget és fájdalmat.
Maradék ruháim hajtogatom, majd süllyesztem őket bőröndömben, a még számukra megtartott helyre. A nem engem illető anyagokat fájó szívvel dobálom arrébb, vissza emlékezve a pillanatokra, mikor fülig érő mosollyal húztam magamra volt szeretőm pulóvereit túl méretezett pólóit. Magamba szívva kellemes, biztonságot nyújtó illatát, mi átmelegítette bensőm mi csak arra vágyott, hogy újra láthassa választottját. Egyik kedvencemet újra orromhoz szorítom magamba szívva annak illatát. Az elmúlt napok egyikén viselhette ugyanis az egész cigarettától és alkoholtól bűzlik. A szenvedélyei miket helyettem választott.
Csomagom cipzárját behúzva, zárom le azt, az életem egyik leghosszabb fejezetével együtt miről még egyszer azt hittem, hogy öröké fog tartani, magába foglalva összes pillanatunkat, koporsóba zárásunk napjáig. Az álomképek újra meg jelennek szemeim előtt, - mik enyhén benedvesedtek a sok érzelem, s körülötem lezajló eseményre. Tisztán látom, ahogy együtt feküdtünk újdonsült lakásunk, frissen vetett ágyán, hosszú, az újonnan szerzett épület kicsinosításával töltött napunk után, azon tűnődve mi lesz velünk a jövőben. Ahogy próbáltuk egybe szőni sorsunk szálait, mik eddig azonos úton is haladtak.
Két bőröndöm kerekei, hangtalanul s lazán siklanak a laminált padlóval fedett talapzaton, lábaim mellet. Konyhánkba érve, idézem akaratlanul is fel az újabb pillanatokat. Mikor főzés közben hátam mögé surrantál, s szerelmes semmiségeket suttogtál fülembe, ezzel próbálva elérni, hogy minden figyelmem csak neked szentelhessem, mire mindig is oly' hűen vágytál. Az én figyelmemre. Vagy épp évfordulónk alkalmából együtt eltöltött vacsoránk, mikor feltetted a kérdést mi mindkettőnk életét felforgatta. Soha nem fogom elfelejteni ahogy féltérdre ereszkedve, húztad elő, lábaidra szorosan simuló nadrágod zsebéből, az elegáns, enyhén díszített ékszert. Mit az ajkaimat elhagyó bűvösszó hallatán óvatosan gyűrűsujjamra csúsztattál, s már felém tornyosulva zártad be azt a szinte semminek mondható távolságot ajkaink között, párnácskáimat egy lassú, érzelmes táncba hívva. Az emlékek feltörésével íríszeimből is kicsordulnak az első könnycseppek, miket akaratosan, erővel seprek le arcomról. Legkevesebb érzelmet próbálva kimutatni egy apró koppanást követően helyezem a gyűrűt a márványlapra, majd hátatfordítva neki próbálom elterelni gondolataim, mik csak rólad szólnak.
Vékony ujjaim végig húzom a nappali helyiségbe elhelyezett bőrkanapén, miközben egyenesen haladok a kijárat felé. Élet-szerűen láthatom magunkat egymásba gabalyodva az említett fekvőhelyen. Fejem mellkasodon pihen, míg lábaim a tiéiddel formáz, egy látszólag kibogozhatatlan csomót. Levegővételünk lassú, feleslegesen nem nyitjuk szólásra szánkat, csak mélyen gondolatainkba merülve élvezzük egymás társaságát. Miért nem lehetünk újra olyanok mint régen? Olyan szerelmesek?
Halványan elmosolyodok lehetetlen gondolataimra, tovább haladva uticélom felé. Az ajtóhoz érve akasztom le kabátom a falra erősített akasztóról, sálammal és sapkámmal együtt. Magamra aggatva minden egyes ruhadarabot mi megvéthet a kint tomboló hidegtől és fagytól, vetek egy utolsó pillantást a tágas, falakkal nem igen dúsított helyre. Elűzhetetlen látképeim tengere újra ellep, s szinte megfullaszt. Már nem is egyet pillanthatok meg párosunkból. Gőzölgő forró csokoládés bögrékkel kezünkben, több réteg takaróba bugyolálva a kanapén, egy ikonikus karácsonyi filmen mélázva. A konyha pultnak dőlve összefonódott végtagokkal csókolózva. A hálószobánk felé tartva hiányos öltözékben, vágytól túlfűtve.
Hirtelen hátraarcot vágva, fújom ki az idő közben tüdőmben ragadt levegőt. Sűrűn pislogva rázom meg fejem próbálva kizárni minden ideám, s az előbb látottakat. A nyílászárót nagyra tárva, kapom fel minden vinni kívánt holmim s a lehető leggyorsabban távozom is, nem erőlködve lakáskulcsom magammal vitelével. Az előbb kinyitott falapot hangos csattanással zárom magam mögött, nem törődve azzal, hogy ezzel bárki kora estéjét megzavarhatom. Immár egy utolsó tekintetet sem vetve hagyom hátra a sötét, arany számokkal ellátott tárgyat, elindulva a lefelé vezető lépcsők felé.
Valahol szívem mélyén azt remélve, hogy talán utánam jön, esetleg új esélyért könyörögve keres fel megígérve, hogy felhagy minden minket kettészakító dologgal. Még ha tudom is, hogy mindez a sok badarság nem fog megvalósulni. Ez a legnagyobb gond az emberi felfogással, naiv és vágyakozó. S minden magának köszönhető hasra esése után is azzal a gondolattal áll újra lábra, hogy „Hiszen álmodozni mindig szabad, nem?"
A/N: Egy majdnem másfél hónapos kihagyás után visszatértem ezzel a kis rövid szösszenettel, mi remélem elnyeri az olvasók tetszését. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy az a kis "könyv" elérte az 500+ megtekintést! (mi lehet néhány ember számára elenyésző, kis szám, de nekem sokat jelent, főleg, hogy meg sem érdemlem)
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•
ФанфикEgy rövid, nagy részt össze nem függő történeteket tartalmazó könyv, melyben csak fiúk közötti szerelmet tartalmazó részek találhatók. Oneshot kérés: Ha van egy kedvenc párosod akikkel szívesen olvasnál, nyugodtan írj privátba vagy a legutolsó rész...
